Kabrióként jobban behallatszik a dízelzaj, mértéke még abszolúte tolerálható Kabrióként jobban behallatszik a dízelzaj, mértéke még abszolúte tolerálható

Ritkán látni olyan szemet gyönyörködtető keménytetős kabriót, mint a 308 CC. Ráadásul a formás kupola alatt akár négyen is elférnek, s még a csomagoknak is jut elegendő hely. Praktikus és divatos a Peugeot, a középen kettéosztott sötét diffúzor ügyesen szélesíti az autó farát, a kocsi kiállása a csomagtérajtóba integrált apró szárnnyal nagyon decens. Belül is kellemes az atmoszféra, s az egyszerűen kezelhető, kevés kapcsolóval ellátott szériahifi révén a műszerfal áttekinthetősége sem kritizálható. Egyedül a fekete bőrkárpitozást (458 000 Ft) mellőztem volna, mely sem a színe, sem az anyaga miatt nem feltétlenül ideális egy kabrióba – napsütésben erősen felmelegszik, rövidnadrágban pedig csúszkál rajta a comb.

Túlnőtt elődjén méret és biztonság terén is

Igényes a 308-as műszerfala, a váltó lehetne pontosabb is Igényes a 308-as műszerfala, a váltó lehetne pontosabb is

A 308 CC a 307 CC-hez képest szinte minden tekintetben megnőtt, hosszúsága 43, szélessége 58, magassága pedig 2 mm-rel nagyobb. Egyedül a tengelytávolság nem változott, ennek ellenére kényelmesen el lehet férni benne. A második sorban akár két, maximum 170 cm-es felnőtt is utazhat, e magasság felett azonban már zavaró az erősen lejtő hátsó szélvédő. Jó pont jár a franciáknak, mert az itt utazókra is gondoltak, a „Bőrcsomaghoz” többek között hátsó könyöklő dukál, a támlák dőlésszöge pedig nem irracionálisan meredek, mint egyes konkurensekben. Az első ülések lapja ismerős a 308-as sportverziójából, de a fejtámlával egybeépített háttámla teljesen új. Utóbbira azért volt szükség, mert helyet kellett kialakítani az opcionális Airwave „nyaksálnak” (tesztautónkban nem volt) és a speciális fejlégzsákoknak. Az ülésbe integrált oldallégzsákokon kívül világelsőként a fejtámlákban megbúvó 9 literes lufikat is beépítettek a biztonság érdekében.
Apropó, biztonság! A 308-as küszöbjeit megerősítették, a padlólemez vastagságát megduplázták, a hátsó válaszfalba pedig két acéllemezt és egy kereszttartót is elhelyeztek. A küszöbök 12, míg az ajtók 6,5 tonnás terhelésnek képesek ellenállni, a szélvédőkeret konstrukcióját pedig újragondolták. Utóbbi esetében két eltérő vastagságú fémréteget kombináltak, mely a borulási teszteken hatékonyabbnak bizonyult, mint a korábbi belső merevítőcsöves változat. Boruláskor egyébként a hátsó fejtámaszokban rejtőző, 20 ezredmásodperc alatt kipattanó alumínium bukócsövek biztosítják – az extramasszív szélvédőkerettel együtt – a szükséges túlélési teret.

Tető le, motor be, halk suhanás indul

Tető a csomagtartóban: ilyenkor rendkívül szűk nyíláson keresztül lehet bepakolni Tető a csomagtartóban: ilyenkor rendkívül szűk nyíláson keresztül lehet bepakolni

A 308 CC igazi attrakciója a lehajtható keménytető. A kupola mozgatása 20 másodpercet vesz igénybe, s egészen 12 km/órás sebességig akár menet közben is végrehajtható a „sztriptíz”. A nyitáshoz nélkülözhetetlen a csomagtérben lévő roló elhúzása, ami a szükséges helyet biztosítja a tetőszerkezetnek. A tető egyébként roppant érdekesen kerül be a raktérbe, a hátsó szélvédő helytakarékossági okokból például kipattan a fémkeretéből, ezzel pakoláskor értékes litereket nyerünk. Kabrió állapotban 226, kupéként pedig 403 literes a far, ami az elődhöz képest 53 liternyi többletet jelent. A raktérben a kerékdobok közötti távolság 1017 (+27 mm), a padlóhossz 781 (+6 mm), a belmagasság pedig 581 mm-re (+7 mm) nőtt. A sofőr kényelmes, jó oldaltartású ülésben foglal helyet, melyet 15 milliméterrel mélyebbre süllyesztettek, mint az ötajtós változatnál. A döntött szélvédő és az opcionális szélfogó háló (83 000 Ft) révén az elöl ülők még autópályán is huzatmentesen élvezhetik a nyitott tetejű autózást. Az automatikus klímaberendezés is rájátszik a jó közérzetre, ugyanis érzékeli, ha nyitott tetővel suhanunk, s ennek megfelelően módosítja a beáramló levegő mennyiségét, hőfokát és elosztását.
A kétliteres HDi motor teljesítménye 136-ról 140 lóerőre hízott, maximális nyomatéka pedig némi túltöltéssel 320-ról ideiglenesen 340 Nm-re is feltornázható. A franciák dízeljei eddig sem a zajosságukról voltak ismertek, s ez bizony egy gázolajos kabrió esetében nem elhanyagolható szempont. Hidegen ugyan felfedezhetünk némi érces dízelhangot, de üzemmeleg állapotban, pláne csukott tetőnél nem lehet panaszunk a motorzajra, mely kabrióként használva sem válik bántóan tolakodóvá. A teszt során mért 7,1 literes átlagfogyasztás az 1,6 tonnás önsúly tükrében teljesen elfogadható, ráadásul több alkalommal, három fővel és csomagokkal is igénybe vettük az autó képességeit. A hosszú úton járó, de jól áttételezett hatfokozatú sebességváltó révén autópályán igazi utazókabrióként feszít a 308 CC – aki valódi négy évszakos autónak szánja, mindenképpen érdemes a takarékos dízelváltozatban gondolkodnia. A menetteljesítmény nem lehengerlő, a 10,8 másodperces százas sprint láttán senki sem fog elájulni. De ennél az autónál amúgy sem a frenetikus gyorsulás, hanem az egyenletes erőkifejtés, a nyugodt, laza sétakocsikázás a domináns élethelyzet – arra pedig tökéletesen elég a 140 lóerős motor. A futómű is inkább a kényelmes-feszes kombinációt képviseli, de azért a húzósabb kanyarokban érezni a 308-as orrnehézségét és alulkormányozottságát. Öröm viszont, hogy számottevő karosszériacsavarodást nem tapasztaltunk, a CC még nyitott tetővel is kellően masszívnak bizonyult. A fékek jól adagolhatók, s hatásfokuk a jelentős önsúly ellenére is dicséretes.
A 2,0 literes gázolajossal 7 600 000 forinttól kapható a 308 CC. Aki kitart a HDi mellett, de sokallja a végösszeget, az választhatja az 1,6-os (110 LE) dízelt is, mely 340 ezerrel kerül kevesebbe. A kabriózás élménye viszont az 1.6 HDi esetén is teljes értékű lesz, a mérsékeltebb menetdinamika pedig egy könnyed, gátlástalanul szép 308 CC esetében nem tragikus.

Molnár József

Innen néz ki legjobban a 308 CC, a hátsó diffúzor persze túlzás, de látványelemnek nagyon hatásos Innen néz ki legjobban a 308 CC, a hátsó diffúzor persze túlzás, de látványelemnek nagyon hatásos