Annak idején, 1997-ben sokan fogadták némi értetlenkedéssel a Mercedes szabadidő-terepjáróját: minek a csillagos márka abszolút élvonalbeli személyautói és professzionális terepjárói mellé egy se ilyen, se olyan jármű? S még ma is, amikor már 620 ezer darab M-osztályú kocsi eladása bizonyítja a koncepció sikerét, akadnak, akik divathóbortnak, státusszimbólumnak tekintik, szóval negatív jelenségekhez kapcsolják a csakugyan nem valami szerény megjelenésű gépkocsit. Pedig akár fordítva is feltehetnék a kérdést: mi szükség a hagyományos kategóriákra, ha ennyire jól egyesíthetők az előnyeik? A tavaly elkészült és idén nyártól kapható új M-osztály tesztje ugyanis arról győz meg, hogy alig akad jobb választás a katasztrofális állapotú budapesti úthálózaton zajló autós polgárháború viszonyai közé.

Aszfaltexpressz

Az M-osztály magasságát először beszálláskor érezni: nem le-, hanem felülünk az ülésre. Onnan aztán nagyon jó kilátás nyílik a forgalomra, emelkedett pozíciónkból több autónyival előrelátunk, így idejében reagálhatunk az eseményekre. Azok pedig már csak azért is gyorsan következhetnek be, mert ötliteres, bő háromszáz lóerős motorjával sportkocsikat megszégyenítően megy a hatalmas vas. A hét másodpercen belüli gyorsulás százas sebességre már sejteti, hogy zöld lámpánál alig akad vetélytársunk, országúton pedig szinte csak villámgyorsan végrehajtott előzések sorozatából áll az utazásunk. Ha akad

egy kis szabad hely, pillanatokon belül túllendül a mutató a kétszázon, de a sportcsomaggal felszerelt tesztkocsi ilyenkor is mintaszerűen feküdt az úton, s rezzenéstelenül tartotta a kijelölt irányt. A kanyarokra csak tessék-lássék kell ráfékezni, a futómű és a kormány nagyon egyértelmű visszajelzéseket ad. Az út domborzati viszonyai gyakorlatilag nem játszanak szerepet, mert az emelkedőket a motorteljesítmény, a lejtőket az erős fék hatástalanítja. A szélvészgyors tempó szempontjából előnyös, hogy az autónak van előzési presztízse, kékes színű xenonfényét meglátva eléggé készségesen adnak helyet a többiek.

Emelem az ML-em

A szőlők és présházak közötti földútra bekanyarodva új oldaláról ismerszik meg az autó: széles gumiabroncsai ellenére nagyon jól mozog sáros talajon, vizes füvön vagy laza murván. Kerékkipörgésről természetesen szó sem lehet, emelkedőn elindulás előtt szépen rögzíti magát álló helyzetben, lefelé pedig egy gombnyomással aktiváljuk az erős lejtmeneti sebességszabályozót, s a nehéz jármű apránként, lépésben ballag le, zökkenőről zökkenőre. Ezeket a légrugózás jórészt kivasalja, odabenn nem sokat érezni belőlük, mint ahogy simának tűnik a Thököly út

is. Ha viszont igazán komiszra fordulnak az útviszonyok, egy másik gomb megnyomására arasznyival megemelkedik a jármű, s ilyenkor már simán átlép nagyobb köveken, akadályokon is. Efféle körülmények között még jobban megtanuljuk értékelni a pompás 7G-TRONIC automatát, amelynek aprócska választókarja a kormányoszlopra, fel- és visszakapcsoló gombja pedig a volán küllőinek hátoldalára került. Nagyon finoman dolgozik, s kétséget sem hagy afelől, hogy olyan terepnehézségek között is boldogulnánk az M-osztállyal, amilyeneknek igazából nem is illik kitenni egy 23 millió forintos luxuskocsi könnyűfém kerekeit.

Nívós berendezés

Nem illik – és nem is tanácsos. Rossz rágondolni, hogy defektet kapunk valami kalandkereső kiruccanáson! Jó úton sem szívesen autókáznék a csomagtartó alól előkerülő vészkerékkel, de terepen aztán végképp szívesen kihagynám vele a próbálkozást. Ezt leszámítva minden megnyugtatóan szolid, bizalomkeltő. A poggyásztér alaphelyzetben is eléggé nagy, padlója magasan van ugyan, de a rakodást legalább nem nehezíti belső küszöb. Átrendezés után akkora helyet kapunk, hogy nyugodtan magunkkal vihetünk mindenféle sportszert. Ha pedig akad egy-két jet-ski vagy quad is a holmi között, helyére tesszük a levehető vonóhorgot, és máris autónk után akaszthatunk egy 3,5 tonnás (!) utánfutót. Amikor pedig síelni megyünk, a tetősín kínálja magát. A tesztkocsi felszerelését még csak kivonatosan sem lehetne egy cikk keretei között ismertetni, ezért szorítkozzunk a lényegre! A komplett biztonsági arzenál mellett volt benne Alcantara kárpitozás, THERMOTRONIC klímaautomata, pompás audioberendezés, CD-váltóval a kesztyűtartóban, parkolássegítő, kanyarfényszóró és színezett üvegezés. Ennyi minden persze nemcsak az árat dobja meg, hanem a jármű súlyát is – ehhez képest kimondottan kellemes meglepetés volt a 16 liter alatt maradó fogyasztás. Így aztán mind balettcipőként, mind bakancsként megelégedésünkre szolgált a jármű, amely megítélésem szerint a csillagosok egyik legjobb típusa. Igaz, magas a mérce is, amit az árcédula állít…