A hatodik születésnapját ünneplő kis egyterűt ciklusának végéhez közeledve nagy rohamra indította az importőr. A magas ára miatt eddig csak a tehetősebb vásárlóközönség számára elérhető A-osztály a hónap elejétől életbe lépett regisztrációs díj jótékony hatásának és a “vevőbarát” árképzésnek köszönhetően nem kevesebb, mint 538 ezer forinttal lett olcsóbb, ráadásul – forint alapú vásárlás esetén – további kedvezményekkel lehet számolni.

Régi ismerősök

Az A140 orrában szerénykedő 1,4 literes, hengerenként kétszelepes egység az 1998-as debütálás óta változatlan, azaz idejét múlt szerkezet. A pörgetéstől, a sebességfokozatok 4000-as fordulatszám feletti kihúzatásától idegenkedő motor normál használat mellet nyolc liter körüli átlagfogyasztást produkál, karakteréhez pedig a türelmesen és kényelmesen elért 100 km/óra körüli tempó tartása passzol leginkább. Az azonos lökettérfogatú erőforrások széles skáláján már több, a Mercedes-Benznél jóval kisebb presztízsű gyártó is korszerűbb és jobb motort kínál… A motorhoz hasonlóan a forma is érintetlen mivoltában szolgál, ami a tervezők munkáját minősíti – hangsúlyosabb ráncfelvarrás egész egyszerűen indokolatlan lett volna. Apróbb módosítások, korszerűsítések persze történtek, így az anyagválasztás és az összeszerelés minősége is előnyére változott; a hátfalajtó nyitógombját időközben emelőkilincs váltotta, a fények új lámpaburák mögött élednek, a külső visszapillantó tükör házába pedig beköltöztették az irányjelzőt – ahogy azt a nagyobb Merciktől megszokhattuk.

Valamit valamiért

A hat évvel ezelőtti piaci bevezetéskor 3 797 500 forintért (AM 1998/3) kínált A-osztály ütőkártyája, vagyis a jó helykínálat és a gazdag variálhatóság örökzöld. A magas padlószinten rögzített ülések hosszú távú utazókényelme ugyan hagy némi kívánnivalót maga után, a légtér ellenben bőséges. A csomagtérrel hasonló a helyzet, a mozgatható és kiszerelhető ülések segítségével pedig akár egy kisebb költözködéshez is partner lehet az autó. A menetteljesítmények terén erős kategóriaátlaggal számolhatunk, hiszen amit a gyengécske motor és a határozatlanul megvezetett sebességváltó kar ront az összképen, azt az igényes futómű, valamint a hatásos fékek kompenzálják. A gazdaságos üzemeltetés kérdése egyéni válaszra vár – ugyanakkor közben nem árt tudni, hogy az 1,7 literes (160 CDI, 75 LE) dízelmotorral felszerelt A-osztályért 848 ezerrel többet kérnek. Ha valaki feltétlenül egy stuttgarti csillagosra vágyik, az alig több, mint 4,6 millióért már szert is tehet egy új masinára. Hogy ez sok vagy kevés, azt döntse el a potenciális vásárlóközönség, mindenesetre aki forintban egyenlíti ki a vételárat, az most a manuális klímaberendezést, az oldallégzsákokat és a csomagtér-kalaptartót is szériatartozékként kapja.