A formáról ódákat lehetne zengeni, dióhéjban legyen elég annyi, hogy a piros lámpánál egy S-osztályból megbámulták, aminél nagyobb elismerés kevés létezik. Stílusos darab a C-osztály, ráadásul az elegáns vonalak és az igényes megoldások a kabinban is visszaköszönnek. Persze mindez nincs ingyen, már a kipróbált, legolcsóbb C 180-as változat is minimum 9,1 milliót kóstál, automatával közel 10 milliónál járunk. Persze ha „elgurul a gyógyszer”, a határ a csillagos ég, ahogy az a tesztautó esetében is tetten érhető – az extrákkal növelt vételár meghaladja a 16,5 milliót (!), ami ezzel az aggregáttal a prémiummezőnyben is erős túlzás…

Parádés alakítás: a C-osztály nemcsak kívül, hanem belül is divatos. Fotó: Hilbert Péter Parádés alakítás: a C-osztály nemcsak kívül, hanem belül is divatos. Fotó: Hilbert Péter

Csendes, kevéssel is beéri és nem lomha

Mi szól a C 180-as mellett? Egyrészt ennek a legalacsonyabb a vételára, másrészt alapvetően igen csendes, bár a motornak van egy egyedi, enyhe, mondhatni dízeles alapjárati kerregése, de ez meg sem közelíti a 2,1 literes gázolajosok lármáját. Az 1,6-os, közvetlen befecskendezésű turbós blokk 156 lóerős, maximális, 250 Nm-es nyomatékát pedig 1200-as percenkénti fordulatszámtól szállítja. A 7G-Tronic Plus névre keresztelt automatikus váltó (840 740 Ft) jól passzol a C 180-ashoz. Az Agility Select menüben (40 640 Ft) a váltó kapcsolási ritmusa mellett a kormányzás, a motorvezérlés, a start-stop rendszer és a szellőzés is kalibrálható.

A lábaknak jut hely bőven, de a fejtér 180 cm felett már szűkös. Eszményi első fotelek A lábaknak jut hely bőven, de a fejtér 180 cm felett már szűkös. Eszményi első fotelek

A számos lehetőség közül igazán csak kettőnek van értelme, az egyik a normál, azaz Komfort, míg a másik a Sport mód. Eco állásban túl lomha, Sport+ aktiválásakor pedig feleslegesen agresszív. Aki csak suhanni szeretne, nyugodt ritmusban autózni, annak tökéletes a Komfort állás, amihez partner a remekül csillapító rugózás is. Ha sietősebbre vesszük a figurát, vagy egy-egy szűkebb előzést tervezünk, a Sport mód lesz az ideális: javul a váltó kapcsolási sebessége, a motor élénkebb lesz, és csak magasabb fordulatszám-régióban kapcsol feljebb az automata.

A C 180-as típusjelzés dacára a motorháztető alatt „csupán” egy 1,6-os benzines lapul A C 180-as típusjelzés dacára a motorháztető alatt „csupán” egy 1,6-os benzines lapul

A futóműre még érdemes kitérni, mert az a mezőny egyik legjobb kompromisszuma, ami a komfort és a sportosság között mozog. A csillapítás eltalált, rossz úton haladva sem kell zavaró ütésekre számítani, jól tompít, ugyanakkor nagyobb tempónál és kanyarban is stabil, magabiztosan, számottevő dőlés nélkül fordul az autó. A kormányforgatás erőszükséglete és a visszajelzés mértéke is a kiválasztott módnak megfelelő, egyszóval ideális. 90 km/óránál csupán 1600-as fordulaton dolgozik a motor, míg 130-nál kb. 2300-on. Sztrádatempónál is kifejezetten csendes az autó, a zajszigetelés kiváló, ráadásul még innen is elfogadható ütemben képes meglódulni a C 180-as. A 156 lóerős benzines igazi dízelgyilkos darab: kulturált üzem, kellő erő és takarékosság jellemzi. A 7,1 literes tesztátlag az autó méretét, a korrekt dinamikát és az automata nyújtotta kényelmet figyelembe véve meggyőző, mindezek fényében a hasonló teljesítményű, de drágább gázolajosok létjogosultsága megkérdőjelezhető.

A raktér 480 literes, a fedél lengőzsanérjait burkolat alá rejtették A raktér 480 literes, a fedél lengőzsanérjait burkolat alá rejtették

Beülve igényesen kidolgozott pult, precízen szabályozható, határozott ellenállású kapcsolók és kényelmes, állítható combtámaszú komfortos ülések várják az elöl ülőket. A pult kivitelezése luxusnívót képvisel, persze a középen kiálló, fix monitor már ízlés kérdése – személy szerint nem osztom a Mercedes lelkesedését, hogy a legtöbb friss fejlesztésű modelljükben ezt a megoldást erőltetik. Az első fotelek számos beállítási lehetőséget nyújtanak, ebből adódik, hogy bizony időbe telik, mire megtaláljuk a számunkra ideális pozíciót. A napfénytető (420 370 Ft) még a legalacsonyabb üléspozíció esetén is sok helyet rabol az első fejtérből. A térhatású, 13 hangszórós, 590 wattos Burmester hifi (309 880 Ft) már-már túl jól szól. Először vicces, amikor a sofőr a lábtámaszán keresztül, a talpán érzi a basszust, de hosszú távon már zavaró. A középre helyezett, érintésérzékeny kezelőpanelt (kézírás-felismeréssel is rendelkezik) szokni kell, nem mondom, hogy elsőre ösztönösen megy a menük közötti barangolás, de azért tanulható a dolog.

Kár, hogy feláras a 40:20:40 arányban dönthető támlakivitel Kár, hogy feláras a 40:20:40 arányban dönthető támlakivitel

Tágasabb, de nem kiemelkedő

A második sor az elődhöz képest érezhetően megnőtt, különösen a lábtér vált tágasabbá, de ettől eltekintve maximum 180 cm-es magasságig megfelelő a hely, középen pedig a magas kardánalagút miatt kényelmetlen ülni. A hátsó traktus utasainak külön hőfokszabályozós szellőzés, 12 és 230 voltos töltő csatlakozó is dukál. A raktér is tágasabbá vált, de a 480 liter még mindig kategóriaátlag alatti. Az osztva  dönthető támlák (115 570 Ft) reteszelése a raktérből, filigrán, nem éppen örökéletűnek tűnő műanyag karok meghúzásával oldható, de ettől még a támlák nem dőlnek a lapjukra. Bővítés után egyébként egészen tisztességes méretű nyílás keletkezik a kabin felé. Aki nem elégszik meg a limuzin rakterével, nagyobb és jobban variálható kivitelt szeretne, az válassza a kombi T-modellt. A puttonyos változat év végi bevezetésével párhuzamosan érkeznek a 4Matic példányok, így a téli szezonra sem marad újdonság nélkül a C-osztály.

Az álló csillagos, hagyományos hűtőmaszkú frontrész csak az Exclusive kivitel sajátja Az álló csillagos, hagyományos hűtőmaszkú frontrész csak az Exclusive kivitel sajátja

Tetszett
– stílusos forma
– takarékos üzem
– kényelmes ülések
– igényes belső

Nem tetszett
– átlagos hátsó hely
– napfénytető miatt szűkös fejtér
– ülésdöntés

Összegzés
Sikkes, elegáns és felkapott – talán ezek a jelzők írják körül legjobban az új C-osztályt. Nemcsak a külső, hanem a belső formaterv is lenyűgöző, a kivitelezés minősége is elsőrangú. Az 1,6-os turbós benzinmotor ésszerű választás, nem pedig kompromisszum.

Mercedes-Benz C 180 7G-Tronic Plus
Összlökettérfogat: 1595 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbó
Max. teljesítmény: 115 kW (156 LE) 5300/perc
Max. forgatónyomaték: 250 Nm 1200-4000/perc

Hossz./szél./mag.: 4686/1810/1442 mm
Tengelytáv: 2840 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1588/1570 mm
Fordulókör: 11,22 m
Saját tömeg/teherbírás: 1350/640 kg
Csomagtér: 480 l
Üzemanyagtank: 66 l (feláras)
Gyorsulás 0-100 km/h: 8,5 s
Maximális sebesség: 223 km/h
Város/országút/vegyes: 6,8-7,4/4,6-5,0/5,4-5,8 l/100 km
Tesztfogyasztás: 7,1 l/100 km
CO2-kibocsátás: 126-135 g/km
A modell alapára: 9 088 030 Ft (C 180)
A tesztelt verzió ára: 9 928 770 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!