Hogy a Fiat Dobló beváltotta a hozzá fűzött reményeket a gyártó részéről, az nem is lehet kérdés, a 2000 óta piacon lévő típuscsalád tagjaiból napjainkig 1,4 millió darabot értékesítettek. Bár haszonjárműről lévén szó a forma nem kardinális kérdés, a vadonatúj harmadik nemzedék mindenképpen javára változott, legyen szó a személyszállító, a WorkUp pick-up, az alvázas modell, vagy a Cargo modellről – utóbbi kétféle magassággal és tengelytávval készül. Nem mehetünk el szó nélkül a kategóriában egyedülálló, független hátsó felfüggesztés mellett sem: láss csodát, terheletlenül is egészen komfortos a rugózás, ami ritka jelenség a kategóriában.

Igényesebb belső, kevés tárolórekesz. Fotó: Hilbert Péter Igényesebb belső, kevés tárolórekesz. Fotó: Hilbert Péter

A tesztre fogott, nyújtott tengelytávú Maxi változat esetében az is pozitívum volt, hogy az 1,6-os dízelmotor 105 lóerős kivitele az alsó fordulatszám-tartományban 40%-kal (!) combosabb nyomatékot produkál, vagyis nem kell nyüstölni a motort a haladáshoz. Persze teljesen más üresen és terhelve a produkció, az 1,05 tonnás teherbírás fényében a 105 lóerős motor szinte kötelező, a 90 lóerős 1,6 MJet ugyanis 290 helyett csak 210 Nm-t tud. Az üzemmelegen kulturált motor és az ideális váltóáttételezés miatt nincs rossz dolga a sofőrnek, sőt az újjátervezett belső kifejezetten gusztusos, látszik, hogy ebbe is sok energiát fektettek. Ha viszont már haszonjárműről van szó, nem értem, hogy miért ennyire kevés a rakodóhely. Szinte csak a szélvédő feletti „padlásrekesz” használható, a legtöbb egyéb tároló inkább csak alibinek mondható (kiesik belőle a telefon, kulcs stb.), a középső pohártartók pedig eltűntek.

A dupla ülés alatt méretes tároló lapul A dupla ülés alatt méretes tároló lapul

A Fiat becsületére legyen mondva, hogy az utasoldali dupla ülés alatt tisztességes méretű mélyedés lapul, s ha megrendeljük az elfordítható válaszfalat, a pad lehajtása után hosszú tárgyak is szállíthatók. A kétfős pad nyilvánvalóan csak rövid útra jöhet szóba két felnőttnek (aki a vezető mellett ül, nem tudja már hova rakni a lábát), de akkor sem sokkal jobb a helyzet, ha egyedül ülünk rajta, mert az öv csatja borzasztóan közel került az ülés ajtó felőli széléhez.

Érződik, hogy a hangszigetelésre nagyobb gondot fordítottak Érződik, hogy a hangszigetelésre nagyobb gondot fordítottak

Tetszett
• kellemes motor
• rugózási komfort
• felhajtható üléspad

Nem tetszett
• kevés tárolóhely
• középső ülés kialakítása

Összegzés
A nagyméretű oldalajtón (extraként van bal oldali ajtó is) könnyű pakolni a Doblót, a vezethetőség személyautós, és az ára is rendben van. Munkaautóként viszont több okos megoldást várnánk a kabintól, hiszen a sofőr jó eséllyel ott tölti az egész napját.

Fiat Dobló Cargo Maxi 1.6 Mjet
Összlökettérfogat: 1598 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbódízel
Max. teljesítmény: 77 kW (105 LE) 4000/perc
Max. forgatónyomaték: 290 Nm 1500/perc

Hossz./szél./mag.: 4756/1832/1880 mm
Tengelytáv: 3105 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1510/1530 mm
Fordulókör: 11,2 m
Saját tömeg/teherbírás: 1460/1005 kg
Raktér: 4,2 m2
Üzemanyagtank: 60 l
Gyorsulás 0-100 km/h: n.a.
Max. sebesség: 164 km/h
Város/országút/vegyes: 6,8/4,7/5,5 l/100 km
Tesztfogyasztás: 6,9 l/100 km
CO2-kibocsátás: 144 g/km
A modell nettó alapára: 3 287 000 Ft (1.4 16V)
A tesztelt verzió nettó ára: 4 100 000 Ft

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!