Még télvíz idején próbáltuk a svédek formás középkategóriás kombiját, fronthajtású változatban, a combos D5-ös turbódízellel felvértezve. Drága, de remek kombináció ez így, mondhatni szakterületének igazán rátermett képviselője a V60-as.

A 205 lóerő és az automata sebességváltóval előcsalogatható 440 Nm-es forgatónyomaték (manuális váltónál 420 Nm) teremt ugyan némi hajtási befolyást a kormányon, de nem akarja kiszedni a kezünkből a volánkarimát, a menetdinamikai felügyelő rendszerek pedig amúgy is kordában tartják az indulatokat.

Tipikus volvós belvilág, a bőrhuzatos sportkormány 10 ezer forintos extra Tipikus volvós belvilág, a bőrhuzatos sportkormány 10 ezer forintos extra

A V60-asnak amúgy sem áll jól a feltétlen taposás, ahogyan a városi cammogás helyett is inkább az országúti suhanást és az autópályás tempózást részesíti előnyben. A soros öthengeres motor az 1800-2700-as fordulatszámtartományban érzi magát a legfittebben: hangja és járása ekkor a legfinomabb, és a nyomatékrugalmasság is ekkor préseli igazán az ülésbe a személyzetet. A tesztelt Summum kivitel gazdagon felszerelt, a 12 340 000 forintos ár azonban így is erősen magabiztos. Jó hír ellenben a most vásárlást tervezőknek, hogy a D5-ös motor a frissítést követően már 215 lóerőt vonultat fel, a Volvo pedig ezért nem számláz többet.

Nem rossz a 7,6 literes tesztátlag, de AWD hajtással (1 160 000 Ft, automatával) nyilván feljebb ugrana Nem rossz a 7,6 literes tesztátlag, de AWD hajtással (1 160 000 Ft, automatával) nyilván feljebb ugrana

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!