Emlékeim szerint régen keltett ekkora feltűnést kombikarosszériás tesztautó: a BLS Wagon után rengetegen megfordultak az utcán. Azt viszont továbbra sem tudom eldönteni, hogy a mifelénk viszonylag ismeretlen márka(jelzés), avagy a Cadillac egyedi, szögletesen amerikai stílusa keltette fel a járókelők érdeklődését. Mindenesetre a vonalzóval szerkesztett formaterv nagyon látványos, s a kis híján 106. esztendejét taposó márka első kombiján is jól áll. A mutatós lemezek alatt azonban ismerős technikát rejt az autó.

A nagy leleplező show

Valójában a BLS pont annyira amerikai, mint a fickó, amelyik a Belga zenekar dalában felveszi a Nyújork Jenkis kabátot. A legkisebb Caddy ugyanis a Saab 9-3 alapjaira épül, s a svédek trollhattani üzemében gyártják. Ami a külsőt illeti, az álca tökéletesen sikerült, a BLS-ről már-már elhiszem, hogy tősgyökeres amerikai, hibátlanul passzol a márkaarculatba. Belül azonban, no és főleg menet közben csak halványan emlékeztet egy Cadillacre.

Az utastérben teljesen nyilvánvaló a rokonság, a szellőzőrostélyokat, az analóg órát és még néhány apróságot leszámítva a berendezés megegyezik a 9-3-aséval. Egyébiránt a belső kissé fantáziátlan, az anyagminőség pedig elmarad a prémiumszinttől. Nagyvonalú viszont a felszereltség: egyebek mellett hat légzsák, StabiliTrack menetstabilizátor, multifunkciós bőrkormány, légkondi, sebességtartó automatika, hét hagszórós, CD-lejátszós audiorendszer és 16 colos könnyűfém felnik már a Business utónevű belépőmodellhez is járnak. Éppen ezért érthetetlen, hogy a hátsó-középső fejtámla miért csak a második szinttől széria?

Elöl megfelelő, hátul viszont csak átlagos a helykínálat, egy jól megtermett sofőr mögött meglehetősen szűkös a lábtér. A BLS Wagon a középkategóriás divatkombik táborát (Alfa 159 Sportwagon, Jaguar X-Type Estate, Saab 9-3 SportCombi, Volvo V50) gyarapítja. Elsősorban nem is a csomagtartó 419 literes mérete mondatja ezt velem, mégafölött még szemet is hunynék, ám a 380 kilogrammos terhelhetőség meglehetősen szerény. A 60/40 arányban osztva dönthető üléstámlák segítségével tovább bővíthető a poggyásztér, a padló azonban nem lesz teljesen sík.

Környezettudatosan autózunk

A BLS-hez kizárólag turbófeltöltésű motorok választhatók. Jelen esetben a FlexPower megjelölés annyit tesz, hogy normál benzinnel és E85-ös bioüzemanyaggal (85% etanol/15% benzin), illetve ezek bármilyen arányú keverékével működhet. Mindkettővel próbáltuk a kocsit, de menet közben nem érezni jelentős különbséget. Mivel az E85-ös oktánszáma 105, a leadott teljesítmény nagyobb (gyári adat szerint 14%-kal), míg a tisztább égés miatt leheletnyivel kulturáltabban jár a motor, mint sima 95-ös benzinnel. Bár a bioetanol 215 forintos literenkénti ára roppant csábító (az alkoholtartalma jövedékiadó-mentes), mégsem autózhatunk sokkal olcsóbban. Ebből ugyanis megközelítőleg harmadával többet fogyaszt az autó, gyakrabban kell betérni a benzinkútra. Természetesen az E85-ös legfontosabb előnye, hogy környezetbarát: a Cadillac állítása szerint a CO2-kibocsátás akár 70 százalékkal is alacsonyabb lehet – már amennyiben figyelembe vesszük, hogy az előállításához használt növény azt már korábban megkötötte a levegőből.

A FlexPower motor lendületesen mozgatja a BLS-t, az ötfokozatú automatikus sebességváltó (496 500 Ft) pedig jó ritmusban és viszonylag finoman kapcsolgat. Leginkább országúton és autópályán mozog otthonosan a Cadillac, a kormány túlzottan könnyű és kevés visszajelzést biztosít a sportoláshoz. Kellemes a rugózási komfort is, a legtöbb úthibát magabiztosan átlépi a kocsi, csak a nagyobbaknál érezni ütést a kormányon. 
 

A 2,0 literes, 175 lóerős benzines turbómotorral 8 541 100 forint a BLS Wagon ára, ehhez képest a FlexPower kivitel felára 208 ezer forint. Azonos motor esetén a Cadillac pár százezer forinttal jutányosabb vétel, mint Saab megfelelője – a svédek azonban gyengébb erőforrással is kínálják a 9-3 kombit. Ám még ezzel együtt is meglehetősen öntudatos, a német presztízsmárkákéval vetekszik az árképzés.