A műszaki fejlődés következményeként át kell alakítanunk értékrendünket. A 2,0 literes dízelek kora leáldozóban van, helyettük egyre több helyen 1,5-1,7 literes motorokat találunk, még a középkategóriás autókban is (lásd i40-es), és a vásárlók is előszeretettel választják ezeket adózási-fogyasztási előnyök miatt. Sokat fejlődtek a turbók, a közös nyomócsöves befecskendezés finoman porlasztja a gázolajat, így a vezetők nem élik meg lemondásként a váltást.

Városi tempónál még nem jó az ötödik

A Hyundai például az új i30-ashoz legfeljebb 1,6 literes dízelt kínál, amelynek teljesítménye jelen esetben 128 lóerő, nyomatéka 260 Nm. Mindezt széles fordulatszám tartományban (1900-3000/perc) tudja, ami kellemes vezethetőséget eredményez. Az extrémen spórolós, már alacsony fordulaton felkapcsolós vezetési stílustól a sportos, 4000-ig pörgetős (felette már elfogy a tudás) stílusban is lehet vele autózni. Akkor is jól viselkedik, ha a többi közlekedőhöz igazodva haladunk. Könnyen mozog a váltókar, hosszúak a fokozatok, az ötödik például csak 70-től él, azaz városi tempónál kénytelenek vagyunk negyedikben gurulni.

Sok az apró kapcsoló a középkonzolon, de egyébként jó a beltér Sok az apró kapcsoló a középkonzolon, de egyébként jó a beltér

Az érem másik oldala, hogy autópályán viszonylag alacsony fordulaton üzemel a dízel, s visszakapcsolás nélkül tudunk felgyorsítani a kamionok tempójáról a megengedett sebességre. A CRDi hangja kellemes, barátságos mormogás, amit könnyen a háttérbe szoríthatunk a rádióval, amelyhez jó hyundaios szokás szerint alapáron adják a médiacsatlakozókat.

Hosszú távon is kényelmes ülések Hosszú távon is kényelmes ülések

Az alapváltozat kivételével, ahol még rádió sincs, nem spórolnak a felszerelésekkel, de az európai gyártás ellenére maradtak a csomagok. Már öt közül lehet választani, durván 300 000 forintos ugrások vannak az egyes szintek között. A középső, Comfort szint jó választásnak tűnik, semmi lényeges nem hiányzik belőle, és azért egy-két extrát még rendelhetünk is. A 128 lóerős dízel 150 000 forinttal drágább a szintén 1,6-os 110 lóerősnél – csak szoftveres különbség van a kettő között, úgyhogy tessék alkudni. Az erősebb remek választás, minden élethelyzetben megállja a helyét.

Csendes és erős az izmosabb 1,6-os dízel, mely a jelenlegi csúcsmotor Csendes és erős az izmosabb 1,6-os dízel, mely a jelenlegi csúcsmotor

TETSZETT
erős motor
tágas utastér
jó vezethetőség

NEM TETSZETT
alacsony hátsó könyöklő

ÖSSZEGZÉS
Rendesen szedi a lábát a csúcsdízellel az i30-as, miközben kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt minden tekintetben. Szerencsére nem a sportos, hanem a kényelmes irányba tolták el a hangsúlyt.

Hyundai i30 1.6 CRDi HP
Összlökettérfogat: 1582 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbódízel
Max. teljesítmény: 94 kW (128 LE) 6400/min
Max. forgatónyomaték: 260 Nm 1900-3000/min
Fordulókör: 10,6 m
Saját tömeg/teherbírás: 1290/630 kg
Csomagtér: 378-1316 l
Üzemanyagtank: 53 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 10,9 s
Maximális sebesség: 197 km/h
Város/országút/vegyes: 4,9/3,7/4,1 l/100 km
Tesztfogyasztás: 6,44 l/100 km
CO2-kibocsátás: 109 g/km
A modell alapára: 4 199 000 Ft (Entry 1.4i)
A tesztelt verzió ára: 5 749 000 Ft (Comfort)

Pro és kontra

Egy érv és egy ellenérv, vagyis a barátságos fogyasztás és a mérsékelt dinamika feszül egymásnak az 1.4 CRDi esetében.

A legolcsóbb dízel i30-ast az ix20-ashoz is elérhető 1,4 literes, 90 lóerős dízelmotor hajtja, a gyári adatok szerint 5,1 literes fogyasztással. Ha nem vesszük sietősre a tempót, országúton a kombinált átlagnál alacsonyabb értéket is könnyedén hoz az autó, de ha autópályára vagy városba tévedünk, akkor sem veri ki a biztosítékot a kompakt Hyundai étvágya. 6,0 liter környékén könnyedén közlekedhetünk a hosszúra áttételezett, hatfokozatú manuális váltós modellel. A típusváltással „megkomolyodott” és megnőtt i30-ashoz a 90 lóerő és a 220 Nm viszont már nem sok: ugyan végsebessége 170 km/óra, százra pedig 13,5 másodperc alatt gyorsul, ezt a motort bizony pörgetni kell a lendületes haladáshoz. Itt nem válthatunk fel korán, mint az 1,6-os CRDi esetében, mert utána nehezen kászálódik ki a motor a turbólyukból. Az i30-as egyébként ezzel az erőforrással aránylag kedvező árfekvésű a konkurens modellekhez képest, hiszen a Hyundai 5 099 000 forintért kínálja. 200 ezer forinttal többért ellenben ott van a 110 lovas 1.6 CRDi verzió, amely a menettulajdonságait tekintve mindenféleképpen jobb helyzetben van, miközben fogyasztása a gyári értékek szerint az 1,4-eséhez hasonlóan 5,1 liter.

Hosszútávfutó

A szívócső-befecskendezésű, 120 lóerős benzines után most az 1,6-os közvetlen befecskendezésű kivitel vizsgázott.

A 135 lóerős Hyundai egy közel 1400 kilométeres Budapest–Prága–Bécs–Budapest távon bizonyított, csomagokkal és utasokkal a fedélzetén. A rekkenő hőség miatt a klíma végig üzemelt, szóval alaposan megdolgoztattuk a benzines i30-ast.

Kanyargós szakaszon sem jön zavarba az i30-as, a rugózás a 15-ös kerekekkel rossz aszfalton is elviselhető marad Kanyargós szakaszon sem jön zavarba az i30-as, a rugózás a 15-ös kerekekkel rossz aszfalton is elviselhető marad

A hatfokozatú váltó pontosan jár a kulisszákban, a kormányzás könnyű, s bár a rásegítés mértéke állítható, kissé szintetikus érzést kelt a szervorendszer. A jól áttételezett váltó és a hatásos zajkiszorítás révén nagyobb tempónál is csendes az autó, az pedig külön öröm volt, hogy ballonos gumikon (195/65) és 15 colos kerekeken gördült a Hyundai. Utóbbiak révén kifejezetten komfortos a rugózás, ami leginkább a Brno környéki, gyakorlatilag keresztbordák összefüggő tengeréből épült sztrádaszakaszon kamatozott.

Tágas a második sor, csak a szűkülő oldalablak zavaró kissé Tágas a második sor, csak a szűkülő oldalablak zavaró kissé

A tágas kabin, a kényelmes ülések, a könyöklő, a tempomat és a különféle médiacsatlakozók nagyban hozzájárulnak az autó korrekt kényelmi nívójához. A 135 lóerő és a 164 Nm 9,9 másodperc alatt repíti az i30-ast álló helyzetből százra, a 130 km/órás tempó tartása nem ördöngösség (végsebesség 195 km/óra), nagyobb emelkedőn vagy előzéskor pedig elég csak egy fokozatot visszaváltani. A 80%-ban autópályán teljesített útvonalon mért 7,5 literes naftaigény elfogadható, az egy tankolással megtehető távolság még így is eléri a 700 km-t. Az i30-as a fickós 1.6 GDI blokkal 4,94 millióért kelleti magát, ami a 120 lovas kivitelhez képest 200 ezerrel növeli a számlát.

A raktér 378-ról 1316 literig bővíthető. Szatyorkampókat a kalaptartón és az oldalfalakon is találni A raktér 378-ról 1316 literig bővíthető. Szatyorkampókat a kalaptartón és az oldalfalakon is találni

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!