A Mazda6 modellfrissítéséről az a vicc jut eszembe, amikor a feleség sugárzó örömmel érkezik haza, s örömmel újságolja a férjének: – Nézd, drágám, fodrásznál voltam! Mire a férfi: – Igen, és nem volt nyitva? Ami azt illeti, a Mazda mérnökeinek bizony temérdek álmatlan éjszakát okozhatott a 6-os megújítása, hiszen az autó korábban is tetszetős volt, műszaki szempontból magas színvonalat képviselt és a felszereltsége sem volt szegényes – rendszerint ezen a három ponton csiszolnak a megújítás során. Nem hiába gyártottak belőle a márka történetében rekordidőnek számító négy év és egy hónap alatt egymillió példányt…

Új vagy?

Ha csupán elsuhan mellettünk, az ifjabb Mazda6 azonosítása nemcsak a laikusoknak, hanem a hozzáértőknek is gondot okozhat. Hátulnézetből gyakorlatilag lehetetlen vállalkozás, ugyanis mindössze a lámpák keretét vették egy árnyalattal sötétebbre, továbbá a lökhárítónál egy vágással összekötötték a prizmákat. Elöl a sportosabb rajzolatú orrkötény a legszembetűnőbb változás, elkerülheti azonban a figyelmünket, hogy lecserélték a hűtőmaszkot és a fényszóróbetéteket is, a könnyűfém keréktárcsák pedig új stílust képviselnek. Aki ült már 6-osban, annak a pilótafülke sem okozhat meglepetést. A középkonzol kályhaezüst burkolatát elegánsabb, lakozott szürke panel váltotta fel, ehhez jobban illenek az audiorendszer fekete gombjai, s átrajzolták a műszerek alumíniumkeretét is. Ezenkívül puhábbra párnázták a

könyöklőket és strapabíróbb kárpitozást alkalmaztak. Személy szerint üdvözöltem volna, ha a vékony, túlzsúfolt központi kijelző méretét megnövelik, de az ergonómia ettől eltekintve példaértékű. Négy felnőtt számára a helykínálat megfelelő, a kényelmi és biztonsági felszereltség már az alapmodellnél is kellően gazdag. Persze, ne feledkezzünk meg a zseniálisan egyszerű és nagyszerű Karakuri technikáról sem: a 60/40 arányban osztott hátsó üléstámlák a csomagtérből, egyetlen kar meghúzásával síkba dönthetők. Amennyiben valaki ragaszkodik a szedán formához, a lépcsőshátú változat helyett mindenképpen érdemes kifizetnie az ötajtós 100 ezer forintos felárát. Szinte megtévesztésig hasonlítanak egymásra, ám utóbbinál a nagyobb rakodónyílásnak köszönhetően zavartalanul tölthetjük meg a csomagtartót, valamint a méretes tárgyak szállítása sem okozhat gondot. A további 150 ezer forinttal drágább kombinál az alacsony küszöb még kényelmesebbé teszi a pakolást, ledöntött ülésekkel pedig a befogadóképesség 50 literrel haladja meg a lejtőshátúét.

Alapból jó

A fiatalítás során továbbfejlesztették a Mazda6 kétféle teljesítményszinten kínált dízelmotorját. A változó geometriájú turbófeltöltő a jobb reakcióképességet, míg a munkaütemenként akár kilenc befecskendezést is végző közös nyomócsöves adagoló a kifinomult járáskultúrát és a gazdaságosságot szavatolja. A környezetkímélő működés érdekében mindkettőhöz alapáron jár a részecskeszűrő. Átlagos igényekre tökéletesen megfelel a 121 lóerős alapváltozat is, melynek legnagyobb forgatónyomatéka 10 Nm-rel nőtt. Alacsony fordulaton kicsit lassan reagál a gázadásra, de azért készségesen húz a négyhengeres, majd 1800/perc környékén belead apait-anyait. Hosszan pörgetve ugyan alábbhagy a motor lelkesedése, erre azonban ritkán van szükség, mert amúgy is könnyedén felvesszük a forgalom ritmusát és magabiztosan előzhetünk. Szerencsére a hatfokozatú manuális sebességváltó áttételezése jól eltalált, a rövid úton kapcsolható kar megvezetése precíz. Megszokást igényel viszont a kuplung. Az előző 6-osoknál nem volt ilyen jellegű tapasztalatom, de most mindkét tesztautónál hirtelen zárt a

tengelykapcsoló, ezért elindulásnál óvatosan kellett felengedni a pedált. A fékrendszer ugyancsak harapósnak bizonyult: a középső pedál finom érintésére is azonnali módon és határozottan lassít a kocsi, érzéssel kell adagolni a fékerőt. Precíz és érzékletes kormányzásának, valamint az áthangolt futóműnek köszönhetően a 6-ost kimondottan élvezetes végigkergetni egy hegyi szerpentinen. Korszerű felfüggesztéseivel remekül fogja az utat, nem érezni a dízelek orrnehézségét, az autó orra csak forszírozott tempónál kezd lesodródni az ívről. Igaz, rossz minőségű aszfalton a rugózás kissé feszes.

Köpcösebb dízel

A nagy teljesítményű, 143 lóerőt és 360 Nm-t mozgósító dízellel érezhetően fürgébb a Mazda6, szinte bármilyen sebességről élénken gyorsít az autó, s autópályán a 160-170 km/óra kényelmes utazósebességnek számít. Azonos karosszériaváltozat esetén a százas sprinten 1,1 másodperc az előnye, míg a csúcssebesség tekintetében 11 km/órával szárnyalja túl a másikat. Karakterisztikájuk hasonló, ez mégis előnyösebb választás a kombihoz, mivel a rugalmasság teljes terhelés mellett is meggyőző. Mindkét gázolajasról elmondható, hogy kulturáltan végzi a dolgát, a javított zajcsillapításnak (is) köszönhetően hangjuk soha nem tolakodó, rezgésektől mentesen járnak, az átlagfogyasztás és a hatótávolság pedig egyaránt megelégedésünkre szolgált.

Árkalkuláció

Az 1,8 literes, 120 lóerős benzinmotorral és CE felszereltséggel ötmillió forint az új Mazda6 szedán indulóára. Ennél 400 ezer forinttal többet kérnek a puhányabb dízelért. A potensebb motor csak a középső, TE specifikációtól választható, így az árcédulán már 6,1 millió forint szerepel. Azonos felszereltség mellett a két gázolajas között 350 ezer forint a különbség. TZZS Fotó: Hilbert Péter