Pályafutása még alig vette kezdetét, máris van egy csavar a Kia Optima történetében: annak dacára, hogy az előző két nemzedéke is velünk volt, teljesen új modellnek számít az európai piacon… A világ más részeitől eltérően ugyanis mifelénk eddig Magentisnak hívták – hazánkban 2009-ig értékesítették. Persze nem lennék meglepve, ha valakinek így sem derengene, hiszen finoman szólva is jelentéktelen fazon volt.

A vadonatúj Optimát viszont nem lehet nem észrevenni! Peter Schreyer és csapata (köztük Kovács Miklós) egy kifejezetten markáns, jó kiállású limuzint tervezett. Kellemes arányok és határozottan lendületes, de letisztult vonalvezetés jellemzik – az egyetlen öncélú, játékos stíluselem, hogy az első szélvédő és a tető találkozásánál visszaköszön a „tigrisszáj” hűtőmaszkmotívum. Az LX alapkivitelhez azonban csak a 150 000 forintos „skandináv csomag” részeként (a kanyarfénnyel, az ülésfűtéssel, valamint a fűthető és elektromosan behajtható külső tükrökkel együtt) lehet megrendelni a LED-es nappali menetfényt.

Csőműszerek és a vezető felé forduló középkonzol igyekeznek némi izgalmat csempészni a komor hangulatba Csőműszerek és a vezető felé forduló középkonzol igyekeznek némi izgalmat csempészni a komor hangulatba

Érzésem szerint jelenleg ez az egyetlen Kia, amelyik minőségérzet tekintetében elmarad Hyundai megfelelőjétől. Már a szövetkárpit sem az értékesebb fajtából való, de igazán a műanyag kilincs, kézifékkar és váltókar (kályhaezüstös gombja nem passzol a többi díszítőelemhez) méltatlan egy középkategóriás autóhoz, s helyenként az illesztések is lehetnének pontosabbak. Még ezeknél is fapadosabb megoldás azonban, hogy a hátsó üléssorhoz csak magasabb felszereltség esetén dukál szellőzőrostély. Pedig a helykínálatra egészen addig nem lehet panasz, amíg nem kosárlabdások ülnek itt: a lábtér elöl-hátul fejedelmi, a kupésan ívelt tetővonal miatt viszont hátrafelé erősen beszűkül a fejtér. A csomagtartó 505 literes értéke hozza a kategória átlagát, az osztottan dönthető üléstámlákkal pedig még bővíteni is lehet, de a keskeny átrakónyílás behatárolja a szállítható tárgyak méretét.

Feszes párnázású, jól formázott és kényelmes ülések. Hosszában tágas az utastér, de hátul nincs szellőzőrostély és szerény a fejtér Feszes párnázású, jól formázott és kényelmes ülések. Hosszában tágas az utastér, de hátul nincs szellőzőrostély és szerény a fejtér

A „halott” kormány megöli a vezetési élményt

A motorpalettára tekintve nem fogunk a bőség zavarában szenvedni, 2,0 literes benzines és 1,7-es dízel (136 LE/320 Nm) közül lehet választani – mi előbbivel teszteltük az Optimát. A 165 lóerős, változó szelepvezérlésű négyhengeres tisztességesen viszi a kocsit, jól veszi a gázparancsot, és már alulról is készségesen pörög fel. Persze a lendületes haladáshoz, magabiztos előzésekhez nyüstölni kell, bőszen kapcsolgatva a kissé hosszú utakon, de viszonylag pontosan megvezetett hatfokozatú sebességváltóval. 3500-tól érezhetően jobban húz a motor, viszont a kulturált, csendes járás helyébe egyre tolakodóbb, fémesen nyers hang lép. Mégsem ezért, hanem a teljesen steril elektromos szervokormány miatt nem jó sportosan vezetni a Kiát. Semmiféle visszajelzéssel nem szolgál, kanyarokban csak sejteni, mennyit kell tekerni rajta – talán nem véletlen, hogy gazdagabb felszereltségnél van kormány- és kerékpozíció kijelzés.

A csomagtérben kell meghúzni a kart, de itt kell ledönteni a támlákat. Az átrakónyílás lapos A csomagtérben kell meghúzni a kart, de itt kell ledönteni a támlákat. Az átrakónyílás lapos

Pedig az Optima egyébként átlagos oldaldőléssel és stabilan fordul, forszírozott tempónál jóindulatúan tolja az orrát. Autópályán viszont (ismét a szervohangolás miatt) kissé bizonytalan az egyenesfutása, rendszeresen aprókat kell korrigálni. A megengedett sebességnél már csak azért sem érdemes sokkal gyorsabban hajtani, mert éppen 130-140 km/óra felett kezd felerősödni a motorzaj, ami hosszú távon fárasztó. Máskülönben komfortos utazóautó az Optima, még a tempomatot is szériában adják hozzá. A nagy kiruccanásokhoz pedig jól jön a 70 literes tank, tesztünk során ugyanis 9,1 literes átlagfogyasztást mértünk…

Tolatókamera csak magasabb felszereltségnél, a navigációval és az Infinity hifivel együtt (+500 000 Ft) érhető el Tolatókamera csak magasabb felszereltségnél, a navigációval és az Infinity hifivel együtt (+500 000 Ft) érhető el

TETSZETT
lendületes forma
tágas lábtér, csomagtér
ár-érték arány

NEM TETSZETT
kormányzás
minőségérzet
hátsó fejtér

ÖSSZEGZÉS
A látványos forma mellett versenyképes árral csábít az Optima. A benzinmotor étvágya EcoDynamics csomaggal csillapítható – csak teljesen felesleges, mert egyhamar nem termeli ki a 150 ezer forintos felárat…

Kia Optima 2.0 CVVT
Összlökettérfogat: 1999 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16
Max. teljesítmény: 121 kW (165 LE) 6500/min
Max. forgatónyomaték: 196 Nm 4800/min

Hossz./szél./mag.: 4845/1830/1455 mm
Tengelytáv: 2795 mm
Fordulókör: 10,9 m
Saját tömeg/teherbírás: 1461/579 kg
Csomagtér: 505 l
Üzemanyagtank: 70 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 9,9 s
Maximális sebesség: 210 km/h
Város/országút/vegyes: 9,3/5,6/7,0 l/100 km
Tesztfogyasztás: 9,1 l/100 km
CO2-kibocsátás: 162 g/km
A modell alapára (2.0 CVVT LX): 6 599 000 Ft
A tesztelt modell ára: 6 749 000 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!