Ideális a vezetési helyzet, jó a kilátás. A könyöklő alatt egy kisebb táskának is jut hely. Fotó: Hilbert Péter

Négy éve a márka rajongóinak ellenszenvét felvállalva debütált a BMW első fronthajtású, sőt egyterű felépítésű modellje, melyet már hathengeres motorral sem lehetett megvásárolni. Az idő és a számok a gyártót, a vevőkör pedig a szkeptikusokat igazolta, a 380 000 eladott autó vásárlóinak 70%-a ugyanis más gyártmányból ült át. Miközben a klasszikus felépítés híveiről sem feledkezett meg, a Minikkel közös műszaki alapokra épülő Active Tourert és a hosszabb Grand Tourert is elsősorban a jó vezethetőség jegyében tervezte a müncheni mérnökcsapat.

Az új szerkezet örömére a váltókar is megújult

A menetrendszerű megújulás során a látványosabb külső, új applikációk és vezetőtámogató rendszerek mellett a műszaki hátteret frissítették. Többek között a turbófeltöltési technológia, az üzemanyag-befecskendezési nyomás és a hőelvezető rendszer változott, de új főtengelyt is bevetettek. A benzinesek (a 225i xDrive kivételével) a hagyományos, Aisin-féle automatikus váltó helyett (opciós) hétfokozatú, duplakuplungos szerkezetet kaptak. Nemcsak a váltó illik nagyszerűen a maga négy hengerével már nagynak számító 20i motorhoz, hanem maga a motor is jó választás az autóhoz. Bőséges erőtartalékának köszönhetően mindig alacsony fordulaton jár, normál tempójú közlekedés mellett a gyorsan és észrevétlenül kapcsoló váltó 1000-1500-as fordulat között „pihenteti”. Amikor viszont szükség van rá, a 3000-4000-es tartományban BMW-hez méltó lendülettel, lineáris teljesítményleadással hozza mozgásba a vegyes használatban is takarékos Active Tourert. Felépítése ellenére kifejezetten ínyére van a tempós haladás, a viszonylag magas súlypontot eltalált futóműhangolással ellensúlyozták. Feszes és stabil, szűk kanyarokban is kitartóan helytáll, miközben a rugózási komfortról sem kell lemondani. Rosszabb minőségű útburkolaton inkább a futómű felől érkező zaj tűnik fel a különben csendes utastérben. A Minihez mérhető agilitás a hasonlóan direkt kormányzáson is érezhető, a természetesen súlyozott kormánnyal precízen, élvezetesen irányítható. Szinte csak a szokásosnál nagyobb fordulókör szól a márka kínálatában idegen hajtásképlet ellen. Bár a pedálút első szakaszában érzéketlennek tűnik, hatásos és jól adagolható a fékerő. Aki kihasználja a képességeit, értékelni fogja a nagyszerű tartást adó sportüléseket, mert sokat hozzátesznek az ideális vezetési pozícióhoz.

A sportülések ülőlapjának hossza mellett az oldal- és combtámasza is állítható. Nagy a helykínálat, a könyöklőbe pohártartó is került

A megfelelő kilátáson és jó helykínálaton túl a beltér elrendezése továbbra sem az Active Tourer erőssége, sem a műszerfal kialakításával, sem a tárolóhelyek kiképzésével nem veszi fel a versenyt a piac legjobb egyterűivel, raktere is legfeljebb átlagosnak számít. Családi autós mércével azonban egy attraktív és szerethető alternatíva, melynek legnagyobb házon belüli riválisa a vele műszakilag rokon X1-es.

A négyhengeres, tehát nagyobb teljesítményű motorok dupla kipufogóvéget kapnak

Tetszett
• erős és takarékos benzinmotor
• masszív felépítés
• vezetési élmény
Nem tetszett
• háttérbe szorított praktikum

Összegzés
BMW-ből és egyterűből is van jobb a piacon, a bajorok azonban mindent megtettek, hogy az Active Tourer tudása a márkabarátokat is meggyőze. A frissítés után műszakilag előrelépett, így továbbra is a vezetés élménye és nem a használati értéke miatt számít vonzó vételnek.

BMW 220i Active Tourer
Összlökettérfogat: 1998 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbó
Max. teljesítmény: 141 kW (192 LE) 5000-6000/perc
Max. nyomaték: 280 Nm 1350-4600/perc
Hossz./szél./mag.: 4354/1800/1555 mm
Tengelytáv: 2670 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1561/1562 mm
Fordulókör: 11,3 m
Tömeg/teherbírás: 1480/490 kg
Csomagtér: 468-1510 l
Üzemanyagtank: 51 l
0-100 km/h: 7,4 s
Max. sebesség: 229 km/h
Fogyasztás (város/országút/vegyes) 7,0/4,8/5,6 l/100 km
Tesztfogyasztás: 7,1 l/100 km
CO2-kibocsátás: 127 g/km
A modell alapára: 7 552 000 Ft (216i, 109 LE)
A tesztelt verzió ára: 9 483 000 Ft