Kíméletlen poéngyilkos módjára rögtön az elején lelövöm a csattanót: a hasonló teljesítményű kiskategóriás autók közül magasan a Mazda2 vezetése nyújtja a legnagyobb élményt! Ebben pedig két tényező, nevezetesen az ésszerű méretek és a következetes tömegcsökkentés játszik kulcsszerepet. Mivel a kocsi önsúlya – a szabványos mérés szerinti 75 kilós vezetővel együtt – alig haladja meg az egy tonnát, minden szempontból roppant agilis a 2-es. Pontosan olyan virgonc, mint azt a vagány külső ígéri, a valóságban pedig még fürgébbnek is érezni, mint a gyári adatok alapján várnánk!

Az 1,3 literes, 86 lóerős motor azonnal, késlekedés nélkül reagál a gázadásra, lelkesen pörög fel, s jól gyorsítja a Mazdát. Alul kissé nyomatékszegény a négyhengeres, ezért a lendületes haladás érdekében hajtani kell, tehát az ötfokozatú sebességváltó rendszeres játszótársunk lesz. Szerencsére a középkonzol aljára helyezett kar pont kézre áll, rövid utakon jár és pontosan kapcsolható. Persze, amikor ilyen stílusban használjuk a gépet, az a fogyasztáson is meglátszik, a tesztünk során mért 7,1 literes átlagnál kevesebbel is beéri az autó.

Műszaki adatok

Kategóriabesorolás Kisautó kategória, B-osztály. Karosszéria Ötajtós, ötszemélyes önhordó acélkarosszéria, csapotthátú építésmód. Motor Elöl keresztben beépített, soros négyhengeres, 16 szelepes, változó szelepvezérlésű benzinmotor, két felülfekvő vezértengely. Furat × löket: 74,0 × 78,4 mm Összlökettérfogat: 1349 cm3 Sűrítési arány: 10,0:1 Max. teljesítmény: 63 kW (86 LE) 6000/min Max. forgatónyomaték: 122 Nm 3500/min Erőátvitel Ötfokozatú, kézi kapcsolású váltómű, elsőkerékhajtás. Futómű Elöl MacPherson típusú kerékfelfüggesztés csavarrugókkal, gáztöltésű lengéscsillapítókkal, kanyarstabilizátor. Hátul csatolt lengőkaros kerékfelfüggesztés, csavarrugókkal, gáztöltésű lengéscsillapítókkal. Kormányzás Fogasléces, elektromos szervokormány változó rásegítéssel. Ütközéstől ütközésig 2,7 fordulat. Fékrendszer Elöl 258 mm átmérőjű hűtött tárcsafék, hátul 200 mm átmérőjű dobfék. Szériafelszerelés a blokkolásgátló, az elektronikus fékerőelosztó és a vészfékrásegítés. A menetstabilizáló rendszer és a kipörgésgátló TE Pro szinttől jár. Méretek és tömegek Hosszúság/szélesség/magasság: 3885/1695/1475 mm Tengelytáv: 2490 mm Saját tömeg: 1030 kg Terhelhetőség: 455 kg Nyomtáv elöl/hátul: 1475/1465 mm Fordulókör átmérője: 9,8 m Keréktárcsa mérete: 6,0×15 Gumiabroncs mérete: 185/55 R 15 Csomagtér: 250/787 l Üzemanyagtank: 42,8 l Megengedett össztömeg: 1485 kg Gyorsulás 0-100 km/h: 12,9 s Max. sebesség: 172 km/h Fogyasztás városban/országúton: 6,9/4,6 l/100 km Tesztfogyasztás: 7,1 l/100 km Hatótávolság: kb. 602 km CO2 kibocsátás: 129 g/km A Mazda2 alapárai 1.3 CE (75 LE) – 2 849 900 Ft 1.3 CE Pro (75 LE) – 3 079 900 Ft 1.3 CE Plus (75 LE) – 3 269 900 Ft 1.3 TE (86 LE) – 3 449 900 Ft 1.3 TE Pro (86 LE) – 3 679 900 Ft 1.3 TE Plus (86 LE) – 3 869 900 Ft 1.5 GT (103 LE) – 4 169 900 Ft A tesztelt modell ára: 3 779 800 Ft Gazdasági adatok Garancia: 3 év, vagy 100 ezer kilométer teljes körű garancia. Előírt karbantartás: 20 ezer kilométerenként, vagy 12 havonta. Szervizköltségek átlagos használat esetén (becsült költségek) 20 ezer km-nél: 36 000 Ft 40 ezer km-nél: 50 000 Ft 60 ezer km-nél: 45 000 Ft 80 ezer km-nél: 50 000 Ft Kötelező biztosítás éves díja: 15 105 Ft (50 év feletti vidéki magánszemély esetén) – 145 970 Ft (22 évnél fiatalabb budapesti magánszemély) Casco biztosítás éves díja: 40 669 Ft (30%, vagy min. 311 ezer Ft önrész) – 251 829 Ft (10%, vagy min. 29 ezer Ft önrész) Alkatrészárak féktárcsa: 22 434 Ft/db fékbetét: 27 997 Ft/garnitúra szélvédő: 86 850 Ft motorháztető: 84 727 Ft keréktárcsa: 19 465 Ft/db komplett külső tükör: 41 105 Ft/db első lökhárító: 80 608 Ft gumiabroncs ajánlott fogyasztói ára: 21 383 Ft/db

Menő-manó

Csakhogy a 2-es szinte csábít a sportos vezetésre, a kormány és a futómű ugyancsak partner az örömszerzésben. Előbbi áttételezése közvetlen, mindössze 2,7-et fordul ütközéstől ütközésig, remekül manőverezhető és fordulékony a kis Mazda:  szűk utcákban és sűrű városi forgalomban úgy él, mint hal a vízben. Annak ellenére, hogy a rásegítés elektromos, a visszajelzésekkel sem fukarkodik a szerkezet, így kanyargós úton precízen fűzhetjük ívről ívre az autót.

Nagy tempónál is stabilan, enyhe karosszériadőléssel veszi a fordulókat, végtelenül kezesen viselkedik, nehéz kihozni a béketűrésből. A futómű hangolása ugyan leheletnyit feszes a hazai viszonyokhoz, a legtöbb úthibával azonban megbirkózik az autó, csupán a sűrűn ismétlődő keresztbordákat nem szereti. Autópályán sem vall szégyent, biztosan tartja a 130-140 km/órás sebességet (azért innen tompán gyorsít tovább), de a motor ekkor már 4000 körül forog, s hosszú távon kicsit fárasztó a hangja. Bár hátul dobféket találunk, nagy sebességről is megfelelő a lassulás, a fékerő pedig érzéssel adagolható – a menetstabilizáló rendszer és a kipörgésgátló csak a tesztelt TE Pro szinttől felfelé széria. Egy szó, mint száz: aki szeret jókat vezetni, s nem csak arra használja az autóját, hogy eljusson A pontból B-be, az megtalálja számítását a 2-esben.

A sötét oldal

Ne legyenek azonban illúzióink, a súlycsökkentésnek árnyoldala is van. A vidám külcsínnel szöges ellentétben áll a belbecs: meglehetősen sok a kemény, kopogós műanyag, az ajtókra például tenyérnyi kárpit sem jutott. Néhány fémhatású díszítőelem, fehér számlapok és az RX-8 stílusú audiorendszer próbálják feldobni a komor hangulatot – sajnos nem sok sikerrel. Öröm az ürömben, hogy semmi nem okoz fejtörést a Mazdában, egy szempillantás alatt áttekinthető a műszerfal. Az ideális vezetési pozíció kialakítása gyorsan megy, bár egyesek bizonyára hiányolják majd a kormány tengelyirányú állítását, illetve rövidnek találják az ülőlapokat. Ötletes részletmegoldás a kesztyűtartó, melybe anélkül csúsztathatjuk be az újságot vagy a térképet, hogy ki kellene nyitni. A két ülés közötti retikültálcát viszont kénytelenek vagyunk feláldozni, ha megrendeljük a könyöklőt. A vezető és az utas egyetlen pohártartón kaphat össze, emellett az ajtózsebekben helyezhetők el félliteres palackok.

A „négyméteres” kisautóknál jó tíz centivel rövidebb a 2-es, ám ezt csak a csomagtartón érezni igazán: a 250 literes érték szerénynek számít, a háttámla pedig csak a magasabb felszereltségű modelleken dönthető osztottan. A helykihasználás egyébként dicséretes, nagyjából 175 centis magasságig négy felnőtt fér el kényelmesen az autóban – igaz, a hátsó utasok enyhén felhúzott térddel ücsörögnek.

Drága mulatság

Ami azt illeti, elég öntudatosra sikerült az árazás, a Mazda2 némelyik új generációs kisautót is „felüllicitálja”. Az 1,3 literes, 75 lóerős motorral felszerelt, CE specifikációjú alapmodellért 2 849 900 forintot kérnek. Ebben két légzsák, blokkolásgátló, elektronikus fékerőelosztó és vészfékasszisztens szavatolja a biztonságot, a kényelemről viszont csak a tükör motoros mozgatása gondoskodik – mind a négy ablak tekerős. Az első elektromos ablakemelőket és a manuális légkondicionálót a 230 ezer forinttal drágább CE Pro szinten kapjuk, míg a CE Plus kivitel (3 269 900 Ft) oldal- és függönylégzsákokkal, valamint MP3-kompatibilis, CD-lejátszós audiorendszerrel nyújt többet. A megfelelően felszerelt Mazda2-esek azonban a 86 lovas, TE verziótól, azaz 3 449 900 forintnál kezdődnek. Véleményem szerint ahhoz, hogy a Mazda2 átütő siker legyen, a súlya mellett kicsit az árából is faragni kellene…