Számomra a lapos Carens egyfajta furcsa átmenet a kombik és az egyterűek között. Utóbbi kategóriához tartozik, azonban számos ponton nem igazán tudja felvenni a versenyt az általában hosszabb, magasabb és tágasabb konkurensekkel. 492 literes raktere csupán átlagos, ráadásul ebben már benne vannak a padló alatti rekeszek is.

Ha most nagyon leegyszerűsítem a dolgot, akkor egy Ceed Kombi vagy egy Venga is erős belső konkurenciát jelenthet a Carensnek. Utóbbinak azonban van egy-két adu a tarsolyában, az egyik – igaz, felárért, de legalább elérhető – a harmadik üléssor (250 000 Ft), a másik, hogy bitang jól árazták be. A hasonló teljesítményű ellenfelek zöménél jelentősen olcsóbb, miközben 7 éves garanciája továbbra is élvonalbeli.

Igényesen kialakított a pult, de a szellőzés kezelőpanelja túl mélyre került Igényesen kialakított a pult, de a szellőzés kezelőpanelja túl mélyre került

Az ötüléses Carens hozza az egyterűek variálhatóságát, elöl és hátul is tágas. A második sorban három egyforma ülés található, melyek egymástól függetlenül tologathatók, s beállítható a támlák kívánt dőlésszöge is. Rejtett üregek, kihajtható asztalkák (terhelhetőség: 3 kg), tágas pohártartók, lapjára hajtható anyósülés és hűthető kesztyutartó fokozzák a praktikumot. A raktérroló alatti rész túlságosan lapos, térfogata sem túl nagy, de legalább a padló alatt találni mély rekeszeket, melyek könnyedén elnyelnek akár egy kosárnyi árut is. A hátsó küszöbnél méretpontos mélyedéseket alakítottak ki, így nemcsak a kötelező tartozékoknak, hanem a használaton kívüli rolónak is jut hely. A csomagtér oldalfalán a világítást egy kivehető elemlámpa szolgáltatja, mely az ajtó felnyitásakor az oldalán, kézbe véve pedig a fejrészénél bocsát ki fényt. A sokat pakolóknak azonban mindezek az apróságok nem képesek maradéktalanul pótolni az ellenfelek általában 100-200 literrel nagyobb hátsóját.

10 irányban állítható a vezetőülés. Üléstologatás, támladöntés, rolók, asztalkák, saját szellőzés és ülésfűtés fokozza a kényelmet a második sorban 10 irányban állítható a vezetőülés. Üléstologatás, támladöntés, rolók, asztalkák, saját szellőzés és ülésfűtés fokozza a kényelmet a második sorban

Minőségi kabin, ügyes átrendezhetőség

A kabin hangulata megnyerő, az összeszerelési pontosság és a felhasznált anyagok túlzás nélkül élvonalbeliek. Az első ülések minden igényt kielégítenek, a sofőré elektromosan állítható, még az ülőlap hossza is személyre szabható. Utóbbi nem kihúzható, hanem kihajtható, ami sokkal komfortosabb megoldás. A tikkasztó hőségben, pláne bőrkárpit esetén, aranyat ér a hatásos ülésszellőztetés – P6 Bőrülés csomagban 580 000 forint. Sajnos nem minden extra működött ennyire kifinomultan, nyugodtan spóroljuk meg például a véletlen sávelhagyásra figyelmeztető rendszert (P8 csomagban 250 000 Ft) és a parkolóasszisztenst (190 000 Ft) is. Előbbi csak akkor kezd el pityegni, mire már a fél kocsitesttel átléptük a felező- vagy épp a záróvonalat, míg utóbbi  csak az idegeket borzolja. Bevallom, hogy 4-5 alkalomnál többször nem is próbálkoztam a párhuzamos beállásra képes parkolóautomatikával, mert mindannyiszor beégetett. Aktiváltam, indexeltem, kiválasztottam, hogy orral vagy farral szeretnék beállni, de sehogy sem akarta jóváhagyni a kiszemelt helyet. A fedélzeti menü és a navigáció sem ismeri a magyar nyelvet, ráadásul utóbbi néha furcsa helyeken szeretne visszafordítani, ezenkívül különösen városban hiányoltam a gyakoribb sávinformációs extra segítséget.

Felár ellenében két pótülést rejt a csomagtér padlója Felár ellenében két pótülést rejt a csomagtér padlója

Jó, de nálunk nem rúghat labdába

A tesztelt Carens a létező legsutább motor-váltó konfigurációval volt megáldva. No, nem azért, mert annyira rossz, csak éppen országot és kontinenst tévesztettek vele. A benzines-automata egyterű-párosítások, pláne 160 lóerő felett, Európában gyakorlatilag elhanyagolható piacrészt tesznek ki. Az Egyesült Államokban, Oroszországban vagy épp Dél-Koreában oké, viszont nálunk a dízelek a kelendőek. Az ok nagyon kézenfekvő, kell a combos nyomaték, hiszen zömében több utassal és sok csomaggal használják az autóikat a tulajok, valamint elsődleges szempont az alacsony fogyasztás. Nos, utóbbi két ponton bizony elvérzik az automata Carens 2.0 GDI. A közvetlen befecskendezésű, változó szelepvezérlésű benzines selymesen, szinte észrevétlenül jár, ereje városi, elővárosi ingázáshoz korrekt. Azonban autópályán és előzésnél már szenved, érezni a nyomatékhiányt, s ilyenkor az automata is kissé lomhán kapcsol vissza. Amúgy a hatfokozatú szerkezet ára egészen emészthető (300 000 Ft), ahogy a 2.0 GDI kivitelé is – az 5,55 milliós vételár egyáltalán nem túlzó. A tesztfogyasztás két személlyel, állandó klímahasználat mellett 9,16 l/100 km-re adódott.

A csomagtérroló használaton kívül a padlóba süllyeszthető A csomagtérroló használaton kívül a padlóba süllyeszthető

A kormányzás rásegítése három állásban (normál, komfort, sport) változtatható, de alapvetően csak szemfényvesztésről van szó, érzékletesebbé egyik állásban sem válik. Mindez hirtelen kikerülési manővernél nagyon zavaró, ahogy az ilyenkor kifejezetten erősen megdőlő kasztni is. A futómű hangolását egyértelműen komfort irányába tolták el, ami nem akkora vétek, hiszen egy békés családi járgányról van szó. Gondolom, most már mindenki arra kíváncsi, hogy akkor mivel érdemes venni az új Kia Carens egyterűt? A válasz egyszerű: az 1,7-es CRDi-vel! A 115 lóerős gázolajos 5,45 milliótól érhető el, akinek ez kevés, választhatja a nagyobb teljesítményű (136 LE) HP kivitelt, melynek felára csupán 150 000 forint. A combosabb verzió előnye, hogy rendelhető hozzá automatikus váltó.

Egyterű vagy kombi? Innen nézve ezt nehéz eldönteni a Carensről Egyterű vagy kombi? Innen nézve ezt nehéz eldönteni a Carensről

TETSZETT
– minőségi belső kialakítás
– tetszetős formavilág
– ülésfűtés/hűtés
– hosszú garancia

NEM TETSZETT
– visszafogott dinamika
– átlagos méretű raktér
– indirekt kormányzás
– sávelhagyásra figyelmeztetés

ÖSSZEGZÉS
A Carens raktere csupán átlagos méretű, akár egy kis kombié. A nyomatékszegény 2,0 literes benzines-automata páros felejthető, ebbe az autóba dízelmotor kell és kész!

Kia Carens 2.0 GDI aut.
Összlökettérfogat: 1999 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16
Maximális teljesítmény: 122 kW (166 LE) 6500/perc
Maximális forgatónyomaték: 213 Nm 4700/perc

Hossz./szél./mag.: 4525/1805/1610 mm
Tengelytáv: 2750 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1569/1582 mm
Fordulókör: 11 m
Saját tömeg/teherbírás: 1445/555 kg
Csomagtér: 492/1650 l
Üzemanyagtank: 58 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 10,8 s
Maximális sebesség: 200 km/h
Város/országút/vegyes: 10,6/6,3/7,9 l/100 km
Tesztfogyasztás: 9,16 l/100 km
CO2-kibocsátás: 184 g/km
A modell alapára: 4 749 000 Ft (1.6 GDI, LX)
A tesztelt verzió ára: 5 849 000 Ft (EX)

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!