Mivel a Swift már kiesett a toplistás kisautók közül és a figyelem a Vitarára terelődött, kevésbé fájdalmas a tény, hogy az utód ismét Japánban készül. Ez többnyire értéknövelő, most viszont áremelkedést jelentő tényező, ami nagyban rontja a Swift esélyeit a népautóvá válásban. Mert az újdonságnak mindene megvan ahhoz, hogy újra felfigyeljenek rá.

A legfontosabb extrák a második felszereltségi szinten már benne vannak a Swiftben. A klíma alapáras, az érintőképernyő nem. Fotó: Hilbert Péter

Formaterve két generáció óta ugyanarra a Minitől ellesett sablonra épül, ezúttal azonban laposabb és szélesebb a dizájn, izgalmasabb a vonalvezetés és kidolgozottabbak a részletek. Mindez értékesebbnek mutatja a korábbiaknál, és segít Swiftként azonosítani, bár vegyesek a visszajelzések, volt, aki azt hitte, használt autót tesztelek, volt, aki hiányolta a megszokott külsőt. Mégsem ártott, hogy költöttek a kinézetére, hiszen egyre nagyobb a verseny a kis divatdiktátorok között. Kapott LED-es nappali menetfényt is, az már a felszereltségtől függ, hogy a lökhárítóban vagy a lámpában világítanak a diódák, ahogy a tükrökbe épített indexekhez is a GLX-szintet kell választani. Japán kötöttség, hogy nem válogathatunk szabadon az extrák között, csak fix összeállítások léteznek, felárat is csak a fényezésért fizethetünk, cserében akár eltérő színű tetővel is rendelhetjük. A látványos külsőért sokat tesz a lebegő tető és a sötét vonalba rejtett hátsó kilincs. Ami a színeket illeti, a tesztautó Lángvörös gyöngymetálja a legfeltűnőbb, látványos még a Kobaltkék metál, sajnos ezeken kívül csak egy Élénkpiros van, még fehéret, ezüstöt, szürkét vagy feketét kérhetünk. A későbbiekben talán örököl néhány vidám árnyalatot a testvéreitől, ha már a belső olyan komor lett.

Nagyok a puha tömésű ülések, ahogy a fejtámla is, utóbbi állíthatósága minimális. A fejtér és a lábtér is megfelelő, de feltűnően két utasra méretezték a második sort

Hiába modern, letisztult a műszerfal kialakítása és dolgozták ki az érintőképernyő helyét a középkonzolon, ha egy nagy műanyagtenger veszi körül az utasokat. A pöttyös fehér díszcsík és a szép csőműszerek sokat dobnak az összképen, de a látvány elmarad a mai átlagtól. Furcsa, hogy a dél-koreaiak vért izzadnak, hogy utolérjék a németeket belsőépítészetben, a japánokat viszont többnyire hidegen hagyja az utastér kinézete. Mellettük szól, hogy inkább a technikára és a funkcionalitásra koncentrálnak. A dobozformában elég hely jut az utasoknak, akik jobban járnak, ha csak négyen vannak, mert átlagos testalkatú felnőttből is csak kettő fér el hátul. Bár biztonsági öv a harmadik beülőnek is jut, fejtámlával már nem szolgál a GL+ kivitel, a kettő meglévő is déjá vu érzést kelt a régi Swift-tulajdonosokban, ugyanis a háttámlából „nőnek ki”. A beltér legjobb része a szép kialakítású, jó fogású sportkormány, melynek burkolatán túl sok felület jutott a műanyagoknak, ettől függetlenül jó vele irányítani az autót. Pedig olyan könnyű a városi vezetésre méretezett rásegítéssel, hogy szinte már érzéketlennek mondható, ilyen az ötfokozatú kézi váltó is, könnyen mozdul egyik fokozatból a másikba, ugyanakkor kissé lötyög is.

Szélesre nyílnak az ajtók, kényelmes a ki-beszállás. Odabent a gördülési zaj a legerősebb

A vezetési helyzet egyetlen negatívuma a Minihez hasonlóan meredek és kicsi szélvédő, a lámpánál emiatt előre kell hajolni, egyébként nincs gond a kilátással, a nem aszferikus és nem is túl nagy tükrökből sem probléma a manőverezés. Hátra látni nem könnyű, de nem is vészes a vezetőülésből, csak a vastag C-oszlop rontja az esélyeinket. Jó az ergonómia, a manapság még egy viszonylag fapados modellből is kihagyhatatlan (a GL alapmodell nem tartalmazza) érintőképernyő érzékenysége és optimális kezelőfelülete is kényelmessé teszi a használatát, a hangerőszabályzást azonban jobb a kormányról intézni. Az Info gombbal a fedélzeti komputer adatai között is szörfözhetünk, nem kell a műszeregység melletti pöcköt nyomkodni. Nem sok információt dörgöl az orrunk alá, a többfunkciós, színes kijelzőért a GLX-szintet kell választani. Mégsem érdemes sokat költeni a Swiftre, mert amiben jó, azt az alapváltozat is tudja.

Az ülések lehajtása után nem lesz sík a padló. A maximális raktérkapacitás közel 1,0 m3

Ma már szinte csak turbómotorral lehet autót kapni, ami sokak szemében mumusnak számít, a Suzuki nekik tartotta meg alapjáraton hangtalan, 90 lóerős 1,2-esét. Turbókra jellemző töltőnyomással ugyan nem tud szolgálni, kifejezetten élvezetesen vezethető vele a Swift! 1500-as fordulatról terhelhető, kéri a felkapcsolást, és a szívó négyhengeres el is bír az alacsony fordulattal, ráadásul meggyőzően gyorsítja és a teljes hasznos fordulatszám-tartományban élénken mozgatja a 840 kilós tömegével komoly helyzeti előnyben lévő karosszériát. Aki nem szeretne háromhengerest, vagy fél a turbómotor későbbi javítási költségeitől, bátran válassza a bevált technikát, de azok is jól teszik, ha kitartanak mellette, akiknek korábban is Swiftjük volt, mert az új struktúra miatt a kisebb tömeg előnyei egyértelműek. Kissé kemény, rossz úton rázós futóműve még tempós kanyarokban is erőlködés nélkül tartja az íven, amiben a GL+ szinten járó 185-ös abroncsok is segítenek, de a fékeket is tehermentesíti a fogyókúra. Könnyedén lassít még sztrádatempóról is, a fogyasztása pedig minden különösebb odafigyelés nélkül 5,0-5,5 liter között tartható. Bár sok, ma már megszokott extra hiányzik a belépőmodellből, az átlagautós igényeit bőven lefedi a tesztautó repertoárja is. Nem olcsó, de nem szabad megijedni a listaáraktól, a kereskedések honlapján megtalálható az állandó 730 000 Ft-os kedvezményt tartalmazó árlista, a hasonlóan árazott Ignis és Baleno jelenléte azonban képes fejtörést okozni.

Gazdaságos élményautó a Swift, elöl MacPherson, hátul torziós futóműve feszes és stabil

Tetszett
• formaterv
• hajtáslánc
• fogyasztás

Nem tetszett
• anyagminőség
• árazás

Összegzés
Egy esztergomi árcédula sokat segítene a Swiftnek a boldogulásban, hiszen csinos külseje és jó vezethetősége mellett a kategória átlagánál kisebb külső méretei ellenére is jól használható utas- és csomagtérrel hívja fel magára a figyelmet. A spórolás ezúttal kifizetődő, mert már az alapmodell tudása is meggyőző.

Suzuki Swift 1.2
Összlökettérfogat: 1242 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16
Max. teljesítmény: 66 kW (90 LE) 6000/perc
Max. forgatónyomaték: 120 Nm 4400/perc
Hossz./szél./mag.: 3840/1735/1495 mm
Tengelytáv: 2450 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1520/1520 mm
Fordulókör: 9,6 m
Saját tömeg/teherbírás: 840/525 kg
Csomagtér: 265-947 l
Üzemanyagtank: 37 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 11,9 s
Max. sebesség: 180 km/h
Város/országút/vegyes: 5,4/3,7/4,3 l/100 km
Tesztfogyasztás: 5,3 l/100 km
CO2-kibocsátás: 98 g/km
A modell alapára: 3 880 000 Ft (kereskedői ár: 3 150 000 Ft)

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!