A középkategóriás A4-es kombinál nagyobb presztízsű, a dromedár Q7-esnél viszont jóval kecsesebb a Q5-ös. Természetesen vételára is jól tükrözi a házon belüli pozícióját. A 3.0 literes, dízel, automata A4 Avantnál 860 ezerrel drágább, míg egy Q7-esnél 808 800 forinttal kedvezőbb áron kapható. Agresszív, ugyanakkor stílusos megjelenésével a közvetlen konkurenseknek komoly fejfájást okozhat a Q5-ös. Hozzá képest a BMW X3-as már kissé öregecskének hat, a Mercedes GLK túlságosan is darabos, szögletes, míg a Volvo XC60-as egy riadt szűzlány az ingolstadti macsó mellett.

Egyenelemek ötletességgel spékelve

Az autóba huppanva kissé ingerszegény környezet és komor színvilág fogad. A kormány, a műszerfali kapcsolók mind-mind ismerősek már egyéb Audi modellekből. Egy kicsivel több egyediséget adhattak volna a Q5-ös enteriőrjének, ha már egyszer a külseje ilyen markáns lett. A fekete műszerfal és a bőrkárpitok miatt egyhangú a belső, az ezüstbetétek éppen csak képesek oldani valamelyest ezt a fagyos légkört. Örvendetes persze, hogy az óriási, kétrészes, második üléssorig hátranyúló panoráma üvegtetőn keresztül igazi napfürdőzésben lehet részük az utasoknak.

A térkínálat és a kényelem elöl-hátul nagyvonalú. A kellemes utazáshoz háromzónás klímarendszer, mindkét sorban ülésfűtés és jókora könyöklők járnak. A hátsó ülések 100 mm-es sínen csúsztathatók előre-hátra (58 800 Ft), így az éppen aktuális utas- vagy csomagtérigényünknek megfelelően alakíthatjuk Audinkat. Az 540 literes raktér kellően nagy, a praktikus rakományrögzítő síneknek és a szalagnak (60 000 Ft) köszönhetően a legkülönfélébb nagyságú és formájú csomagokat is egyszerűen tudjuk fixálni. Sőt, még az oldalsó rögzítőszemek helyzete is állítható. Ülésdöntés után egy masszív hálót húzhatunk ki az első fotelek és a raktér leválasztásához. A csomagtérben szükségpótkerék lapul, amely defekt esetén csak a legközelebbi szervizig tart ki – kicsinyes húzás, hogy a gumiabroncsnyomás kijelzője 24 000 forintba kerül. A kompresszorral felfújható mankókerékkel maximum 80 km/órával haladhatunk, aminél azért többre is képes a Q5-ös…

Néha túlságosan is kemény fickó

Az Audi divatterepjárójának jelenlegi legerősebb motorja a 240 lóerős 3.0 V6 TDI, melynek 500 Nm-es nyomatéka eszméletlen dinamikával ruházza fel az üresen 1850 kg-os autót. A nagy gázolajos kizárólag hétfokozatú, duplakuplungos S tronic automata váltóval kapható. A kapcsolások villámgyorsak és rendkívüli finomsággal mennek végbe, ha kedvünk támad, a volánbillentyűkkel vagy a váltókarral is kapcsolhatunk – a bőséges nyomaték és a remek automata azonban nem indokolja a manuális beavatkozást. A testes kasztni és a magas építésmód ellenére jókat lehet kanyarogni a Q5-össel. A quattro hajtáslánc révén stabilan tarthatjuk a kijelölt ívet, csak egészen extrém esetben lehet „megtáncoltatni” az Audit. A 20 colos kerekek (662 400 Ft), rajtuk 255/40-es téli gumikkal borzasztóan ütősen néznek ki, ugyanakkor gyakorlatilag a nullával teszik egyenlővé a rugózási komfortot. Kátyúk, keresztbordák, fekvőrendőrök – no, ezeket kerüljük el nagy ívben! A rossz úton irgalmatlanul pattogós futóművel az Audi Drive Select rendszere sem tud mit kezdeni. Pedig ezzel nemcsak a kapcsolás sebességét, a kormány szervorásegítését, hanem a futómű keménységét is szabályozhatjuk. Létezik Komfort, Dinamikus, Automata és egyedileg konfigurálható állás is, de még Komfort pozícióban sem észlelhető jelentős „puhulás”.

Ami viszont dicséretet érdemel, az a quattro hajtás. Gyakorlatilag mindegy, hogy milyen talajon (murva, hókása, vizes aszfalt) indulunk el, az összkerékhajtás révén a 6,5 másodperces százas sprint könnyedén abszolválható. A teljesítmény tudatában az 10,68 l/100 km-es tesztfogyasztás is elfogadható. Ha gazdaságosabb Q5-ösre vágyunk, mindenképpen előnyösebb választás a 170 lovas, 2,0 literes dízel, amely ráadásul közel hárommillióval olcsóbb is! Persze a 2.0 TDI-nél le kell mondanunk Audink Szörnyeteg énjéről, a Szépség karaktere azonban alapáron jár minden Q5-öshöz.