De mitől is ilyen nagy a felhajtás az új Bogár körül? Tulajdonképpen az öröksége miatt, pontosabban, mert az első Bogár igazi forradalom volt a maga idejében, széles rétegnek jelentett olcsó közlekedési eszközt, s ez az autó volt egy ideig Nyugat-Németország első számú exportcikke. A kor persze elszállt a modell felett, de kisebb változtatásokkal egészen 2003-ig gyártotta a VW mexikói üzeme, miközben megérkezett a második generáció, az 1998-ban debütált New Beetle, mely a retróhullám egyik első képviselője volt.

A harmadik nemzedék – mely egyszerűen csak Beetle néven fut – viszont formájával sokkal inkább őrzi a ősmodell szellemét, és végre olyan árat szabtak neki, amivel itthon is labdába rúghat. A 105 lóerős 1.2 TSI alapmodell azonos motor esetén 558 000 forinttal kerül többe a jelenleg komoly akciókkal kínált Golf háromajtós verziójánál.

Sikeresen vegyítette a VW a modern és a retró stíluselemeket Sikeresen vegyítette a VW a modern és a retró stíluselemeket

A 4,8 millió forintos alapáron a klímaberendezés mellett többek között a ködfényszóróért, a visszagurulás-gátlóért és a tempomatért sem számítanak fel plusz pénzt. Ez tehát jó esélyekkel ruházza fel az autót, de a Beetle-t hiba lenne egy szürke kompakthoz hasonlítani, noha méreteit tekintve (4278 mm-es hosszúság) kétségkívül oda sorolható. Az új modell igazi egyéniség a kerek szemeivel és az ős-Bogárra emlékeztető gépháztetővel, sőt a rövid tetőoszlopokkal és az igencsak vállas karosszériával határozott kiállású is egyben.

Érezni a növekedést: sokat fejlődött a Beetle hátsó helykínálata Érezni a növekedést: sokat fejlődött a Beetle hátsó helykínálata

A múltidézés a beltérben is tetten érhető, a karosszéria színére fújt, szinte teljesen függőleges kesztyűtartó és középkonzol nagyon hatásos retróelem, ahogyan a volán és a hatalmas sebességmérővel rendelkező műszerfal is mutatóssá teszi az egyébként átlagos minőségű anyagokból készülő belsőt. A rekeszek és tárolóhelyek semmivel sem kisebbek, mint bármelyik VW-ben, illetve a helykínálatban is sokat fejlődött az autó. Mivel a hosszúság 15, a szélesség pedig 8 centivel nagyobb a New Beetle-hez képest, az utastér a hátsó fejteret leszámítva csak alig kisebb, mint a Golfé. Átlagos termetűeknek elegendő a második sorban a lábtér, ugyanakkor az oda való bejutáshoz hajlékonynak kell lenni. A csomagtartó mérete már inkább a kisautókéhoz hasonlítható, a 310 literes raktér az ülések 50:50 arányú ledöntésével 905 literig bővíthető.

Amikor az alapmotor nagyon jó választás

A Beetle a hatodik generációs Golf padlólemezére épül, így nem meglepő, hogy a kormányzás és a váltó kapcsolási érzete nagyon hasonló. A korábbi változat csatolt lengőkaros futóműve azonban már a múlté, helyette több lengőkaros konstrukcióval találkozunk, amely enyhén feszes rugózásával elfogadható menetkomfortot kínál. A motorpalettán még ennél is nagyobb léptékű a változás, hiszen csupa turbós (1.2, 1.4, 2.0 TSI) alkotja a bezines kínálatot, míg az adagolófúvókás dízel helyére korszerű common rail motor (1.6 TDI) érkezett.

310-905 literes a csomagtartó 310-905 literes a csomagtartó

A motorok közötti nagy „lépcsők” (pl. a közel azonos menetteljesítményeket garantáló 1.2 TSI és 1.6 TDI között 800 ezer forint a különbség) az 1.2 TSI felé terelhetik a vásárlókat, de sebaj, alapmotornak így is több mint elegendő a teljesítménye. Az alapjárati gyengélkedést leszámítva alacsony fordulaton is szépen húz, 2000 felett pedig kifejezetten dinamikussá válik, s akkor sem jön zavarba, ha négy személlyel és csomagokkal van nehezítve a feladat, pedig a váltóáttételezés igen szellős. Egyedül a klímahasználatot érzi meg a kis aggregát, de a 6,0 literes átlagfogyasztás miatt ez könnyedén megbocsátható.

Hátrafelé erősen korlátozott a kilátás Hátrafelé erősen korlátozott a kilátás

TETSZETT
ütős forma
rugalmas, takarékos motor
árképzés

NEM TETSZETT
rossz kilátás hátra
szűkös fejtér hátul
puha, érzéketlen kuplung

ÖSSZEGZÉS
A Beetle érkezésével kemény házon belüli ellenfelet kapott a Golf, hiszen azonos motor és felszereltség esetén nem sokkal drágább a retróautó. A használati értéke egy árnyalatnyival kisebb, de stílusa és hangulata miatt könnyű megszeretni.

Volkswagen Beetle 1.2 TSI
Összlökettérfogat: 1197 cm3
Hengerek/szelepek: S4/8 turbó
Maximális teljesítmény: 77 kW (105 LE) 5000/min
Maximális nyomaték: 175 Nm 1500-4100/min

Hosszúság/szélesség/magasság: 4278/1808/1486 mm
Tengelytáv: 2537 mm
Saját tömeg/teherbírás: 1199/481 kg
Csomagtér: 310-905 l
Üzemanyagtank: 55 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 10,9 s
Maximális sebesség: 180 km/h
Város/országút/vegyes: 7,6/5,0/5,9 l/100 km
Tesztfogyasztás: 6,0 l/100 km
CO2-kibocsátás: 137 g/km
A modell alapára: 4 810 000 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!