Az MX-5-ös kupéként is királyul néz ki, elvileg tehát semmi sem szól a költséges opció ellen. Elvileg… Gyakorlatilag azonban van egy modell, amely megrengetheti a Hardtop helyzetét, és pont onnan, ahonnan legkevésbé várná a támadást. Házon belülről. A nyáron bemutatott MX-5 Roadster Coupe ugyanis tudja mindazt, mint a két másik modell, ráadásul jóval egyszerűbben. A vászontetős változatban a tető lehajtása kézügyességtől függően 3-7 másodperc alatt elvégezhető. A Roadster Coupéban már nem múlik semmi az ügyességen, a gomb lenyomására 12 másodperc alatt vedlik át az autó kupéból roadsterré. A Hardtopból kabriót csinálni már legalább 3 percbe kerül, de ennél nagyobb baj, hogy a művelethez két ember kell.

A metamorfózis

Az ember előrehúzza az üléseket, majd előredönti a támlákat. Leoldja a bilincseket, kihúzza a hátsó ablakból a fűtőszálakat tápláló csatlakozót, majd megkéri a barátját, hogy segítsen leemelni a tetőt. Keres egy biztos helyet a garázsban, lerakja a tetőt, majd az üléseket visszaállítja, kinyitja a vászontetőt, csatlakozó a lyukba, és már kész is van. Nem hangzik túl bonyolultnak, de a kemény tető visszahelyezését háromszor kellett megismételni, mert az átkozott csatlakozó minduntalan a vászontető szerkezete alá szorult. Mindezt azért, hogy legyen egy autónk puha és kemény tetővel is.

A vicc az, hogy az MX-5-ös még ebben a körmönfont kivitelben is tökéletes autó. Egyszerűen csak annyi a feketeleves, hogy van két praktikusabb kivitele. Vezetési szempontból csak azokat a már ezerszer megrágott és ismételt szuperlatívuszokat lehet felsorolni, amelyekben 17 éve tobzódnak a róla született tesztek. Kezes, passzentos, pörgős, lelkes. Minden kanyar tiszta élvezet, minden gyorsítás adrenalinlöketet okoz. A 2,0 literes motor csodásan húz, a kormányzás közvetlen, a váltó pontos, a hangja érces, a fékek nagyon harapósak.

Rövid pórázon

Azonban a harmadik generációs MX-5-ös bekapcsolt menetstabilizáló elektronikával derékba tör mindenféle élményhajszát. Annyira

bolondbiztosra hangolták a szerkezetet, hogy a legkisebb kihágást sem tűri, hol a kipörgésgátlót dolgoztatja, hol a motorteljesítményt korlátozza, még jóval azelőtt, hogy felmerülne bennünk, hogy esetleg kritikus helyzetbe kerültünk. Bosszantó, de bizonyos helyzetekben, például nedves úton, hálát adhatunk a létezéséért. Tökéletes körülmények között azonban az első feladat a “DSC off” gomb használata. Ilyenkor az autó és vezetője is kivirulhat, s nyakló nélkül adózhat az út, az irányt adó első és a hajtott hátsó kerekek örömeinek. Csikoroghatunk, farolhatunk, kormányozhatunk gázzal: minden megengedett, s mindennek kiválóan érezni a határait.

A Hardtop opció nem tompítja az MX-5-ös fényét, de a Roadster Coupe megjelenésével kicsit okafogyottá vált. De végül is mindegy, mit kíván az ízlésünk, két sapkával is irigylésre méltó az MX-5-tulajdonosok helyzete.