A második generációs C-MAX duplázza a tétet! Vadiúj kompakt egyterűjéből ugyanis rögtön kétféle változatot készített a Ford: a normál ötszemélyes modellt ezentúl kiegészíti tesztünk főszereplője, a Grand C-MAX elnevezésű, hosszában és tengelytávolságában 140 mm-rel megnyújtott (illetve 58 mm-rel magasabb), opcióként hétülésesre bővíthető verzió.

Ezzel pedig nemcsak az egyre növekvő igényekre felel a kék oválos márka, hanem valódi ellenfelet állít a kategóriakedvenc Opel Zafirának és népes kompániájának. Persze ez a bűvésztrükk nem egy világrengető újdonság, hiszen a jenkik és a franciák (nevezetesen Chrysler, Renault és Citroën) már jó ideje eredményesen alkalmazzák, meg aztán az S-MAX/Galaxy páros is valami hasonló.

Tolóajtó és üléskoncepció a Mazda5-östől

Hogy a kétféle C-MAX ne csak elméletben, hanem a gyakorlatban is eltérő vásárlóréteget vegyen célba, a méreteken és a formaterven kívül másképpen is megkülönböztették őket a Fordnál. Igaz, a költséghatékonyság jegyében a szomszédba, a távoli rokonnak számító Mazda5-öshöz szaladtak pár ötletért. Például a hagyományos hátsó nyílászárók helyett tolóajtókat kapott a Grand C-MAX. Kétség sem férhet hozzá, hogy ez a megoldás kényelmesebb (ki- és beszállás, gyerekülés beszerelése) és praktikusabb (parkolás szűk helyen), az esztétikumra viszont nincs előnyös hatással. Mintha az oldalsó sínpár nem lenne elég, a formatervezők meglehetősen jellegtelen hátsó traktust rajzoltak az autónak, ami nem igazán harmonizál a lendületesen karakteres orrkiképzéssel – őszintén szólva nekem ez a „világautó, világdesign” történet sem itt, sem a Focusnál nem akar összeállni.

A műszerfal nagyságrendekkel izgalmasabb, jó fogású a volán. A kulcs nélküli nyitás és indítás 192 000 Ft A műszerfal nagyságrendekkel izgalmasabb, jó fogású a volán. A kulcs nélküli nyitás és indítás 192 000 Ft

Odabent ismét a vagány formáké a főszerep! Bár egyes részletei a Fiestából már ismerősek, a műszerfal kifejezetten tetszetős, s azt leszámítva, hogy elég sokféle műanyagból építkezik, még igényes is – legalábbis ahol kell, ott kellemes, puha a tapintása. A kapcsolók és kezelőszervek elrendezése logikus, az alapvető információk gyorsan leolvashatók, a kezeléssel viszont nem árt indulás előtt megismerkedni, mert tartogat néhány apró buktatót. Ahogy egy családi autónál elvárható, a praktikumra láthatóan odafigyeltek a tervezők: elég nagyok az ajtózsebek, pakolórekeszből és italtartóból sem szenvedünk hiányt, a második sorban csempészüreget rejt a padló, a Titanium csúcsfelszereltségnél (vagy opcióként, különféle csomagokban) pedig gyerekfigyelő tükör és szemüvegtartó, középső könyöklő, az első ülések hátuljáról felhajtható asztalka, valamint hátsó szellőzőrostély is jár az autóhoz.

A Fordnál felárat kérnek a +2 pótszékért

A csomagtartóból „előhúzható” +2 szükségülés azonban az összes Grand C-MAX esetén 180 000 forintos extra! Ezek legfeljebb gyerekek számára ajánlhatók tiszta lelkiismerettel, felnőtteknek kurta a háttámla, nyomorúságos a lábtér, s amúgy is felhúzott térddel kellene itt ücsörögni – persze ez a többi kompakt egyterűnél sincs másként. Ráadásul a második sorban is csak ketten férnek el kényelmesen…

Rövid távon sem kellemes leghátul utazni. A nyúlfarknyi háttámlából zsiráfszerű fejtámasz magasodik Rövid távon sem kellemes leghátul utazni. A nyúlfarknyi háttámlából zsiráfszerű fejtámasz magasodik

Addig rendben van a dolog, hogy a 40:20:40 osztású üléseket sínen lehet előre-hátra csúsztatni és a háttámla dőlésszöge is szabályozható, de kialakítása miatt a középső „pótszék” igazából büntetésnek számít. Tehát azt a kölköt ültessük oda, amelyik a legrosszabbul viselkedik a túrán, esetleg fenntarthatjuk a házi kedvenc számára. Vagy a Mazda5-ösből ismert módon el is tüntethetjük: a háttámla ledöntése után néhány egyszerű mozdulattal be lehet forgatni a jobb oldali ülőlap alá. Ekkor középen sík közlekedőfolyosó keletkezik, így a lurkók úgy masírozhatnak be leghátra, hogy még a szélső üléseket sem kell előretolni. Teljes létszámmal a fedélzeten jelképes méretű a csomagtér, de a Grand C-MAX rugalmasan variálható. Amíg a szükségüléseket gyerekjáték a „padlóba döngölni” és ezután már korrekt a befogadóképesség, addig a középső sornál valamivel több időt és energiát igényel az átrendezés.

A középső pótülés egyszerűen száműzhető A középső pótülés egyszerűen száműzhető

Élvezetes vezethetőségével a Grand C-MAX határozottan kiemelkedik a kompakt egyterűek mezőnyéből! A kormány áttételezése közvetlen (ütközéstől ütközésig 2,7 fordulat), a kocsi már a kisebb mozdulatokra is élénken reagál és pontosan követi az utasításokat, s az elektromos rásegítés ellenére kellő mennyiségű visszajelzést kapunk – a remek manőverezhetőséget egyedül a jókora fordulókör árnyékolja be. Kanyargós szakaszon sem lehet egykönnyen zavarba hozni, meglepően otthonosan mozog a Ford, magabiztosan fogja az utat, sokáig stabilan és viszonylag szerény karosszériadőléssel fordul. Ehhez persze jó feszes hangolású futóműre van szükség, így az úthibák többségéről az utasok is tudomást szereznek.

Ki mondta, hogy az apukák élete dögunalom?

Természetesen az 1,6 literes dízelmotorral nem egy sprintbajnok a Grand C-MAX, de a 115 lóerős változat tisztességesen látja el feladatát és derekasan gyorsítja a másfél tonnás autót. Egyedül arra kell figyelni, hogy a megszokottnál picit nagyobb gázzal induljunk, mert alapjárat közelében lefulladásra hajlamos a motor. Valójában a menetdinamika érzésre jobb, mint ahogy az adatok alapján várnánk, nyomatékosságának köszönhetően az előzési rugalmasság is rendben van, míg autópályán a 140-160 km/óra számít kényelmes utazósebességnek.

Hét ülés mögött alig marad használható hely (56 liter) a csomagoknak a szükségüléseket ledöntve már lényegesen jobb a helyzet. A tér ekkor 439 literes A raktérpadló maximális hossza 1,68 m, szélessége a kerékdobok között 1,03 m Hét ülés mögött alig marad használható hely (56 liter) a csomagoknak a szükségüléseket ledöntve már lényegesen jobb a helyzet. A tér ekkor 439 literes A raktérpadló maximális hossza 1,68 m, szélessége a kerékdobok között 1,03 m

Ugyancsak elismerésre méltó a négyhengeres kifinomultsága, járása sima és csendes, hangja magas fordulaton sem válik tolakodóvá. Sokalltuk viszont a 7,4 l/100 km-es tesztfogyasztást, ennél legalább egy literrel kevesebbet vártunk volna – főleg a gyári érték tükrében. Pedig a motorhoz hatfokozatú sebességváltót kapcsoltak, tehát azon nem múlik. Amúgy a kar jól kézre esik, precíz megvezetése okán élmény vele kapcsolgatni, a fékek pedig határozottan lassítják a kocsit, a pedálerő érzéssel adagolható.

Hátul lendületet vesztettek a formatervezők, a csomagtérajtó fogantyúja pedig mélyre került Hátul lendületet vesztettek a formatervezők, a csomagtérajtó fogantyúja pedig mélyre került

A Grand és a normál C-MAX között 300 ezer forint az árkülönbség, előbbi 1,6-os benzinmotorral és Ambiente alapkivitelben 5,3 milliótól indul. Az 1.6 TDCi 95 lóerős verziója már ezen a szinten is elérhető (5 875 000 Ft), a 115 lovas azonban csak Trend felszereltségtől választható, így már legalább 6,2 millióba kerül az autó – meg ugyebár plusz 180 000 Ft a harmadik üléssor. Egyszóval nem a Fordé a legjutányosabb árú kompakt egyterű…

TETSZETT
vezethetőség
látványos műszerfal
kulturált dízelmotor
precíz kormány, váltó és fék

NEM TETSZETT
külső formaterv
feláras pótülések
gördülési komfort

ÖSSZEGZÉS
Mindent összevetve a hétüléses Grand C-MAX valójában egy 4+2+1/2 személyes autó. Meglehet, hogy a kompakt egyterűek között nem ez a legpraktikusabb és a legjobban variálható, de annyi szent, hogy (a normál C-MAX után) a legdinamikusabban vezethető.

Ford Grand C-MAX 1.6 TDCi
Összlökettérfogat: 1560 cm3
Hengerek/szelepek: S4/8
Max. teljesítmény: 85 kW (115 LE) 3600/min
Max. forgatónyomaték: 270 Nm 1750-2500/min
Hossz./szél./mag.: 4520/1828/1698 mm
Tengelytáv: 2788 mm
Fordulókör: 11,4 m
Saját tömeg/teherbírás: 1504/696 kg
Csomagtér: 56/439/1742 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 12,3 s
Maximális sebesség: 180 km/h
Gyári átlagfogyasztás: 4,9 l/100 km
Tesztfogyasztás: 7,4 l/100 km
CO2-kibocsátás: 129 g/km
A modell alapára
(1.6 VCT Ambiente): 5 299 000 Ft
A tesztelt modell ára: 6 195 000 Ft