Sokáig kellett várnia az importőrnek, hogy a magyar piac felfedezze a Daciát, mára azonban a múltból származó vegyes érzelmeken felülkerekedett az ésszerűség. Még kelet-európai bérek mellett is megfizethető áron kínálja típusait a márka, ami csupán minimális kompromisszummal jár. A Lodgy bevezetése után többé nem volt fontos, hogy a Logan MCV hétüléses legyen, így hagyományos kombiként született újjá, amiből ebben a méretosztályban kevés van a piacon.

Franciás az ergonómia, a hátsó ablakemelő a középkonzolra került. Fotó: Hilbert Péter

A frissítésnél új első-hátsó lámpákkal és lökhárítókkal javítottak a külsején, ami jót tett neki, bár a formaterv eddig is ízlés dolga volt. Az viszont tény, hogy mára sikerült hátrahagyni a dedikáltan olcsó részleteket, a megújult belsőbe a korábbinál ízlésesebb díszítés és méretre, fogásra is ideális, négyküllős kormány került, a kürt gombja pedig az indexkarról a volán közepére költözött. Aki nem a szomszédnak, hanem magának választ autót, hamar megkedveli az MCV-t. A kisautók és kompaktok között elhelyezkedő családi Logan helykínálata elöl-hátul megfelelő, annyi helyet alakítottak ki benne, amennyire szükség van ahhoz, hogy ne érjenek össze a vállak, elférjenek a lábak, és a magasabbak haja se érjen a tetőkárpithoz. Helytakarékos a műszerfal, és az ajtó műanyag burkolata sem vesz el sok helyet. Utóbbi olcsóságát kellőképpen nagy és szokatlanul kényelmes ülések ellensúlyozzák. Akár a hétvégi telekre, akár nyaralni indulunk, hasznos az 573 literes csomagtartó, melynek kárpitozása épp annyira egyszerű, hogy ne fájjon a szívünk érte.

Tágas a belső és nagyok az ablakok, feláras az egyetlen kartámasz. Hátul hárman is elférnek, a szélső üléseken széria az Isofix-rögzítés

Így érzünk az egész autóval kapcsolatban – bármilyen szívtelenül hangzik –, könnyebben látjuk benne a használati tárgyat, mint például a BMW 5-ös Touringban. Ez többek között annak köszönhető, hogy a diszkont ár érdekében semmit sem dolgoztak ki a szükségesnél jobban. Egyszerűek a ponthegesztések, vagy a biztonsági öv magasságállítója, az úthibákat elnyelő, padkázást is jól tűrő futómű viszont tudatos koncepció eredménye, ahogy az 1,2 tonna alatti saját tömeg is. Utóbbi miatt terheletlenül kissé dobálós a felfüggesztés, de a 900 cm3-es turbómotor többszörösen is meghálálja a súlycsökkentést. Enyhe háromhengeres hang kíséretében élénken mozgatja az autót, igaz, ehhez 2000-es fordulat fölé kell pörgetni. Az akadós váltó ugyan csak ötfokozatú, mégsem hiányzik a hatodik, hiszen az ideális haladáshoz annál is magasabb fordulaton kell tartani, amit az elektronika kér. Ha lendületbe jön, nem tűnik fel a negyedik henger hiánya, ahogy 2500-3000 között számottevő hang vagy vibráció sem jut be az utastérbe. Ritkaság, de a kis motor ezúttal tényleg kis fogyasztást jelent, hiszen három személlyel és csomagokkal országúton és autópályán használva 5,7 literes átlagot értünk el. A sok városi etap persze hamar elrontja a bulit, de az eredmény így is baráti.

Jól látható helyre került az emelő, a teljes pótkerék felára 25 000 Ft

Akárcsak az ára, a 3 049 000 Ft-os beugróért már a 90 lóerős motor és a harmadik, Arctic felszereltség is jár, ami az összes fontos aktív és passzív biztonsági rendszeren túl manuális klímát, elektromos tükröt, fedélzeti számítógépet, valamint olyan opciókat jelent, mint a 100 000 Ft-os könnyűfém felni, a 40 000 Ft-os elektromos hátsó ablakemelő, az 50 000 Ft-os tempomat, vagy a 75 000 Ft-os, 7 colos érintőképernyős multimédiás rendszer. Ennyiért a legtöbb rivális szóba sem áll velünk, a Renault almárkája pedig egy kényelmes és célszerű autót gurít alánk, melyet 38 900 Ft-ért 5 év vagy 100 000 km garanciával vihetünk haza.

Ma már ritka a billenőkilincs, de nem tűnik idejétmúltnak a Logan

Tetszett
• praktikum
• kényelem
• vételár

Nem tetszett
• akadós váltó
• sorjás indexkar

Összegzés
Senki sem kínál ilyen méretű és tudású autót ennyire kedvező áron. A Dacia létrehozta saját kategóriáját a piacon, a Logan MCV pedig az egyik legvonzóbb típus a márka kínálatában. A kevés kompromisszumért bőven kárpótol a használt autókéval vetekedő árcédula.

Dacia Logan MCV 0.9 TCe
Összlökettérfogat: 898 cm3
Hengerek/szelepek: S3/12 turbó
Max. teljesítmény: 66 kW (90 LE) 5000/perc
Max. forgatónyomaték: 140 Nm 2250/perc
Hossz./szél./mag.: 4501/1733/1552 mm
Tengelytáv: 2635 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1497/1486 mm
Fordulókör: 10,8 m
Saját tömeg/teherbírás: 1146/549 kg
Csomagtér: 573-1518 l
Üzemanyagtank: 50 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 11,1 s
Max. sebesség: 175 km/h
Város/országút/vegyes: 5,8/4,3/4,9 l/100 km
Tesztfogyasztás: 6,4 l/100 km
CO2-kibocsátás: 109 g/km
A modell alapára: 2 309 000 Ft (1.0, 73 LE)
A tesztelt verzió ára: 3 049 000 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!