A formája egyáltalán nem annyira különleges, hogy annak alapján megsejthetnénk valamit. Modern belső designja sem utal a szerkezet rendkívüliségére. Kompakt autóhoz illő, normál utastér, nagy és variálható csomagtartó – mindez teljesen normális. Akárcsak a motorház, ahol a csövek labirintusa alatt teljesen mindennapi hajtóművet tételezünk fel. Ha előzetes felkészülés nélkül indulok el vele, tán menet közben sem veszem észre, hogy most éppen egy nagyon jelentős járműtechnikai újdonság próbálok ki, hiszen simán, kulcsra indul és átlagosak a kezelőszervek, csupán a gazdaságosságot jelző műszer és egy fácskát mutató ábra leveleinek szaporodása vagy lehullása szokatlan, de hát más kocsikban is van már felkapcsolást jelző lámpa és a gazdaságos vezetést segítő egyéb eszköz. Sőt, akkor sem feltétlenül fognék gyanút, ha éppen most vásároltam volna meg, mert a méretkategóriának teljesen megfelelő az ára. Pedig a Honda Insight nem „normális” autó. Hanem hibrid.

Az áttörés az árban (is) rejlik

A Honda 1999-ben kezdte forgalmazni az első Insight hibridet, de az még nem volt valami gyakorlatias jármű: kétszemélyes utastér, szűk csomagtartó. Mindenesetre sok tapasztalatot szereztek vele, és az új generáció már teljes értékű családi kocsi, amelyet bárminemű korlátozás és megalkuvás nélkül lehet használni a mindennapokban. De nemcsak ez számít fontos áttörésnek, hanem az ár is: míg az eddigi hibridautók nagy és drága járművek, amelyeket csak a tehetős vásárlók engedhetnek meg maguknak, az Insight árát sikerült a hibridrendszer nélküli kocsik szintjére leszorítani. Ez az első lehetőség, hogy többletköltség nélkül járhasson valaki környezetkímélő autóval. Ennek megfelelően gyors elterjedése várható, s valószínűleg nagyobb hatást gyakorol majd a közlekedés egészére, mint eddig bármelyik hibridtípus.

Autózás közben, mint említettem, nemigen venni észre semmi különöset. Az Insight csendes kocsi, rugózása és útfekvése a többi Hondáéhoz hasonló, szervokormánya nekem egy picit szintetikus hatású, de precíz. Ha erőteljesen gyorsítunk, kicsit megnő a motorhang, és ilyenkor sem szakítjuk ki az üléstámlát, de lomhának korántsem mondanám az autót. Mindennapi használatban nagy érték az alaphelyzetben is 400 liternél tágasabb, de a padló süllyesztésével, illetve az osztott hátsó üléstámla lefektetésével egy köbméteresnél nagyobbra bővíthető csomagtartó. Pótkerék nincs, helyette defektjavító szett áll készenlétben.

A súgó és az átlagfogyasztás

A “Környezettudatos Vezetést Támogató Rendszer” szinte kiköveteli a takarékos stílust: nem akarunk csalódást okozni neki… A műszeregység bal oldalán külön műszer jelzi a gazdaságosság fokát: ha az alsó, zöld térfélben mozog a mutató, akkor éppen visszatöltünk az akkuba, ha a felső, kék mezőben jár, akkor kiveszünk belőle. Azonkívül ott világít előttünk a fácska, a frissen kihajtó vagy éppenséggel lehulló leveleivel, s a legfelül elhelyezett digitális sebességmérő háttérvilágítása is változik, rosszat sejtető lilából kéken át a barátságos zöldig. A fordulatszámmérő közepében pedig grafikus-digitális kijelző tájékoztat pillanatnyi és átlagfogyasztásról – persze azzal játszottunk, hogy a legkisebb adatot érjük el.

Na és mennyi az a legkisebb? Be kell ismernem, hogy a gyár által közölt 4,4 litert nem sikerült elérni, az kissé irreálisnak tűnik. Nekünk, vegyes autópálya–országúti–városi menetben 5,5 liter jött ki, ami még mindig nagyon kedvező érték. Igaz persze, hogy ha ugyanennyire törekednénk a takarékos stílusra (mérsékelt gázzal gyorsítás, szinte gáz nélkül gurulás a forgalommal, a fékezés lehető kerülése), más Honda típussal is elérhetnénk hasonlóan kedvező értéket. Van viszont még egy érv, amely nagyon erősen az Insight mellett szól: 101 grammos CO2-kibocsátásának és hibrid jellegének köszönhetően nagyon kedvező környezetvédelmi besorolást kap, így közlekedhet szmogriadó alatt, illetve behajthat olyan belvárosi régiókba, ahová közönséges autó nem. Ezért várhatóan felébred iránta a flottavásárló intézmények és cégek érdeklődése, s a kedvező vételár miatt ez lehet az első olyan hibridjármű, amely áttörést ér el a magánvásárlóknál is.