A 2007-ben bevezetett Ceed mérföldkőnek számított a Kia történetében, hiszen általa szélesebb körben ismerték meg a márkát, s megnyitotta az utat számos más típus előtt is. A Ceed ismertségét és tetszetős vonásait kihasználva könnyebb dolga volt a Kiának a Picanto, a Rio, vagy éppen a Venga bevezetésével.

A kedvező vételárakat szenzációs, hétéves garanciával fejelte meg a dél-koreai gyártó, azonban a motor- és váltóválaszték, valamint az extralista gazdagsága csak megközelítette, de nem érte el a kategória élvonalát. Az új Ceed azonban már minden téren egy lapon említhető a legkelendőbb alsó-középkategóriás típusokkal, sőt, a prémiummodellektől sem kell tartania – legalábbis a tesztelt, extrákkal telepakolt csúcskivitelnek.

Fiatalos formaterv, divatos műszerpult

A külső magáért beszél, az aktuális márkaarculatot tükröző markáns hűtőmaszk és a csábos lámpák – a LED-es fénycsíkokkal – nagyon ütősen néznek ki. A Ceed hosszabb (+50 mm) és alacsonyabb (-10 mm) elődjénél, ám a hasmagasságát csökkentették, így a magasabb járdaszegélyeknél nem árt figyelni. Az új padlólemez dacára a tengelytávolság (2650 mm) megegyezik az elődével, a belső mégis szellősebbé vált. Az első ülések kényelmesek, tágas tartományban állíthatók, a gyors vezetőcseréket pedig elektromos állítás és memóriafunkció segíti.

A világos kárpit- és ajtóbetétek hatásosan oldják a komor, sötét belső hangulatot A világos kárpit- és ajtóbetétek hatásosan oldják a komor, sötét belső hangulatot

A második sor igen szellős, a részben mozgatható panoráma napfénytető (250 000 Ft) ellenére is tisztességes a fejtér, a komfortot pedig oldalanként szabályozható szellőzőrostélyok és italtartós könyöklő fokozzák. A raktér is meghízott, az ötajtós hátsója 40 literrel kínál többet, mint az elődé. Az apró holminak a padlóbetét alatt találni rekeszeket, oldalt és a kalaptartón kampók segítenek, s 12 voltos dugalj is jutott a raktérbe – így mindig hideg italt vehetünk ki például az elektromos hűtőtáskából! A praktikumot osztva dönthető támlák növelik, melyek révén sík rakteret kapni. Kár, hogy a döntögetés előtt a fejtámaszokat ki kell szedni.

Hátul fejedelmi a tér, könyöklő és szellőzőrostélyok is jutottak az itt ülőknek Hátul fejedelmi a tér, könyöklő és szellőzőrostélyok is jutottak az itt ülőknek

A fülke minőségi benyomása nagyot lépett előre, a Ceedben már nemigen találni spórolásra utaló jeleket. Az anyagok a szükséges helyeken kellemesen puhák, az ajtókra jutott szövet vagy bőrhatású betét, a fényes zongoralakk kiegészítők pedig komoly hangulatot kölcsönöznek. A navigáció felára 450 000 forint, ezért az összegért többek között tolatókamera és Bluetooth-os kihangosító is dukál. A navi térképállománya részletes, kezelése is egészen ösztönösen megy, nem úgy a temérdek kormánykapcsolóé. A 14 gomb több a szükségesnél, a fedélzeti menürendszer kezelésébe például jó pár alkalommal belegabalyodtam…

Dízel automatával. Vagy mégsem?

A dízelpaletta csúcsán az 1,6-os CRDi 128 lóerős kivitele trónol, mely 260 Nm-rel áll a sofőr rendelkezésére. Tesztalanyunkat hatgangos automatával vértezték fel, melynek 350 ezres felára egészen baráti. A gázolajos már valamivel 2000 alatt leadja maximális nyomatékát, kellően rugalmas, azonban az automata sokat ront a dinamikán. Erőteljes gyorsításnál érezni némi tétovaságot, így az előzésekhez nagyobb lendületvétel szükséges. A Ceed futóműve – akár csak az elődé – támogatja a sportos haladást, rugózása egészen emberi, ezen érdemben még a 17 colos kerekek (200 000 Ft) sem rontanak.

Nívós a pult kialakítása, a középkonzoli kapcsolókon és a navigáción könnyű eligazodni, de a tömérdek kormánygomb kiismerése időbe telik Nívós a pult kialakítása, a középkonzoli kapcsolókon és a navigáción könnyű eligazodni, de a tömérdek kormánygomb kiismerése időbe telik

A kormányzás kissé lágy és nem túl közvetlen, amin az állítható rásegítésű rendszer (normál, komfort, sport) sem segít. A rásegítés mértéke „Sport” állásban ugyan csökken, de a visszajelzés még így is kissé szintetikus érzést kelt. Az elektronikus menetstabilizáló nem túlbuzgó, kalibrálásakor vélhetően elsősorban a dinamikusan közlekedőkre gondoltak. Az átlagfogyasztás emészthető, a bejáratós időszakban lévő Kia állandó klímahasználat mellett beérte 6,7 literrel. Mégsem ez, hanem a kabin remek zajszigetelése a leginkább említésre méltó. A Kia menet közben akár egy süketszoba, még a végsebességhez közeli tartományban sem a motor, hanem a szolid szélzaj dominál.

380 literről 1318-ra bővíthető a Kia raktere 380 literről 1318-ra bővíthető a Kia raktere

A 128 lóerős, kézi váltós dízel a középső, LX szinttől akciósan 4,69 millióért érhető el, ami hozzávetőlegesen az olasz vagy a francia riválisok ársávjában mozog. Itthon kapni még 90 lovas, 1,4-es gázolajost is, de annyira kevés, mindössze 200 000 forint a jóval fickósabb 1,6-os felára, hogy a dízeleladásoknál vélhetően utóbbi dominál majd. Kár, hogy a Ceed megőrizte csomagos bővíthetőségét, ez ugyanis megnehezítheti és adott esetben meg is drágíthatja az autó személyre szabását.

Menet közben kifejezetten csendes a Ceed Menet közben kifejezetten csendes a Ceed

TETSZETT
tetszetős forma
tágas, csendes kabin
hosszú garancia
jó navigáció

NEM TETSZETT
sok kormánygomb
csomagos bővíthetőség
komótos automata

ÖSSZEGZÉS
Tetszetős, korrekten összerakott és naprakész – talán így lehetne leginkább jellemezni az új Ceedet. Aki sportosan közlekedik, nyugodtan mondjon le az automatáról, ezzel kapásból megtakaríthat 350 ezret.

Kia Ceed 1.6 CRDi aut.
Összlökettérfogat: 1582 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbódízel
Max. teljesítmény: 94 kW (128 LE)4000/min
Max. nyomaték: 260 Nm 1900-2750/min
Hossz./szél./mag.: 4310/1780/1470 mm
Tengelytáv: 2650 mm
Fordulókör: 10,6 m
Saját tömeg: 1385-1509 kg*
Terhelhetoség: 431-555 kg*
Csomagtér: 380/1318 l
Üzemanyagtank: 53 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 11,7 s
Maximális sebesség: 190 km/h
Város/országút/vegyes: 7,2/4,5/5,5 l/100 km
Tesztfogyasztás: 6,7 l/100 km
CO2-kibocsátás: 145 g/km
A modell akciós alapára: 3 649 000 Ft (1.4 LX Base)
A tesztelt verzió akciós ára: 5 049 000 Ft (LX)
* a felszereltség függvényében

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!