A müncheni reptéren található Audi Forumból indulunk, társunk egy 1.4 TFSI Sportback. Indulás előtt a modellfrissítés jeleit keresgélve körbejárjuk. Az új fronttal sokkal határozottabb az autó, jól áll neki a módosított trapézmaszk és a hangsúlyosabb ajkakkal készülő lökhárító. A xenon fényszórós modellek lámpatesteiben ott díszeleg a nappali fényt biztosító hétdarabos LED-sor, az oldalsó irányjelzők a külső tükörházakba költöztek, működésüket a tükrök külső peremébe helyezett apró visszajelző fény mutatja a sofőrnek. Átszabták a kilincseket, s új felnikkel gazdagították a kínálatot. Hátul is a lökhárítót és a lámpákat módosították. A Sportback az A4-esre emlékeztető világítóegységeket kapott, a háromajtósokon pedig a csomagtérajtó pereme változott. Érintetlenül hagyták az A3-as arányait, de a háromajtós 25, a Sportback pedig 6 mm-rel hosszabb elődjénél.

Az utastérben krómdíszeket kaptak a szellőzőnyílások, a kapcsolók és a középkonzol, az eddig csak sportmodellekhez társított vágott aljú volán immár bármelyik modellbe megrendelhető. A fekete számlapos és piros mutatójú műszeregyüttes új képernyőrészlettel bővült: a motorelektronika által pillanatnyilag leggazdaságosabbnak ítélt fokozatot olvashatjuk le onnan.

Immár hétfokozatú automata is rendelhető

Bizonyos esetekben akár a 7-es szám is feltűnhet a képernyőn, mivel a 1,6-os, valamint az 1.4 TFSI és az 1.8 TFSI motorok mellé már az új hétfokozatú, duplakuplungos S tronic váltót társítják. A hat sportosan rövid fokozat után egy autópályára optimalizált hosszú hetes következik. A quattro-hajtás is szélesebb körben lesz elérhető, az alaphelyzetben ilyennel kínált 3,2-es hathengeres mellett az 1,8 és 2,0 literes turbómotorokhoz és a két 2,0 literes turbódízelhez is rendelhető. Az elöl MacPherson, hátul négy lengőkaros futóműveket nem variálták túl, az Ambition modellekhez alapból jár a 15 mm-es ültetésű sportfutómű, a 160 lóerő feletti benzinesek és a két erősebb dízel pedig mostantól az ultragyors reagálású magneto-rheologikus lengéscsillapítókkal is kapható.

Az S3-as esetében a legnagyobb előrelépés, hogy immáron az ötajtós Sportback is kapható teljes harci díszben, 265 lóerővel, quattro-hajtással. A motor továbbra is brutális, a futómű magabiztos, a kormánymű pontos, de a fékek kicsit nyúlósnak tűntek. Az 1.4 TFSI-ben viszonylag eseménytelen volt az élet, de azt tökéletesen igazolta, hogy a mostanában divatos “kisebb motor turbóval” koncepció teljesen életképes: az Audi 1,4-es turbója is szépen teszi a dolgát, alacsony fordulatról is jól húz, inkább felül lehet némi gyengeséget tapasztalni. Két gyors kör jutott még, kipróbáltuk az 1,8-as turbót és a gyengébbik, 140 lovas dízelt. Előbbi karakterben nagyon emlékeztet az 1,4-esre, csak ez a fordulatszám-tartomány tetejéig lelkesen gyorsít: 7,5 másodperc alatt rántja 100 km/órára a háromajtóst.