Mielőtt beültem volna a Legacyba, én is azt kérdeztem magamtól: vajon nem lesz ez kevés? Hiszen az új Legacy elég nagy autó, ráadásul az állandó összkerékhajtás is elviszi a teljesítmény és a nyomaték egy részét. Ám néhány nap múltán szemernyi kétség sem maradt bennem: a legkisebb Legacy is úgy jó, ahogy van.

Megszépült

A Subaru nem tartozik a legismertebb márkák közé, ám akik tudják, hogy milyen kvalitású autókat is gyárt a japán cég, azok szinte kivétel nélkül elismerik a Subaruk erényeit. S azt is tudják, hogy a Subaru a múltban meglehetősen csúnyácska autókat készített. Ezt követte a jellegtelen Subaruk sora, ám napjainkra beköszöntött a szépek korszaka is. Az új Legacy/Outback sorozat például kifejezetten elegáns, mutatós. Nem úgy, mint az európai autók, hanem a maga távol-keleties, japános szépségével – harmonikus, hivalkodásmentes, letisztult és otthonos. Emberi léptékű, tökéletes gép. Az első lámpák alul körívvel megbontott vonalvezetése egyéni arccal ruházza föl a Legacyt, az oldalnézetet a lendületes és sportos tetőív uralja, a far pedig az ívelt hátfal révén markáns. Az utastérben a visszafogottan elegáns középkonzol és az ezüstös gyűrűkbe foglalt órák a legszembeötlőbb elemek, ám ez csak a máz, a design. A

mindennapok során a mélyen lévő, de kényelmes és öblös ülések, az elöl tágas, hátul átlagos helykínálat sokkal fontosabbak. Hétköznapi igényeknek nyilván megfelel a 433 literes csomagtartó is, aki pedig rendszeresen sok holmit vagy kutyát, kerékpárt szállít, annak vonzó lehet a 300 ezerrel drágább és sokkal jobban variálható rakterű kombi. S miközben a Legacy összeszerelési minősége továbbra is a régi (azaz meggyőző és hibátlan), jó volt látni és érezni, hogy az új sorozatban igényesebb, tetszetősebb műanyagok veszik körül az embert.

Maradt a régi

Míg a Legacy megjelenése látványos változáson esett át, a Subaru szerencsére hű maradt jól bevált műszaki megoldásaihoz. Érdekes a keret nélküli oldalablak, ez azonban nem több, mint egyedi részlet. A lényeg az alumíniumból készülő boxermotor, amely sokadik virágzását élve (a 90-es években 115, 122 és 125 lóerős változatai is voltak) az új Legacyban immár 138 lóerős. A kétliteres lökettérfogatból nyert 138 lóerő manapság nem sok (a nyomaték 187 newtonméter, ami ekkora szívómotorok között szintén átlagos érték), ám a jól eltalált váltóáttételek révén a Legacy mégis dinamikusan mozog. A rövid első és második miatt a sprint elején gyorsan kilő, a hosszúra vett ötödik fokozatnak köszönhetően pedig autópályán játszi könnyedséggel – és meglepően kevés zajt keltve – hozza a 170-180-as utazósebességet. A boxer építési módja sok előnyt is rejt: mivel a motor lapos, az autó súlypontja lejjebb került, tehát kanyarban stabilabb. Az egymással szemben mozgó dugattyúk kioltják a soros négyhengeresek dugattyúinak föl-le mozgásából adódó vibrációkat, ezért a Subaru boxere nagyon simán, finoman jár. Ezt a mellékesnek tűnő előnyt egyébként fölfoghatjuk biztonsági tartalékként is, hiszen egy Legacyban a rezgésmentesen, a soros, négyhengeres motoroknál finomabban járó boxernek köszönhetően a vezető nyilván később fárad el és vét hibát. A Subaru mérnökei szinte minden évben javítanak kicsit a kétliteres alapmotoron: a több lóerő mellett az új modellévre a kisebb fogyasztás is fontos érv a gép mellett. A tavaszelő hűvösebb napjain ugyan nem használtam a klímaberendezést, de a teljesítmény, a kocsi tömege és az összkerékhajtás miatt a 9,7 literes átlagfogyasztás így is nagyszerű eredmény.

Földhöz ragadt

A másik Subaru-sajátosság az állandó összkerékhajtás, s rögtön tegyük is hozzá: ennél jobbat eddig senki nem talált ki. Az alap Legacyban a nyomaték fele jut az első, fele pedig a hátsó tengelyre, s ennek eredménye a hihetetlenül precíz ívmenet és a stabilitás. Különleges technikája okán egy Subarut kicsit máshogyan kell vezetni. Ha például elsőkerék-hajtású autóval nagy gázzal fordulunk be az ívbe, a kocsi bután tolja az orrát az ív külseje felé. A gázt el kell venni, oda a lendület, oda az élmény. Nem úgy a Legacyban: a Subaru már-már vakmerő tempóig rendíthetetlen természetességgel követi a volánnal kijelölt ívet, s ha a vezető elég bátor és még mélyebbre nyomja a gázt, előbb a gumik sivítása, majd a könnyen megzabolázható, enyhe túlkormányozottság jelzi, hogy közel a határ. S a hétköznapi körülmények között remek társnak bizonyult alapmotor ilyenkor, az élményekkel teli percekben is kitesz magáért: csak arra kell figyelni, hogy 3000 fölött tartsuk a fordulatszámot, s a gép közvetlen gázreakciókkal, szép, sportos hangon muzsikálva járul hozzá a Legacy harmóniájához. Egészen különleges élmény, ahogyan ez a mértéktartóan elegáns, kényelmes és csöndes limuzin pillanatok alatt sportautóvá alakul, s öblös kipufogóhangtól kísérve, ám játszi könnyedséggel körbeautóz mindenkit a kanyarban.

Minden relatív

A Subaru eddig csekély számban fogyott Magyarországon, s a legkelendőbb márkák piaci részesedését ezután sem fogja veszélyeztetni. Ám az elmúlt fél évben az új importőr többször is a helyes irányba, azaz lefelé módosította az árakat, így a legolcsóbb Legacy már 6,75 millióért hazavihető. Elsőre soknak tűnik? Pedig nem az. Ilyen méretű, jól felszerelt (többek között széria a négy légzsák, az aktív fejtámlák, az ABS, az elektromos ablakok és tükrök, a klíma, a CD-s rádió, a metálfényezés, a könnyűfém felni és a távirányítós központi zár), s ráadásul valóban hatékony összkerékhajtással ellátott kocsit ugyanis jelenleg egyetlen más márka sem kínál.