Ott állok az egyik budapesti ötcsillagos szálloda mélygarázsában, várom az ismerősömet, aki tavaly év elején vett magának új autót. Nézegette a hetedik generációs Golfot is, csak nem tudta kivárni, míg megérkezik. Lejön, szokásos parolázás, majd megkérdezi, mikor lesz nálam az új Golf.

Mondom, ez itt az, mire ő, nem ez, hanem a legújabb! Ciki, olyan, mintha nem értenénk egymást, pedig itt van az orra előtt. A Golf formai megújulása olyan mértékben beleolvad az elődje stílusába, hogy alig tűnik fel, pedig ha közelebbről szemügyre vesszük, jóval karakánabb fazonnal állunk szemben. Muszáj a VW vezető formatervezőjét, Klaus Bischoffot idéznem: „A Golf designja alapjául önmaga szolgál” – hát, igen, talán pont ezért unalmas kissé.

Hűha, ez mindent tud, amit a nagyok

Az elérhető extrák listája elképesztően gazdag, azonban vigyázzunk, ha minden földi jót beikszelünk a konfigurátorban, könnyedén elszaladhat velünk a ló. Elég csak a tesztjármű közel tízmilliós árára pillantani, és máris sokkot kapunk! Jogosan merül fel a kérdés, hogy ugyan már, mi kerül ennyibe ezen a Golfon? A motortérben a modern, 1,4-es TSI tanyázik, 140 lóerővel, de még nem a hengerlekapcsolós kivitelben (+150 000 Ft), így 6,13 millióról indulunk. A DSG-váltó felára 482 000 forint, de a Highline csomag (313 690 Ft), a bi-xenon fényszórók (377 190 Ft), a panoráma-üvegtető (273 050 Ft) és a Discover Pro navi (538 480 Ft) sem éppen filléres tétel. Persze választhatunk jóval életszerűbb konfigurációt, a háromajtós alapváltozat például (Start, 1.2 TSI/85 LE) 4 145 510 forintba kerül. Apró csavar, hogy aki ötajtós Golfot szeretne, annak már a Trendline szintben kell gondolkodnia, ami viszont már borsosabb áron, 5,1 milliótól érhető el

Kívül csak mérsékelten, de belül azonnal érződik a generációváltás. Minden elemében igényes és átgondolt kialakítású a műszerfal Kívül csak mérsékelten, de belül azonnal érződik a generációváltás. Minden elemében igényes és átgondolt kialakítású a műszerfal

Ennyiért jogosan várnak az ügyfelek kimagasló minőséget, amit bizony meg is kapnak! A Golf minden téren odateszi magát, a kidolgozás, az anyagok, a finoman forgó kapcsolók, a szépen varrott alcantara/szövet kárpit és úgy összességében az autó precíz működése a középkategóriában is megállná a helyét. Az ülések határozottan fogják a testet, a deréktámasztás ideális, hosszú úton is kényelmesnek bizonyulnak. A pulton óriási érintőképernyős navigátor, mely közelítésérzékelő funkcióval bír. Ujjunk közelítésekor felugrik egy kezelési felület. Remek geg, de néhány percnyi játszadozás után rá lehet unni, gyakorlati funkciója megkérdőjelezhető.

Ujjunk közelítésekor menüsor ugrik elő Ujjunk közelítésekor menüsor ugrik elő

A képernyő szélein a kezeléshez szükséges kapcsolók adottak, ráadásul az érintőképernyő kesztyűben nem működtethető. Jól szuperál a fáradtságérzékelő, mely a sofőr kezdeti és későbbi kormánykezeléséből képes kikövetkeztetni a fáradtság fokát. Egy éjszakai, ködös Miskolc–Budapest túrán kissé álmatagon, épp azon morfondíroztam, hogy félreállok pihenni, amikor egy pityegés kíséretében megjelent előttem a kis kávéscsésze piktogram.

Határozott tartás, kellő kényelem – ideális kombináció elöl. Átlagos a második sori férőhely, lábtérben többet várnánk Határozott tartás, kellő kényelem – ideális kombináció elöl. Átlagos a második sori férőhely, lábtérben többet várnánk

Az adaptív, fékezésre és gyorsításra is képes tempomat (DSG-vel 0-160 km/óra között) egy áldás, ahogy az ellenkormányzásra képes sávtartó, vagy épp a városi vészfékasszisztens (30 km/óra alatt) is. A prémiummiliőt rontja, hogy tolatáskor hangosan billen ki a hátsó VW-embléma, ami mögött a kamera rejtőzik. Előremenetben pedig a jobb oldali, automatikusan lebillenő külső tükör (a bal oldalihoz nincs ilyen funkció) és a kamerát rejtő embléma is lassan talál vissza az eredeti helyére – kb. 25-30 km/óráig a központi monitoron a mögöttes forgalmat látjuk, ami elég zavaró. Az abroncsnyomás-figyelő rendszer jó dolog, azonban azt már nem tudja megmondani, hogy melyik kerék lapos. A felvillanó figyelmeztetést ráadásul egy egyszerű „tudomásul vettemmel” törölhetjük, így könnyű róla megfeledkezni.

Jól megy, és a fogyasztása is elfogadható

A 140 lóerős TSI 250 Nm mozgósítására képes, mely alacsony, 1500-as fordulatszámtól kiaknázható. Sztrádán is csendesen suhan a Golf, a zajszigetelés eltalált, 130-nál kb. 2500-on cövekel a fordulatszámmérő. A hétgangos DSG-váltó villámgyorsan kapcsol, az állórajtos százas sprint mindössze 8,4 másodpercig tart. A menetprofil-választó menü új elem a Golfban, létezik Eco, Sport, Normal és Individual üzemmód. A választott profil karakteréhez igazodik többek között a motor, a klíma és a váltóvezérlés is. A DSG Eco állásban „vitorlázásra” is képes, ha a sofőr leveszi a lábát a gázpedálról, a váltó oldja a tengelykapcsolót, ilyenkor a motor alapjáraton duruzsol, a mozgási energia hatékonyabban hasznosítható.

Öblös, 380 literes a raktér, remek a közel 6 mázsás terhelhetőség Öblös, 380 literes a raktér, remek a közel 6 mázsás terhelhetőség

A kormányzás precíz, de azért akad ennél közvetlenebb darab a piacon, a kanyarképességek is kiszámíthatók, ha azonban rendesen meghajtjuk, akkor relatíve hirtelen elérünk egy határponthoz, amikor drasztikusan kezdi el tolni az orrát a Golf. A feláras sportfutóműről (15 mm-es ültetés) és 17 kerekekről, rajtuk peres gumikkal (225/45) szívesen lemondtam volna. Ebben a felállásban a Golf csillapítása feleslegesen feszes, érdemi rugózásról gyakorlatilag nem beszélhetünk. A 7,7 l/100 km-es fogyasztás a dinamika és a komfortot fokozó automata váltó tükrében elfogadható. A kabin elöl szellős, hátul inkább csak átlagos, egy magasabb sofőr mögött ülve már kevéske a lábhely. A csomagtartó 380 literes, a kihasználhatóságot mozgatható padlólap segíti, a VW terhelhetősége (587 kg) példás.

Elődjéhez képest nagyjából 100 kilogrammal könnyebb az új Golf, a karosszérián például 23, az üléseken 7, míg a légkondicionáló tömegén 2,7 kilót spóroltak Elődjéhez képest nagyjából 100 kilogrammal könnyebb az új Golf, a karosszérián például 23, az üléseken 7, míg a légkondicionáló tömegén 2,7 kilót spóroltak

TETSZETT
– adaptív tempomat
– dinamika, DSG-váltó
– komfortos ülés

NEM TETSZETT
– abroncsnyomás-figyelő rendszer
– hangos emblémamozgatás
– érintőképernyő kezelése kesztyűben
– sportfutómű

ÖSSZEGZÉS
Maradtak a klasszikus Golf-értékek, a rajongók nem fognak csalódni a típusban. Minőség és technika terén abszolút etalon a kompakt VW, de sok tétel csak plusz pénzért kapható, ára pedig a legtöbb riválisa felett helyezkedik el. A raktér tágas, de a második sor csak átlagos méretű.

Volkswagen Golf
Összlökettérfogat: 1395 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbó
Max. teljesítmény: 103 kW (140 LE) 4500-6000/perc
Max. forgatónyomaték: 250 Nm 1500-3500/perc

Hossz./szél./mag.: 4255/1790/1452 mm
Tengelytáv: 2637 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1549/1520 mm
Fordulókör: 10,9 m
Saját tömeg/teherbírás: 1213/587 kg
Csomagtartó: 380/1270 l
Üzemanyagtank: 50 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 8,4 s
Maximális sebesség: 212 km/h
Város/országút/vegyes: 6,1/4,4/5,2 l/100 km
Tesztfogyasztás: 7,7 l/100 km
CO2-kibocsátás: 116 g/km
Alapár (1.2 TSI, 85 LE, 3 a.): 4 225 520 Ft
A tesztelt verzió ára: 6 615 660 Ft (Comfortline)

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!