Miközben a világ a kis lökettérfogatú turbómotorok és a hét-, nyolc-, vagy akár kilencfokozatú automata váltók felé halad, a Suzuki Grand Vitara legizmosabb verziója mintha a múltból maradt volna itt. 2,4 literes, atmoszferikus benzinmotorja 169 lóerőt teljesít, az áttételek cserélgetéséről pedig négygangos automata gondoskodik – ezekre az adatokra bizony már a 2000-es évek elején sem kaptuk fel a fejünket.

Mindezzel nem is lenne nagy baj, elvégre a technika kiforrottságához és a strapabírósághoz kétség sem férhet, ám a mai üzemanyagáraknál a vegyes használatban reális 11-12 literes fogyasztás kifejezetten sok, főleg, hogy a dinamika csak átlagos. Az automata finoman kapcsolgat felfelé, e tekintetben a sokkal újabb szerkezetek sem jobbak, ám a kevés fokozat miatt minduntalan pörgeti a motort, 130-as tempónál pedig 3500-on cövekel a fordulatszámmérő mutatója.

Eljárt az idő a beltér felett. Forgókapcsolóval aktiválhatjuk a felezőt Eljárt az idő a beltér felett. Forgókapcsolóval aktiválhatjuk a felezőt

Terepen alkot nagyot a Grand Vitara

Ennek ellenére vannak olyan helyzetek, ahol a Grand Vitara leveszi a lábáról a tulajt. A felezővel ellátott összkerékhajtás, az elöl 29, hátul 36 fokos terepszög és a 200 mm-es hasmagasság is jelzi, nem egy divatos álterepjáróról van szó, a Suzuki a kemény tereptől sem riad vissza. Ennek természetesen hátránya is van, mégpedig a rugózásban, mert a keresztbordák feladják a leckét a Grand Vitarának. A „keményvonalasságra” természetesen a külső is ráerősít: ugyan az orr-részt finoman átkozmetikázták, alapvetően maradt a modell, amilyen volt, ezekkel az élekkel kifejezetten üdítő jelenség a sok városi szabadidő-autó között. A belső elrendezés ellenben nem tudja titkolni az autó korát (2005 óta van piacon ez a generáció), a műszerfal és a középkonzol egyszerűsége, valamint a vezetéstámogató rendszerek hiánya ezt teljesen nyilvánvalóvá teszi. Sajnos, mert egyébként a Grand Vitara igen tágas, a helykínálat meghaladja a kategória átlagát, és az ülések is komfortosak.

Plusz pontok: kényelmes és tágas a Suzuki terepjáró utastere Plusz pontok: kényelmes és tágas a Suzuki terepjáró utastere

A 2,4-es, automata modell ebben a konfigurációban a hazai piacon nincs könnyű helyzetben, hiszen a vásárlók zöme az 1,9-es dízelre voksol (8 360 000 Ft), hozzáteszem, nem véletlenül. Pedig a vételárra nem lehet panaszunk: a jól felszerelt nagy benzines, automata váltóval 8 140 000 forintért lehet a miénk.

Már nem gyakori látvány: a csomagtérfedélen hordja pótkerekét a Grand Vitara Már nem gyakori látvány: a csomagtérfedélen hordja pótkerekét a Grand Vitara

Tetszett
– tágas utastér
– terepjáró képességek
– robusztusság

Nem tetszett
– magas fogyasztás
– négyfokozatú váltó
– rugalmasság

Összegzés
Egészen biztos, hogy a nagy szívómotorral és a négygangos automatával tartós darab a Grand Vitara, de egyértelműen elszállt felette az idő. Még a vonzó vételár fényében is nehéz elfogadni a nem éppen naprakész technikát.

Suzuki Grand Vitara 2.4 AT
Összlökettérfogat: 2393 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16
Max. teljesítmény: 124 kW (169 LE) 6000/perc
Max. forgatónyomaték: 227 Nm 3800/perc

Hossz./szél./mag.: 4500/1810/1695 mm
Tengelytáv: 2640 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1540/1570 mm
Fordulókör: 11,0 m
Saját tömeg/teherbírás: 1584/516 kg
Csomagtér: 398-1396 l
Üzemanyagtank: 66 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 12,0 s
Max. sebesség: 175 km/h
Város/országút/vegyes: 12,1/8,1/9,6 l/100 km
Tesztfogyasztás: 11,2 l/100 km
CO2-kibocsátás: 221 g/km
A modell alapára: 5 735 000 Ft (3 ajtós, 1.6)
A tesztelt típus ára: 8 140 000 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!