Az első generációs Mazda6-os a 2002-es Genfi Autószalonon debütált, az eltelt időben 5 százalékos piaci részesedést szerzett a középkategóriában, s kontinensünkön mintegy 450 ezer példányban értékesítették. Magyarországon idáig 4645 darab Mazda6-os talált gazdára, az új típustól pedig első piaci évében 900 darabos eredményt vár az importőr. Szép számok, szép tervek, s nagy szerencséje a Mazdának, hogy a háborúhoz ütőképes fegyverrel is rendelkezik.

Az új modell tervezőgárdájának jelen lévő képviselőitől megtudtam néhány kulcsfontosságú dolgot, nevezetesen hogy a fejlesztés során 127 darab prototípust nyúztak, vizsgáltak, hogy a megnövekedett méretek ellenére a típuselőddel szemben 35 kilót sikerült lefaragni, hogy a designereket sajátos japán esztétikai ismérvek vezették, azaz tudatosan kerülték az európai ízlésvilág kiszolgálását.

Globális mércével

Time to be Japanese! – vagyis itt az idő, hogy japán légy! Így hangzott a formatervezés szlogenje, majd a teljes projekt a KIZUNA fedőnevet kapta. Ez a japán kifejezés annyit tesz, mint Emotional Contact, azaz érzelmes kapcsolat, ami a gyáriak zsargonjában nyilván az ember és a gép közötti intimitásra utal. Nincs is ezzel semmi gond, az új Mazda6-os igazán megnyerő külsejű, az illetékesek szerint pontosan azt akarja tolmácsolni a japán járműiparból, amit mifelénk Olaszország az Alfa 159-esssel, Németország pedig a 3-as BMW-vel reprezentál.

A nóvum tálalása, atmoszférája magával ragadó, modern, de nem technokrata – saját megfogalmazásomban amolyan lexusos attitűdöt áraszt. A világítótestek szinte ékszerként dobják fel a karosszériát, az elemek illesztési hézagjai diszkrétek, a kidolgozás finom. Bár közúton nem, csupán az Euroring megkurtított körén, tükörsima aszfalton vezethettük, zajkomfortjával vélhetően a nálunk gyakori markáns keresztbordákon sem lesz különösebb gond. Kezesen viselkedik, kormányzása direkt, inkább a kompaktokéhoz, mintsem kategóriája nagy utazóautóiéhoz áll közelebb. Volánja mögött ideális vezetési pozíció alakítható ki, a mély üléshelyzet pedig valóban mély, így az alacsony súlypontérzet rátesz egy lapáttal a sportosságra. A műszerek elrendezése a kifutó modellnél megismert szisztémát követi, a kerek légbefúvók azonban eltűntek a pultról. A felmenőjéhez hasonlóan háromféle karosszériával (szedán, ötajtós és kombi) választható Mazda6-os csomagterének bővítése, bútorzatának mozgatása egyszerű, két utóbbinál  a KARAKURI rendszer segíti az ülések átrendezését.

Iszapbirkózás

A középkategóriában nagy a forgalom, csak idén jött ugye az új Mercedes-Benz C-osztály, a Ford Mondeo, az Audi A4-es, a Renault Laguna és a napokban az új C5-ös Citroen. A lecke tehát adott a Mazda6-os számára, de a márka főhadiszállásán és a rajongói körökben nyoma sincs aggodalomnak, a friss jövevény ajánlólevele ugyanis felettébb jó. Átgondolt tervezésű és igényes kivitelezésű típus érkezik a piacra, amelynek áráról annyit azért sikerült megtudni, hogy elődjéhez hasonlóan józan szinten marad, a többlet a magasabb műszaki tartalmat és a gazdagabb felszereltséget tükrözi majd.