A Sanderót korábbi részletes tesztje után (AM 2008/21.) most arra voltunk kíváncsiak, hogy a Renault korszerű, étvágytalan dízelmotorja lényegi előrelépést jelent-e a méretét tekintve a kisautók és a kompaktok közötti szűk mezsgyén táncoló autónak. A ferdehátú modell motortól függetlenül a legvonzóbb Dacia, de a helykínálat vagy a csomagtartó mérete alapján sem vall szégyent az autó. Persze nem nehéz észrevenni a gyengeségeket sem. A nem túl tartósnak ígérkező, lötyögő, hézagtakaró gumielemek, a nyöszörgő ülések és a csúszós felületű kormánykerék bizony fekete pontot érdemelnek.
A motor a legjobb dolog az autóban
Mindössze egy apró felirat utal a Sandero farán arra, hogy az úton egy Renault gázolajos motorral felvértezett jármű halad. Rövid izzítás után életre kel az 1,5 literes, 86 lóerős dCi erőforrás, amely már számos rombuszos modellben bizonyította erényeit. A kis egység dízeles viszonylatban gyorsan melegszik, de hangját még üzemmeleg állapotban is erőteljesen hallatja, mert a hangszigetelésre kisebb hangsúlyt fektettek, mint a Renault egyéb modelljeiben. Az erőforrás 1200-as fordulattól már terhelhető, majd 1800-ról nagyon szépen megindul, s lendületéből csak a 3500-as jelzés elhagyása után kezd kifogyni. Ugyan egy kis turbólyukat lehet érezni, de megfelelő fordulatszám-tartományban tartva fürgén, nyomatékból autózhatunk. A váltókar kicsit hosszúra sikeredett, de az általunk már próbált 1,4-es benzines Sanderóhoz képest előrelépés, hogy a dízelváltozatban sokkal precízebben kapcsolható az ötfokozatú szerkezet, nincs benne lötyögés, a fokozatok határozottan kattannak, a motor terhelésváltásait kevésbé „adja át”, mint a benzines esetében. A váltó áttételezése igen jól eltalált, de másodikból harmadikba kapcsolva túlságosan is sokat veszít lendületéből az autó, ilyenkor érdemes jobban kihúzatni a motort.
Az alapdízellel még olcsóbb lehet
A közös gyűjtőcsöves dízel aggregátnak és a viszonylag kis, 1090 kg-os súlynak köszönhetően 5,2 átlagfogyasztást mértünk, figyelembe véve, hogy az autót nagyrészt városban, főleg rövid távokon és mínuszokban használtuk, kedvező értéknek számít. Mivel tesztautónk kilométer-számlálója alig hagyta el az ezer kilométert, az is biztosra vehető, hogy bejáratott, összecsiszolódott motorral néhány decivel még lejjebb szorítható a Sandero étvágya. Vegyes használatban 4,8-5,0 liter/100 körül lehet a majdani érték.
Most pedig jöjjön az örök kérdés: megéri a dízel? A gázolajos verzió borsosnak tűnő, 420 ezer forintos felára az 1,6 literes, 90 lovas benzineshez viszonyítva is megtérülhet, hiszen az 1.6 MPI típus átlagfogyasztása közel kétszer akkora, mint az étvágytalan dízelé, így nem kell évi több tízezer kilométeres futásteljesítménnyel számolni ahhoz, hogy jól járjunk vele. Aki a Sanderóból mindenféleképpen ragaszkodik a dízelhez, az választhatja a szintén 1,5-ös dCi 68 lóerős bázisverzióját is, amellyel felszerelve jutányosabb áron, 2 640 000 Ft-ért kapható az autó.
