A Swift-tulajdonosok között mindig is voltak olyanok, akik kedvüket lelték a kocsi kőkemény kidekorálásában. Ezt mindeddig kénytelenek voltak saját kútfőből, amolyan “sufnituningos” módszerekkel véghezvinni. Ám ennek most vége! Alig néhány hete, a Párizsi Autószalonon leplezték le a Swift Sport európai változatát, mi pedig már teszteltük is!

Vidámpark

A Swift Sport sokat sejtető módon feszít az utcán. Látványelemei ízlésesek és igényesek, kellőképpen hangsúlyozzák a kocsi képességeit. A sportos megjelenés pedig ezúttal nem marad üres ígéret! Az 1,6 literes, változó szelepvezérlésű motor a megnövelt szívónyílásnak és a polírozott felületű szívócsatornáknak köszönhetően 125 lóerőre izmosodott. A mokány külső szinte felhívás a sportos, pörgetős menetre!
Nincs is ellenére a kemény bánásmód. Sőt! A négyhengeres energikusan pörög fel, élénken reagál a gázadásra, de amúgy istenigazából 4000-es fordulat felett ad bele apait, anyait. Az intenzív gyorsításból egyébként a szűken lépcsőzött áttételű sebességváltó is kiveszi a részét. A százas tempót csak harmadikban éri el a kocsi, ám éppen emiatt autópályán harsány a motorzaj. Az ötfokozatú nyomatékelosztót élmény használni: a kapcsolási utak rövidek, a váltókar precízen megvezetett, csupán az utolsó fokozat kapcsolásakor hajlamos kissé akadozni.
Kanyargós útszakaszon kissé zavaró a magas vezetési pozíció, szeretnék legalább tíz centivel alacsonyabban ülni. Már csak azért is, mert a Monroe sport-lengéscsillapítókkal, feszesebb rugókkal, illetve szilentekkel spékelt felfüggesztések jó útfogást biztosítanak. A futómű hangolása messze áll a

kőkeménytől, a karosszériadőlés valamivel nagyobb a kelleténél. Cserében viszont a rugózási komfort a hétköznapokban is elviselhető, a kocsi nem pattog úgy az úthibákon, mint az Ignis Sport. A menetstabilizáló rendszer engedi játszani a pilótát, csak később avatkozik közbe. A Swift pedig meg is csúszik: hirtelen gázelvételre vagy ráfékezésre hajlamos kitörni a hátulja kanyarban. Talán nem véletlenül kell az ESP kikapcsolásához 6-8 másodpercig nyomva tartani a gombot. Szerencsére a kormányzás közvetlen és pontos, a négy tárcsafékkel pedig határozottan lassít az autó.       

Megfizethető élmény

A Suzuki Swift Sportért 3 920 000 forintot kell leszurkolni a kereskedésekben. Nagyjából 1,7 millióval kerül többe az 1.3 GC (92 LE)

alapváltozatnál és 630 ezer forinttal drágább az 1.5 GS (102 LE) modellnél. Ha számításba vesszük az optikai tuningot, a nagyobb teljesítményt és a gazdag felszereltséget (többek között kulcs nélküli nyitás, indítás, automata légkondicionáló, fűthető első ülések, 6 légzsák, menetstabilizáló rendszer), a felár kedvezőnek mondható. Ráadásul vetélytársainál, például a Citroen C2 VTS (125 LE), a Ford Fiesta ST (150 LE) és várhatóan az új Toyota Yaris T Sport (132 LE) izomgolyóknál is jutányosabban kínálja magát a mi sportolónk.

Hozzászólások