Egy igazi melósautónak nincs szüksége holmi fényezett ütközőkre, terepen, építkezési területen, erdőben a karcolódó elemek csak hátrányt jelentenek. Minek ide bársonyos kárpit, a sprőd textilek is megteszik, az elsődleges szempont, hogy a szürke árnyalatú huzatok „koszszínűek” legyenek – a brigád szállítására mezítlábas kivitel kell!

Az Amarok Basis változata pedig ilyen, nincs benne ködlámpa és első könyöklő sem, jár viszont hozzá 16 colos acélfelni ballonos gumival, hamutartó és két darab hangszóró. A biztonsági tételek listája már bőségesebb, széria az ABS, az elektronikus menetstabilizáló, a hegy- és lejtmenetasszisztens, az elektronikus differenciálzár, a négy légzsák, valamint minden utasnak állítható magasságú fejtámla és hárompontos biztonsági öv dukál.

400 Nm-rel húz, mint a veszedelem!

Az Amarok motorpalettáján 2,0 literes aggregátok találhatók, a normál TDI változat 122 lóerős. Létezik egy erősebb, kettős feltöltésű BiTDI kivitel, mely már jóval több, 163 tagú ménessel rendelkezik. Utóbbi motorral bizony meglepő vehemenciára képes a VW, és ezt a produkciót nem csak üresen képes hozni az autó. A terhelhetősége – 3+2 darab Heavy Duty laprugóval – 1047 kilogramm, míg akár 2,8 tonnás vontatmánnyal is megbirkózik. Utóbbi irdatlan tömeget az autó 12%-os emelkedőn is képes maga után vonszolni!

Személyautós atmoszféra uralkodik a kabinban, persze a műanyagok és a textilek a haszongépjárműves nívót képviselik Személyautós atmoszféra uralkodik a kabinban, persze a műanyagok és a textilek a haszongépjárműves nívót képviselik

A hatfokozatú váltó nem hozza a VW személyautók szintjét, kissé akadozva jár a kulisszában a kar, de egy erős, határozott „melóskéz” megoldja ezt az apró malőrt. A motor alacsony fordulaton nem túl nyomatékos, a 400 Nm-t igazán csak 2500-as fordulatszámtól érezni, akkor viszont nagyot lódít az autón. Terheletlen állapotban 11,1 másodperc alatt éri el a százas tempót az Amarok, végsebessége 181 km/óra – ezen értékek tudatában nem nehéz felvenni és tartani a forgalom ritmusát, sőt…

A támladöntésen kívül az ülőlapok felhajtásával is nyerhetünk plusz rakodófelületet. A kabin elöl-hátul tágas A támladöntésen kívül az ülőlapok felhajtásával is nyerhetünk plusz rakodófelületet. A kabin elöl-hátul tágas

A futómű rakomány nélkül sem olyan irgalmatlanul pattogós, mint az ellenfelek legtöbbjénél, az erősített laprugókkal pedig jelentős súlyú rakomány szállításakor sem ül le számottevően a hátulja.

Platóvilágítás az éjszakai műszaknak

A 2,52 négyzetméteres plató nagy trükkje, hogy a szabványos Euro-raklap (800×1200 mm) akár keresztben is elfér rajta, ugyanis a kerékjárati dobok közötti rész 1222 mm-es. A platóbélés erősen ajánlott egy ilyen autónál, ahogy a hátsó ablakot védő rács is. A platón találni ugyan masszív horgokat, de azok mélyen vannak és nem elég nagyok, egy vaskosabb karabiner vagy kötél beakasztásával, befűzésével már meggyűlhet a bajunk. Használat közben örülhetünk a magas oldalfalnak (508 mm), ami ömlesztett áru szállításakor előnyös.

A kapcsolható 4x4-es hajtás gombjai a váltókar mellé kerültek A kapcsolható 4×4-es hajtás gombjai a váltókar mellé kerültek

Remek és a piacon unikumnak számít a fülke tetején lévő féklámpa mellé integrált platóvilágítás. Utóbbi a műszerfal tetején elhelyezett gombbal aktiválható, és komoly segítséget jelent sötétben végrehajtott rakodáskor. Pakolásnál rá lehet állni a hátsó lökhárítóban kialakított taposókra, de a nyitott platóajtó is gond nélkül elbírja egy megtermett férfi súlyát.

Takarékos a 163 lovas dízel Takarékos a 163 lovas dízel

A kapcsolható összkerékhajtás igazi terepjáró képességekkel ruházza fel az Amarokot, melynek gázlómélysége 500 mm, szabad hasmagassága 265 mm, első terepszöge 28, a középső 23, a hátsó pedig 23,6 fok. Az autó málhás képességeit kihasználva mért 9,5 literes tesztátlag dicséretes, hiszen ez azt jelenti, hogy „üzemi” körülmények között egyetlen tankolással gond nélkül meg lehet tenni 800 kilométert. A 163 lóerős Amarok bruttó vételára 7,23 millió forint, ami a teljesítményben passzoló ellenfelekkel összevetve jelenleg a piac legjutányosabb változatává teszi. Néhányan (Isuzu D-Max 3.0D, Nissan Navara 2.5 dCi) pár tízezer forintnyi többlettel megközelítik az Amarok árát, de a többiek (Ford Ranger 3.0 TDCi: 8 636 250 Ft, Mitsubishi L200 2.5 DI-D: 7 790 000 Ft, Toyota Hilux 3.0 D-4D: 8 125 000 Ft) bizony borsosabb áron kelletik magukat.

Földúton pont olyan otthonosan mozog az Amarok, mint az aszfaltozott részeken Földúton pont olyan otthonosan mozog az Amarok, mint az aszfaltozott részeken

TETSZETT
robusztus forma
platóméret
futómű
motor

NEM TETSZETT
hátsó rács hiánya
kis rögzítőhorgok
karcos váltó

ÖSSZEGZÉS
A pick-upok szegmensének egyik legátgondoltabb darabja az Amarok. Minden porcikáján érződik, hogy kíméletlen használatra tervezték, mégis személyautós atmoszféra, közúton pedig kezes viselkedés jellemzi. Nagyvonalú a 4 év/200 000 km-es garancia és a 30 000 kilométeres szervizperiódus.

VW AMAROK DC 2.0 BiTDI 4Motion
Összlökettérfogat: 1968 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbódízel
Max. teljesítmény: 120 kW (163 LE) 4000/min
Max. forgatónyomaték: 400 Nm 1500-2000/min
Hossz./szél./mag.: 5254/1944/1834 mm
Tengelytáv: 3095 mm
Fordulókör: 12,95 m
Saját tömeg/teherbírás: 1993/1047 kg
Plató mérete: 1620 (1222) x 1550 mm
Üzemanyagtank: 80 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 11,1 s
Maximális sebesség: 181 km/h
Fogyasztás város/országút: 9,6/6,9 l/100 km
Tesztfogyasztás: 9,5 l/100 km
CO2-kibocsátás: 206 g/km
A modell alapára: 6 046 250 Ft (2.0 TDI, 122 LE, 4×2)
A tesztelt modell ára: 7 236 250 Ft