Az elmúlt bő tíz évben a Toyota formatervező csapata mintha behúzta volna a kéziféket. Minőségi autókat gyártanak, de hiányzik belolük az érzelem, A-ból B-be elvisznek és visszahoznak, de ennyi és nem több. A Yaris „csak” egy kisautó, mely mentes a komoly hibáktól, de kategóriaelső erényei sincsenek. Van nála szebb, olcsóbb és nagyobb is.

Megéri dízel kisautót választani?

Kisautóját a vásárlók túlnyomó többsége városban használja, gyerekek oviba, suliba, tehát nem jellemző az éves szinten megtett több tízezres futásteljesítmény. Az 1,33-as (99 LE) benzineshez képest a gázolajos felára félmillió forint, a tesztfogyasztásokat (6,6 kontra 4,7 l/100 km) és a nafták jelenlegi árát figyelembe véve kb. 71 000 km alatt térül meg a „dízelség” – a spórolás igazán csak innentől indul be. Kár, pedig az 1.4 D-4D igazán tud spórolni, vegyes körülmények között lazán hozza a 4,7 literes átlagot, ami az aprócska, 42 literes tank dacára is tisztességes hatótávot jelent.

Jó fogású a kormány, az anyagok azonban olcsó hatásúak Jó fogású a kormány, az anyagok azonban olcsó hatásúak

A váltósegéd nagyon optimista, a normális ütemű haladás és a nyomatékszegény tartomány elkerülése érdekében 2000-es fordulat alatt nem érdemes követni az utasításait. A rugalmasság megfelelő, jól bírja a tartós sztrádatempót, itt látjuk előnyét a hosszúra áttételezett hatodik fokozatnak. 130 km/óránál még relatíve csendes az autó, de emelkedők előtt nem árt egyet visszakapcsolni.

A Yaris vezetése pofonegyszerű: pontos váltó, egzakt kormányzás, kiszámítható fékteljesítmény és remek manőverezhetőség jellemzi. A futómű tisztességesen elbánik az úthibákkal, és tempós kanyarokban sem bizonytalan.

Alaphelyzetben 286 l-es a raktér Alaphelyzetben 286 l-es a raktér

Az első ülések kényelme dicséretet érdemel, de a második sorban már nem ilyen jó a helyzet. Kár, hogy lemondtak a korábbi, tologatható hátsó ülésekről, annyira azért nem tágas a Yaris, hogy ezt megérte volna elhagyni. A műanyagok zöme kemény, rossz úton, hideg időben néha ciripelnek is. A 3,82 milliós indulóár tükrében az Eco alapfelszereltség nem éppen tökéletes. Feláras például a klímaberendezés (250 000 Ft), a menetstabilizáló, a hátsó tárcsafék, a függöny- és a vezetőoldali térdlégzsák. Utóbbiak csomagban további 175 000 forinttal növelik a számlát.

Városban van elemében a 3,88 m-es Toyota, a fordulóköre faltól falig mindössze 10 m Városban van elemében a 3,88 m-es Toyota, a fordulóköre faltól falig mindössze 10 m

TETSZETT
fogyasztás
kényelmes első ülés
motor/váltó

NEM TETSZETT
fix második sor
váltósegéd
műanyagok

ÖSSZEGZÉS
Korrekt és átlagos, talán ez a két szó jellemzi legjobban a dízel Yarist. Nincsenek kiemelkedő erősségei vagy gyengéi, amolyan mindenki kedvence. Ritka az ennyire kiegyensúlyozott és visszafogott modell, talán a nyugalmat kedvelőknek szól leginkább ez a Toyota (is).

Toyota Yaris 1.4 D-4D
Összlökettérfogat: 1364 cm3
Hengerek/szelepek: S4/8 turbódízel
Max. teljesítmény: 66 kW (90 LE)3800/min
Max. forgatónyomaték: 205 Nm 1800-2800/min
Hossz./szél./mag.: 3885/1695/1510 mm
Tengelytáv: 2510 mm
Fordulókör: 10,0 m
Saját tömeg/teherbírás: 1060/465 kg
Csomagtér: 286/768 l
Üzemanyagtank: 42 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 10,8 s
Maximális sebesség: 175 km/h
Város/országút/vegyes: 4,8/3,5/3,9 /100 km
Tesztfogyasztás: 4,7 l/100 km
CO2-kibocsátás: 104 g/km
A modell alapára: 2 895 000 Ft (1.0 VVT-i, 69 LE, 3 a.)
A tesztelt verzió ára: 3 820 000 Ft (Eco)

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!