A kényelmével és egyszerű kezelhetőségével hódító típust először 2002-ben módosították, akkor megkapta a kombinált fékrendszert, s nagyobb oldaltáskákat helyeztek el rajta. Nemrégiben pedig szinte teljesen újjátervezték. A harmadik generációs Honda Deauville az idei modellévre tovább erősítette többcélú tulajdonságait. A gyár fejlesztőmérnökei a gép túrafunkcióját tették hatásosabbá, így a kényelem még hangsúlyosabbá vált a gépen. Optimalizálták a városi használhatóságát, s mivel az új Deauville teljes mértékben követi a jelenlegi trendet, jó néhány “autós” megoldással is találkozhatunk.

Erősebb motor

A Honda alaposan átdolgozta az 1998 óta változatlan, hosszában elhelyezett V2-es erőforrást. Megnövelték a furatszélességet, így 647 helyett immár 680,2 cm3-es lökettérfogattal bír a Deauville blokkja. A hengerfej is teljesen új. Ugyan megmaradt az egy vezérműtengelyes megoldás, ám az aktuális modellnél hengerenként nem három, hanem

négy szelep gondoskodik a gázcseréről. Az üzemanyag-ellátó rendszer is forradalmi változáson esett át, hiszen a két karburátor helyett elektronikus befecskendezőrendszert alkalmaz a Honda. A változások révén erősebb, nyomatékosabb, takarékosabb, könnyebben kezelhető és nem utolsósorban tisztább üzemű lett a katalizátorral is felszerelt motor, amely megfelel az Euro 3-as emissziós szabványoknak. Az új Deauville a korábbi verzióhoz képest 10 lóerővel erősebb és 11,2 Nm-rel nyomatékosabb. Maximális teljesítménye 8000-es percenkénti fordulaton 65,7 lóerő, míg legnagyobb nyomatéka 66,2 Nm, amit 6500-as fordulaton bocsát a pilóta rendelkezésére. A módosított erőforrásnak köszönhetően az új Deauville érezhetően intenzívebben gyorsul, jobb nyomatékrugalmassággal rendelkezik, s kb. 8 százalékkal kevesebbet fogyaszt.

Praktukim

A nagyobb teljesítményt és az egyenletesebb nyomatékot sokkal jobban lehet élvezni is – mind a túrázások során, mind pedig városi forgalomban haladva. Az új, két fokozatban állítható szélvédőplexinek köszönhetően hatásosabb a szélvédelem, azért viszont kár, hogy a 17 centis

tartományban emelhető elem állítására csak szakszervizben, megfelelő célszerszámmal van lehetőség. A magasabb és szélesebb kormánynak köszönhetően kevésbé fárasztó a vezetés, hiszen egyenesebb hátvonalú, már-már ideális üléspozíciót biztosít az új markolatpont. Az alacsonyabb ülésmagasság miatt szintén komfortosabb lett az utazás, ezáltal a városban gyakori megállásoknál jóval egyszerűbb a lábletétel és a támaszkodás. A tükröket 55 milliméterrel szélesebb helyzetben rögzítették, ez is a biztonságosabb lett a vezetést célozta. Az utas is kényelmesebben utazhat, hiszen a hátsó ülésprofil szélesebb, a hatalmas, jobboldalt elvezetett kipufogódobból áradó hő pedig már nem

zavaró. Az új Deauville-en a komfortot szolgálják a praktikus rekeszek és oldaltáskák is, melyeknek rakodótérfogata alaposan megnövekedett. A két hátsó oldaltáska több mint 10 literrel nagyobb rakodóhelyet bizosít, sőt akár keresztben, hosszabb tárgyat is szállíthatunk, a két oldaltáska ugyanis össze van kötve egymással a kerékjárat mögött. A nagyobb oldaltáskák azonban egyáltalán nem jelentik azt, hogy szélesebbé vált volna a Deauville – éppen ellenkezőleg. A Honda a városi használók miatt keskenyebbé tette az újdonságot, azaz ugyanúgy elférünk vele, mint egy óriásrobogóval.

Ködvágó

Az új túragép néhány részlete az autókra is hasonlít, hiszen blokkolásgátlóval is megrendelhető, műszerezettsége pedig a személygépkocsiknál alkalmazott megoldásokat eleveníti fel. Az infópult

autós design szerint készült, hiszen a műszerek nagyok és könnyen leolvashatók, s olyan visszajelzők is megtalálhatók, amelyek eddig nem igazán terjedtek el a motorozásban. Az új Deauville rendelkezik üzemanyagszint-jelzővel és fogyasztásmérővel is, utóbbi az átlag- és a pillanatnyi fogyasztást is mutatja. Persze extra felszerelésekkel is tud kényeztetni, ugyanis ez az első motor, amelyhez első és hátsó ködlámpák is rendelhetők, a túramotoros jellegnek megfelelően pedig markolatmelegítő is kérhető hozzá. A katalógusból nagyobb oldaltáskakészlet és immobilizer is rendelhető, sőt vezető és utas közötti kommunikációs rendszerrel is megvásárolható az új Deauville. A Bluetooth-rendszer emellett képes a mobilhálózatra is rákapcsolódni, azaz menet közben telefonálhatunk és hívásokat is fogadhatunk. A kommunikációs rendszer révén zenét is hallgathatunk MP3-ban, amely automatikusan lehallkul a vezető vagy az utas hangjára – ekkor természetesen szükség van megfelelő mikrofonkiépítésű bukósisak használatára.