Jó a szélvédelem az első sorban, kényelmes a haladás. Fotó: Lővei Gergely

Négy évvel ezelőtt búcsúzott a vászontetős Golf, amely most fél emelettel magasabban tér vissza: továbbra is az MQB építőkészlet az alap, de a T-Roc kabrióba kényelmesebb a ki- és beszállás. A messze hátranyúló szélvédővel és felhúzott oldalablakokkal még szélfogó (115 570 Ft) nélkül is egészen jó a szélvédelem az első sorban. A szélfogó egyébként használaton kívül a csomagtérpadló alatt utazik, behelyezése kétemberes feladat. Hátul már borzolja a frizurákat a menetszél, de dicséretes, hogy csukott tetőnél is van elég fejtér, a lábak viszont a padló merevítője miatt nem férnek be az első ülések alá. Menet közben 30 km/órás tempóig lehet működtetni a tetőt, illetve a kulcs nélküli bejutás rendelésekor erre távirányítóról is lehetőségünk van. Az analóg műszerek és a köztük lévő multifunkciós kijelző mindig jól leolvashatók ugyanez nem mondható el a Discover Media (396 240 Ft) navigáció képernyőjéről, amely erős fényben a csillogás miatt nem látható.

Szellőzőnyílást is kapnak a hátul utazók

Magyarországon csak az 1,5 literes, hengerlekapcsolásos turbómotorral választható a T-Roc Cabriolet, a 150 lóerős négyhengeres kulturált, csendes társnak bizonyult a teszt során. A hétfokozatú, duplakuplungos váltóra (588 010 Ft) érdemes befizetni, jó ütemben kapcsol és illik a kényelmes, nyugodt haladáshoz. A sportos tempó nem a szabadidő-kabrió erőssége, ahhoz túlságosan érzéketlen a kormányzás, nincs semmi hangélmény, és túlzottan heves kanyarból kigyorsításnál könnyen elpörög az ívbelső kerék.

Kétemberes munka a szélfogó behelyezése, amely használaton kívül a csomagtérpadló alatt rejtőzik

A listaár tízmillió, ebből lejön 650 000 Ft árkedvezmény, amivel tulajdonképpen a hasonlóan motorizált (lágyhibrid rendszerrel többet tudó) Golf árába kerül a vászontetős T-Roc, ellenfél csak a prémiumgyártók kínálatában van, bő hatmillióval drágábban.

30 km/órás tempó alatt végezhető menet közben a tető nyitása (9 s) és zárása (11 s)

TETSZETT
• jó szélvédelem az első sorban
• csendes és finom hajtáslánc
• kényelmes haladás
• merev karosszéria
NEM TETSZETT
• résnyi nyíláson át pakolható csomagtér
• napfényben nehezen látható központi képernyő

ÖSSZEGZÉS
Nem olcsó a vászontetős T-Roc, de ellenfél híján ennyit megengedhet magának a márka, a formatervezők egészen jó munkát végeztek az ötajtós SUV átalakításakor. A kabriózás szerelmesei boldogok lesznek az autóval, amelyet – legalábbis lenyitott tetővel – sokan megcsodálnak az utcán.

VW T-Roc Cabriolet 1.5 TSI ACT DSG
Összlökettérfogat: 1498 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbó
Max. teljesítmény: 110 kW (150 LE) 5000/perc
Max. nyomaték: 250 Nm 1500/perc
Hossz./szél./mag.: 4268/1811/1522 mm
Tengelytáv: 2630 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1538/1533 mm
Fordulókör: 11,1 m
Tömeg/terhelhetőség: 1540/360 kg
Csomagtér: 284 l
Üzemanyagtank: 50 l
0-100 km/h: 9,6 s
Max. sebesség: 205 km/h
Átlagfogyasztás: 6,7 l/100 km
Tesztfogyasztás: 8,4 l/100 km
CO2-kibocsátás: 153 g/km
A modell alapára: 10 007 510 Ft (manuális váltóval)
A tesztelt verzió ára: 10 595 520 Ft