A manapság oly’ divatos keménytetős “origami” autók táborában a kétüléses SLK és a 2+2 férőhelyes SL képében a Mercedesnek is van képviselője, a CLK Coupé azonban van annyira nagy autó, hogy a konstruktőrök még véletlenül sem kacérkodtak a fém tetőszerkezet megalkotásával. A CLK Cabrio karosszériájára prímán ráfeszül a kellő számú keresztmerevítő ívvel erősített vászontető, sőt, még használható méretű csomagtér is maradt a kétajtós szépség farában, így az autó – típuselődjéhez hasonlóan – szerencsére igazi kabrió maradt.

Rezzenéstelenül

Kabriót vezetni nem mindennapi történet, már csak ezért sem, mert errefelé ritka faj, máskülönben pedig csak igen szélsőséges esetekben tartom maximálisan élvezhetőnek a kuriózum sajátosságait. Autós érzékszerveim szinte ösztönösen ráállnak a kabriós hullámhosszra, várom, hogy az erőhatások és a már tucatszor szapult hazai úthálózat miként mocorogtatja meg a nyitott CLK kasztniját, hogy “nyöszörögnek” az illesztések, de semmi reakció! Némi vetemedés csak a komolyabb keresztirányú egyenetlenségeken tapasztalható, de ezt már csak dacból csinálom, épeszű autós – és főleg CLK-tulaj – nem így közlekedik. A makulátlan csavarodási merevségre a kocsiszekrény szilárdsága és az összeszerelés csúcsminősége ad választ, bizonyítékként álljon itt a tetővázas kupé: annak sincs B oszlopa, az első generációs modellduónál pedig csak a kabriónak nem volt. A mérnökök tehát előreléptek, van masszívabb kasztni, ráadásul az új CLK Cabrio minden dimenziójában túl is növi elődjét.

Szolid erő

A motorpaletta a 270-es CDI kivételével egyezik meg, mint a kupénál, alaphelyzetben itt is a 200 Kompressor jelzéssel illetett 1,8 literes benzines áll szolgálatban. A hosszában beépített soros, négyhengeres egység első olvasatra nem a legmegfelelőbb társ a kocsihoz, a CLK sportossága elméletileg nagyobb motorért kiált. A gyakorlat azonban mást mutat, így nyugodtan beszélhetek kellemes csalódásról. Először is a 163 lóerő tökéletesen elég az alig 1,5 tonnás test mozgatásához, a gyorsulás ugyan nem elementáris, a végsebesség azonban közel 230 km/óra. A 2500-tól 4600-as fordulatszámig folyamatosan rendelkezésre álló maximális forgatónyomatékkal jól lehet gazdálkodni, a kétprogramos (Komfort/Sport) automata sebességváltó nagyszerűen, s ami még fontosabb, észrevétlenül támogatja az élvezetes autózást.

Lakva

A felületesnél igényesebb megismerkedéshez kell némi együttélés, ami egy autó esetében legalább egy hét – ez idő alatt több mindenre rájön az ember. Én használtam munkába járáshoz, hétvégén pedig egy kis kiruccanáshoz, tehát mondhatom, átlagosan. Kipróbáltam, megszoktam és kifejezetten tetszett, hogy az ötfokozatú, automata sebességváltó szekvenciális menüjének segítségével saját kapcsolási “sémámat” alkalmazhatom, ami például Komfort programban alacsonyabb fordulatszám melletti felkapcsolást, valamint általánosan nagyobb motorféküzemet jelentett, amely az átlagfogyasztásra is jótékony hatást gyakorolt. A CLK Cabrio egyetlen feketepontját a szélvédőkeret és a tető csatlakozási pontjánál található gumiszigetelésnek adtam. Egy esős éjszaka utáni reggelen nagyot néztem, amikor a vászontetőn sorakozó vízcseppek az ajtó nyitásakor kis patakban megindultak az ülés felé – a gumiperem mintha nem el-, hanem bevezetni lenne hivatott a vizet. Apró, de annál bosszantóbb hiba egy 15 milliónál is borsosabb induló árú autótól!