Efficient Dynamic, azaz Hatékony Dinamika – így nevezi új koncepcióját a BMW, amellyel rövid távon igyekszik a tőle megszokott menetteljesítményeket minél kedvezőbb emissziós jellemzők mellett biztosítani. Széles körű programról van szó, amely a csekélyebb össztömegtől kezdve a jobb hatásfokú erőforrásokon át az újszerű megoldásokig mindent bevet, amivel mérsékelni lehet az egységnyi vezetési élményre jutó károsanyag-kibocsátást.

Könnyebb és erősebb

Az 5-ös és 1-es szériák esedékes megújítása kapcsán bevezetett modern technológiák közül értelemszerűen a hajtásláncok kívánkoznak az első helyre. A hathengeres (illetve az 1-es esetében a négyhengeres) dízel-, illetve benzinmotoroknál új generációs befecskendezési technológiák alkalmazásával értek el számottevő fogyasztáscsökkenést. Különösen kiemelkedő az utóbbiak piezoinjektorokat alkalmazó High Precision rendszere, amely szokatlanul széles hasznos fordulatszám-tartományban képes szegénykeverékes üzemmódban működni, így ezek az erőforások elődjeiknél átlagosan mintegy tíz százalékkal kevesebb üzemanyagot igényelnek. A 3,0 literes lökettérfogatú dízelmotorok (525d, 530d és 535d) esetében alumínium forgattyúsház alkalmazásával faragtak le hozzávetőlegesen húsz kilót a blokk tömegéből. Hasonló radikális módosításokat eszközöltek a gyár legkisebb szériájának tagjain is – itt kizárólag a 115 lóerős belépőmotor, valamint a 130i erőforrása maradt érintetlen.

Az eleve kedvezőbb hatásfokú erőforrások üzemanyag-fogyasztását további technológiákkal szorította még mélyebbre a márka. A manuális sebességváltóval felszerelt 1-es és 5-ös modelleket a fel- és visszakapcsolásra emlékeztető, diszkrét kijelzővel szerelik fel, amely az adott pillanatban megfelelő fokozatról is tájékoztatja a vezetőt, míg az 5-ös család vadonatúj, elektronikus vezérlésű automatikus sebességváltója gyorsabb váltásokat, sőt, akár egyszerre több fokozatnyi ugrást is lehetővé tesz, sportkivitelben akár kormányfülekről vezérelhető szekvenciális üzemmód mellett.

Offenzíva

A hajtáslánc kialakításában ezeken túl további hatásfokjavító megoldásokat is alkalmaztak. Az egyik legfontosabb a regeneratív fékrendszer, amely mindkét modellcsalád minden modelljénél (kivéve 520d) az alapfelszerelés részét képezi. Lényege, hogy normál üzem mellett a generátor csak egy meghatározott százalékig tölti az akkumulátort, erős gyorsítás közben pedig teljesen lekapcsolják a hajtását – a hiányzó töltést motorféküzemben, illetve fékezés közben engedélyezi a vezérlés. Ennél kézzelfoghatóbb megtakarítások érhetők el az új motorokkal felszerelt, kézi váltós 1-es modellekbe felár nélkül beépített Start&Stop rendszerrel, amely üresbe tett váltó és felengedett tengelykapcsoló pedál mellett leállítja a motort, majd a kuplung érintésére ismét elindítja azt – a gyári mérések szerint már három másodpercnyi várakozás esetén gazdaságosabban üzemeltethetők így a járművek.

Diszkrét formatan

A március végével hazánkban is bevezetésre kerülő megújult 1-es és 5-ös modellcsaládok finom esztétikai módosításokkal, valamint jelentősen kibővített biztonsági és komfortjellemzőkkel egészítik ki a hajtástechnológiai forradalmat. Szolidan átrajzolt BMW-vesék, módosított ívű lökhárítók, új ködfényszórók, az oldalfal határozottabb alsó éle, valamint LED-paneles hátsó fényforrások határozzák meg a két széria új megjelenését, ám a fejlődés – prémium márkához illően – csak közvetlen összehasonlítás esetén észlelhető, az összhang és a karakter nem változott. Hasonlóképpen finomították a modellek belső kialakítását, a kárpitoktól kezdve a felhasznált anyagokon át a panelek és kezelőszervek kontúrjáig. Az alap- és opciós felszereltségi lista is jelentősen kibővült, az 5-ös többek között aktív kormányzással, megállásra és ismételt elindulásra is képes távolságtartó automatikával, vagy sávelhagyásra figyelmeztető rendszerrel is rendelhető, míg az 1-es család legnagyobb újdonsága a hazánkban május végén debütáló háromajtós kivitel. Az alapverzióban kétszemélyes, középen lerakópolccal osztott hátsó üléspaddal kínált, de felár nélkül hármas üléssel is kérhető.

A deciliterekért és milligrammokért folyó küzdelemben egészen finom trükköket is bevet a BMW. Ilyen a motor- és fékhűtő levegő útját az üzemi hőfok eléréséig elzáró spalettarendszer, a légkondicionáló berendezés használaton kívül mechanikusan lekapcsoló szivattyúja, vagy az 1-es elektrohidraulikus szervokormánya. A menetpróba legnagyobb tanulsága azonban a nap végi fogyasztásösszesítő volt: a résztvevők azonos kivitelű 530i limuzinokkal, ugyanazon az útvonalon 9,5 és 13,5 l/100km közötti fogyasztást regisztráltak, amely értékek nem minden esetben álltak összhangban az átlagsebességekkel – magyarul modern technológia ide, komoly erőfeszítések oda, a kedvező üzemanyag-fogyasztás legfontosabb kritériuma maga a vezető.