Ehhez megtévesztően hasonló jármű már járt nálunk tesztelésen: a Mercedes-Benz CLS 350 CDI az Autó-Motor tavalyi 7. számában szerepelt. Most a szokatlanul kemény tél adta az apropóját, hogy próbára tegyük az összkerékhajtású változatot is.

Tudni kell róla, hogy nem afféle szimpla 4×4-es hajtást raktak alája, hanem a márka rangjának és a modell árának megfelelően magas műszaki színvonalú, elektronikus felügyeletű rendszert, amely minden helyzetben a megfelelő nyomatékot juttatja az egyes kerekekre, így nemcsak síkos úton ér aranyat, hanem normál körülmények között is javítja az autó viselkedését.

Egyenleg: minden arany, ami fénylik

Aranyat ér – és aranyárért mérik? A válasz első közelítésben igen, hiszen a műszaki tartalmában, felszereltségében, komfortjában és kidolgozásában egyaránt magas igényeket kielégítő jármű ára korrekt arányban áll az értékével, így már az alapmodellért 18 milliót kell fizetni. Jó hír viszont, hogy a magyarországi törvényi változások, elsősorban a regisztrációs adó csökkenése miatt (az áfanövekedés ellenére), a Mercedes modellek a tavalyinál kedvezőbb áron vásárolhatók meg. Esetünkben mintegy 3%-os a csökkenés, ami nem lebecsülendő az általános drágulás korszakában. A CLS 350 CDI 4Matic listaára éppen 20 millió feletti, a tesztpéldánynál azonban valamivel 23,7 millió forint felett áll meg a kalkulátor, de ezért a parádés alapfelszerelésen kívül extrák egész garmadáját pakolták az autóba.

Látványos a design, ám sok a zavaró reflexió a fényes felületeken. Választókar a volán mögött, de váltófül is van. Sajnos kicsi a monitor Látványos a design, ám sok a zavaró reflexió a fényes felületeken. Választókar a volán mögött, de váltófül is van. Sajnos kicsi a monitor

Csak néhány tételt kiemelve: fekete/porcelán kivitel (795 000 Ft), Audio 50 APS (393 000 Ft), LED-technikás intelligens világítás (464 000 Ft). Ellenben azt fel nem foghatom, hogy ilyen stafírungozás mellett hogyan hagyhatták ki a filléres tolatókamerát egy nagyon nehezen átlátható karosszériájú kocsiból…

Műsorszám: egy kis jégrevü

Hóekézett erdei útra térek, itt szoktak elvérezni a hátsókerék-hajtású batárok. Na, most más a helyzet, a CLS 4Matic inkább a fogaskerekű vasutat juttatja eszembe, úgy megkapaszkodik. Semmi farcsóválás, semmi túlpörgés, semmi bizonytalanság. Nem csoda: a Mercedes tekintélyes két tonnájának minden egyes grammja adhéziós terhelésnek számít, hajtó kereket szorít a talajra.

Meredeken esik a tetőív, de kényeztetésben hátul sincs hiány Meredeken esik a tetőív, de kényeztetésben hátul sincs hiány

A nagy parkolóhely most üres, lehet szórakozni egy kicsit, provokálni az autót. Durva felületű jég borít mindent, kiszállni nem szeretnék, hanyatt eséstől tartva. Kövér gázra úgy gyorsul el a CLS, hogy érezni az üléstámla toló hatását, csak azért kell figyelni, mert lassulni ez sem tud jobban a többinél – azokon is mind a négy kerék fékez… Hirtelen kormánymozdulatokra jók a reakciók, ami a Bridgestone téli gumikat dicséri, de a túlzott vadulásnak határozottan gátat szab a finoman belépő menetstabilizáló. Ha valaki nem a kockázatvállalásának növelésére használja ki a kocsi képességeit, hanem biztonsági tartalékként fogja fel, bármilyen körülmények között nyugodtan közlekedhet.

Elemében az elektronikus felügyeletű összkerékhajtás: mindegyik gumiabroncs a lehetséges tapadás mértékéig vesz részt a jármű mozgatásában Elemében az elektronikus felügyeletű összkerékhajtás: mindegyik gumiabroncs a lehetséges tapadás mértékéig vesz részt a jármű mozgatásában

Tetszett
összkerékhajtás
biztonságos, dinamikus viselkedés
alap- és extrafelszerelés, kiváló minőség
erős kisugárzású autó

Nem tetszett
tolatókamera hiánya
kisméretű monitor
tükröződő, fényes felületek a vezetőhelyen

Összegzés
Akinek sokadlagosak a költségek, de karakteres, bármilyen útviszonyok között jól teljesítő kocsit szeretne, az a CLS 4Matic dízelben találhatja meg a neki valót. Ha viszont praktikumot keres, vannak a márkának hasonló képességű, de tágasabb autói is.

Mercedes-Benz CLS 350 CDI 4Matic
Összlökettérfogat: 2987 cm3
Hengerek/szelepek: V6/24 turbódízel
Max. teljesítmény: 195 kW (265 LE) 3800/min
Max. forgatónyomaték: 620 Nm 1600-2400/min
Hossz./szél./mag.: 4940/1881/1416 mm
Tengelytáv: 2874 mm
Fordulókör: 11,27 m
Saját tömeg/teherbírás: 1815/485 kg
Csomagtér: 505 liter
Üzemanyagtank: 80 liter
Gyorsulás 0-100 km/h: 6,4 s
Maximális sebesség: 250 km/h
Város/országút/vegyes: 8,8/5,7/6,8 l/100 km
Tesztfogyasztás: 8,3 l/100 km
CO2-kibocsátás: 179 g/km
A modell alapára: 18 069 000 Ft
A tesztelt verzió ára: 20 125 000 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!