Alaposan szemügyre kell venni az új i30-ast, hogy meg tudjuk különböztetni a korábbitól: megkockáztatom, hogy még a frissítés előtti modell tulajdonosai sem veszik elsőre észre, hogy módosították a hűtőmaszkot, noha a Hyundai szerint így karakteresebb az autó frontja. A félidős ráncfelvarrás sokkal inkább a technikai oldal modernizálását és általános finomhangolását takarja, már ha eltekintünk a Turbo topmodell premierjétől. A facelift során érkezett egy új benzines „belépőmotor” (1.4 Kappa, 100 LE), az 1,6-os dízel HP-változata pedig immáron 136 lóerővel folytatja pályafutását, miközben az opciós listán megjelent egy vadonatúj, hétfokozatú duplakuplungos váltó, amely az 1.6 CRDi-khez és az 1.6 GDI-hez társítható 500 000 forintos felárért.

A hagyományos, hatgangos automatát nyugdíjazó erőátvitel remekül passzol a nyomatékos dízelhez, és nem csak gyorsan, de jó ütemben és alacsony fordulaton kapcsol. A váltó programozása egyébként nagyban hasonlít a VW-csoport hétgangos DSG-jéhez: ha felengedjük a fékpedált és nem lépünk azonnal a gázra (tehát a kúszónyomaték által gurulunk), „sétatempóban” vált második fokozatba. Mivel az áttételezés meglehetősen rövid, 70 km/óra felett kicsivel „aktiválódik” az utolsó fokozat, ami egyúttal azt is jelenti, hogy autópályán foroghatna kevesebbet a motor, elvégre 300 Nm áll rendelkezésre. A nyomaték miatt a dinamika minden körülmények között dicséretet érdemel, négy személlyel, klímázva sem vérszegény a Hyundai, a tankolásnál viszont teljesen átlagos, 6,0 literes értéket mértünk. Ugyanakkor nem csak a motor és a váltó összhangja miatt jó vezetni az i30-ast: a korábban joggal kritizált érzéketlen kormányzás már a múlté, s bár szó sincs arról, hogy ez lenne a kompakt mezőny legdirektebb volánja, az előrelépés szembetűnő – ez igaz a szerényebb zajszintre is, melyet az alaposabb hangszigeteléssel értek el.

Mutatós, ám nem a legfrissebb divatot követi a belső. Fotó: Hilbert Péter Mutatós, ám nem a legfrissebb divatot követi a belső. Fotó: Hilbert Péter

Az új i30-as beltere tulajdonképpen ugyanolyan maradt, mint a korábbi modellé, ami egyik részről jó, hiszen az alapadottságok, a helykínálat, vagy az ergonómia kifogástalan, de azért az összképen látszik, hogy nem ez a legfrissebb modell. Ez persze erősen szubjektív, ám a kék középkonzol háttérvilágítását le kellett volna cserélni, éjszakai vezetés során nagyon fárasztja a szemet. A fejlesztési irányvonal most inkább arról szólt, hogy olyan extrákat is kérhetünk már az i30-ashoz, amelyek korábban csak nagyobb Hyundaiokhoz voltak elérhetők, például itt vannak a szellőztethető első ülések, a modellben premierjét ünneplő sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, vagy a Hyundai intelligens parkolástámogató rendszere. Utóbbi már nemcsak párhuzamos, hanem merőleges parkolóhelyekre is segíti a beállást.

Négy felnőttnek kifejezetten kényelmes és tágas az i30-as Négy felnőttnek kifejezetten kényelmes és tágas az i30-as

A frissített i30-as motor- és felszereltségi változattól függően 500-550 ezer forintos importőri árkedvezménnyel kezdte magyarországi pályafutását, ami nem csak azt eredményezi, hogy az 1,4-es bázismodell ára roppant versenyképes (3,89 millió forint), hanem azt is, hogy a tesztelt, 136 lóerős dízellel és duplakuplungos váltóval 5,7 millió forinttól elvihető. A piac egyik legjobb ár-értékű ajánlatának azonban a 110 lóerős 1.6 CRDi tűnik, hiszen ha valaki le tud mondani az automatikus váltó nyújtotta komfortról, már 5 049 000 forintért beülhet a modellbe. Az sem mellékes, hogy a Hyundai jó szokásához hűen öt év kilométer-korlátozás nélküli garanciát vállal az új típusra is.

A 136 lovas dízellel energikus a Hyundai, zajszintje pedig 130-as tempónál is alacsony A 136 lovas dízellel energikus a Hyundai, zajszintje pedig 130-as tempónál is alacsony

Tetszett
• kulturált dízelmotor
• remek sebességváltó
• ár/érték arány
• ötéves garancia

Nem tetszett
• középkonzol kék fényei
• belső designon látszik a kor
• vártnál magasabb fogyasztás

Összegzés
Nem tartogat nagy meglepetéseket a frissített i30-as, amely a tesztelt változatban kisebb hibái ellenére is meggyőző. Korrekt, tágas autó, amely kombi változatban is elérhető 250 300 forint felárért.

Hyundai i30 1.6 CRDi HP DCT
Összlökettérfogat: 1582 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbódízel
Max. teljesítmény: 100 kW (136 LE) 4000/perc
Max. nyomaték: 300 Nm 1750-2500/perc

Hossz./szél./mag.: 4300/1780/1470 mm
Tengelytáv: 2650 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1549/1557 mm
Fordulókör: 10,6 m
Tömeg/teherbírás: 1316/624 kg
Csomagtér: 378/1316 l
Üzemanyagtank: 53 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 10,6 s
Max. sebesség: 200 km/h
Város/országút/vegyes: 4,6/3,9/4,2 l/100 km
Tesztfogyasztás: 6,0 l/100km
CO2-kibocsátás: 109 g/km
A modell alapára: 3 899 000 Ft (1.4 MPi, 100 LE)
A tesztelt verzió ára: 5 699 000 Ft

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!