Az osztrák Wörthi-tó, valamint a környékbeli hegyek már önmagukban is festői szépségű helynek számítanak, ám amikor az ősz beköszöntével az erdő lombkoronája a zöld, a sárga és a bordó ezernyi árnyalatában játszik, még inkább lenyűgöző e táj. Egy olyan remekbe szabott autóval pedig, mint az új Porsche Boxster, maradandó élményt jelent a természetjárás.

Formai evolúció

Nem tévedés, nyolc esztendővel és 140 ezer eladott példánnyal a bemutatkozás után ez már valóban a kétüléses, nyitott sportkocsi második nemzedéke! Annak ellenére, hogy az alkatrészek nyolcvan százaléka új, a változás legfeljebb a márka szakavatott rajongóinak szembeötlő. Tudniillik a formatervet illetően a Porsche ugyanazt az elvet követi a Boxsternél, mint a négy évtizedes múltra visszatekintő legendás 911-es esetében: fokozatos evolúció, nem pedig revolúció. Ennek megfelelően elöl letisztultabb a fényszórók rajzolata, az áttervezett orrkötényt pedig merész levegőbeömlő nyílások tagolják – utóbbiak tökéletes egységet alkotnak a felettük húzódó ködfénylámpákkal. Így a Boxster kiállása egyrészt energikusabb és lendületesebb a korábbinál, másrészt jobban hasonlít az aktuális 911-esre. Oldalt a markolós kilincsek, a sportosabb formázású tükrök, valamint a Carrera GT szupersportkocsi által inspirált légzőnyílás, míg hátul a valamelyest szögletesebb lámpák, a módosított lökhárító és az áttervezett légterelő szárny az újdonság ismertetőjegye. Az izmosabb Boxster S változatot nem csupán a felirat különbözteti meg az alapmodelltől: a középen kivezetett kipufogó dupla csöve, a nagyobb keréktárcsák, továbbá elöl, a rendszámtábla alatt kivágott orrlyuk is a nagyobb teljesítményre utal.

Konditerem

Ha már a lóerőknél tartunk, tegyünk említést a hátsó tengely előtt, a roadster közepén elhelyezett motorokról! A szívó- és kipufogórendszer módosításának köszönhetően egyaránt megnőtt a hathengeres boxerek teljesítménye és nyomatéka. Számszerűsítve a dolgot, a Boxster 2,7 literes egysége 12, a Boxster S 3,2-es motorja pedig kereken húsz lóerőt szedett magára, s így 240, illetve 280 LE-t szabadítanak a hátsó kerekekre. Előbbi esetben ezt továbbfejlesztett öt-, míg utóbbinál vadonatúj hatfokozatú sebességváltó közbeiktatásával teszik, de felár ellenében mindkettőhöz választható a kormányról is vezérelhető ötsebességes Tiptronic S automata. Tapasztalatom szerint a kézi kapcsolású erőátviteli szerkezetek karja pontosan megvezetett és kellően rövid utakat jár be a kulisszában. A Tiptronic sem rossz, szinte olvas a vezető gondolataiban és mindig a megfelelő időben, viszonylag lágyan kapcsolgat, de manuális üzemmódban – sportkocsihoz méltatlan módon – magától elkapcsol a leszabályozás előtt, a ballábas fékezéstől pedig kissé megzavarodik, egy ideig nem reagál a gázadásra. Már a Boxster is agilis, virgonc járgány, de természetesen az S kivitel az igazi mókamester! Szenvedélyesen gyorsul: álló helyzetből 20,2 másodperc alatt sprintel 200-ra! A VarioCam változó szelepvezérlésű motorokról ugyanakkor egyaránt elmondható, hogy 4000-es fordulat felett kapnak észbe, innentől egészen a piros mezőig teljes erőbedobással húznak. Meg aztán ekkor eresztik csak ki igazán öblös hangjukat, amitől szerintem a környéken legelésző szelíd jószágok is megvadultak. Ezzel együtt a gyorsulási érzet nem sokat változott, hiszen a 0,2 másodperces javulás emberi érzékszervekkel szinte felfoghatatlan. Az átdolgozott futómű fokozott képességei viszont nagyon is “kézzelfoghatók”. A merevebb karosszéria, a szélesebb nyomtáv és az eggyel nagyobb colméretű könnyűfém felnik (a Boxsterhez 17, a Boxster S-hez 18 colos jár alapáron) extra tapadást biztosítanak a sportkocsinak. Persze, a próbaautókat 19 colos opciós keréktárcsákkal szerelték fel, így még kezesebben viselkedtek a szűk, kanyargós hegyi utakon. Szemtelenül sokáig semlegesen fordul a roadster, ami először leheletfinom alulkormányozottságba megy át, majd – némi trükközéssel, vagy tovább erőltetve a dolgot – jól kézben tarthatóan megindul a fara. A precíz irányításban azért a változó rásegítésű szervokormány is komoly szerepet vállal.

Kiegészítő játékszerek

Ráadásként a roadsterhez rendelkezésre áll a 911-nél megismert PASM (Porsche Active Suspension Management) aktív futómű. A szerkezet nem csupán a pillanatnyi útviszonyoknak és vezetési stílusnak megfelelően képes automatikusan változtatni a lengéscsillapítók keménységén, hanem a középkonzolon található gombbal normál és sportos “üzemmód” közül választhat a pilóta. “Sport” állásban 10 milliméterrel alacsonyabbra ül az autó, az érezhetően feszesebb csillapítás pedig egyebek mellett csekélyebb karosszériadőlést eredményez. Akinek még ez sem lenne elég, annak a Sports Chrono csomag tartogat még néhány izgalmas csemegét. Például a Sport feliratú gomb megnyomása után a motor élénkebben válaszol a gázadásra, lelkesebben pörög fel, a stabilizáló elektronika (bekapcsolt állapotban) valamivel engedékenyebb, a PASM pedig a lehető legkeményebb futóműhangolást aktiválja a kínálatból. Azután a középkonzol tetejére illesztett, chronograph stílusú stopperóra és a nagyméretű központi kijelző lehetőséget ad arra, hogy versenypályán mérjük, majd grafikon segítségével kiértékeljük a köridőket. Sportcsomag esetén a Boxsterhez kérhető hatfokozatú, manuális sebességváltó. Ilyen körülmények között a fékek is fokozott igénybevételnek vannak kitéve. No, nem mintha a szériaberendezés nem lassítaná elég meggyőzően a kocsit, de az extralistáról kerámiatárcsák választhatók, elöl hat-, hátul pedig négydugattyús féknyergekkel! Ezek aztán úgy harapnak, mint egy veszett bulldog, s a fáradékonyságnak jelét sem adják. A PSM (Porsche Stability Management) menetstabilizáló rendszer ezentúl mindkét modellben alapfelszerelés – a szerkezet ugyan kikapcsolható, de amint a blokkolásgátló dolgozni kezd, újra aktiválja magát.

Nyitott személyiség

Másfajta örömautózásra is “nyitott” a Boxster. Az időjárás kegyes volt hozzánk, így aztán a késő őszi vényasszonyok nyara lehetőséget adott arra, hogy a roadsterezést is alaposan kiélvezzük. Miután a központi rögzítő kart kioldottuk, a Porsche 50 km/órás sebességig akár menet közben is képes levetni vászontetejét – a művelethez mindössze 12 másodpercre van szüksége. A tóparti úton igazán pazar egy ilyen kellemes, nyitott autóval suhanni. A Cayenne terepjáróból ismert, de közvetlenül az új 911-esből importált vezetési környezet megnyerő, a felhasznált anyagok minősége példaértékű, s az ergonómiára sem lehet panasz. A négyféle ülés közül a legprofibb kivitelnél nem csupán a magasság és az ülőlap dőlésszöge szabályozható, hanem felfújható légpárnákkal az oldaltámasz és a deréktámasz is. Mivel pedig a kormány (ebből három verzió van: normál, sportos és multifunkciós) immár magasságban és tengelyirányban egyaránt állítható, az ideális pozíció megtalálása gyerekjáték. Nem csak kényelemben, hanem biztonságban is érezhetik magukat a Boxster utasai, ugyanis ez az első roadster-kabrió, amelyik speciális fejlégzsákkal is védelmezi a bent ülőket.

Hazai nyitány

A Porsche Boxster és Boxster S páros nálunk máris rendelhető, az első bemutatóautó érkezése a napokban várható. Amennyiben belekalkuláljuk a plusz felszereltséget, elődjéhez képest relatíve 9 illetve 13 százalékos árcsökkenés mutatkozik. Persze, az élményautó így sem olcsó mulatság, a 14,4 millió forintos Boxstert és a 3,3 millió forinttal drágább Boxster S csúcsmodellt kevesen engedhetik meg maguknak.