Szerencsére gondolkodni nem volt idő, az A170 pedig olyan simán vette a hirtelen elkerülő manővert, mintha kifejezetten szlalompályára tervezték volna: mindannyian karcolás nélkül úsztuk meg az akciót!
Az A170-es 116 lóerős, 155 Nm-es benzinmotorja hengerenként csupán két szelepet rejt. Ennek semmilyen hátrányát nem érezni, az 1240 kg tömegű autót magabiztosan, szinte teljes csendben mozgatja, ráadásul vegyes használatban keveset fogyaszt. Az első negyed tank benzint a nyári dugókkal terhelt fővárosi káoszban égettem el, s az intenzív használat ellenére is beérte 8,4 literrel. A hosszabb vidéki kiránduláson szárazra ürített tank feltöltése után pedig 6,8 literes értéket számoltam ki vegyes használatra. 
Az 1,7 literes motor nem álló helyzetből mutatja a legjobb formáját, nehéz eltalálni a középutat a zökkenőmentes elindulás és a kipörgésgátlót

aktiváló csikorgatás között, de ebben inkább a gázpedál túl könnyedre kalibrált első pár millimétere a ludas. Rugalmassága már annál meggyőzőbb, városon kívül akár ötödik fokozatban is belekezdhetünk előzésekbe, s a nem várt fékezések miatt sem kell bosszankodni, egy-egy lassítás után gyorsan visszaállhatunk eredeti utazótempónkra.
Az ABS-szel, ESP-vel, kipörgésgátlóval és fékasszisztenssel támogatott fékrendszer, a kormánymű, no és egyáltalán a kezelőszervek összessége valódi mercis erényeket csillogtat, pontosan és erőfeszítés nélkül irányítható az autó. Az alapvetően stabil, mégis kényelmes futómű időnkénti felütése is megszokható, körültekintő óvatossággal elkerülhető, ez viszont egyáltalán nem a Mercedes, sokkal inkább a hazai utak mérsékelt folytonosságának számlájára írható.

Magányos harcos

Az A-osztálynak gyakorlatilag nincs konkurenciája. 5 355 000 forintos alapárából számtalan kisebb-nagyobb, benzines vagy gázolajos, azonos vagy akár egy-másfél kategóriával nagyobb autó közül lehet válogatni. Ennél kevesebbért kapható sportosabb 1-es BMW vagy 147-es Alfa, nagyobb Focus vagy Mazda3, de a kis egyterűek között is inkább csak olcsóbb kivitelű vagy gyengébben felszerelt illetve kidolgozott modelleket találunk. Az A-palettán a háromajtós (Coupé) A170-es 180 ezerrel olcsóbb, a 20 paripával erősebb A200-ért pedig 913 ezer forinttal kérnek többet.
Korábban kételkedtem azokban a kijelentésekben, melyek szerint az A-osztály teljes jogú tagja a Mercedes-klánnak, az egyhetes tesztút alatt azonban meggyőzött az 1.7-es: kellemes külseje, minőségi beltere, kényelme, ergonómiája, s főleg a kiváló teljesítmény/fogyasztás arányt nyújtó motorja által ugyanazt a magabiztosságot közvetíti, mint nagyobb testvérei. Előre kialakult vonzalom esetén senkit sem akarnék lebeszélni róla. Szerintem nem is lehetne.