Nem vitás, hogy jót tett a ráncfelvarrás, hiszen az átrajzolt frontrész és az új hátsó lámpatestek végre abszolút vállalható fazont szabtak a 301-esnek. A nagy első márkaembléma a motorházfedél éléről a szebb vágású hűtőmaszkra költözött (ahogy a 308-as esetében is), új formát kaptak a fényszórók és a lökhárítók, s belül is emészthetőbb lett az atmoszféra.

Nagyok és puha párnázásúak az ülések, de a kárpitba könnyű beleizzadni. Hely van bőven. Fotó: Hilbert Péter

A 301-es, avagy a kelet-európai ember átlagos családi autójának megtestesítője persze leginkább az ismert és elismert értékeinek köszönhetően csábíthat potenciális kuncsaftokat. Szellős utastere négy felnőtt számára bőséges férőhelyet kínál, ülései puhán tömöttek, tehát inkább fotelesen, mintsem határozottan tartják a testet. Nagyok az ablakfelületek, a vezető komfortját alapáras tempomat segíti, viszont hátul kézzel kell ablakot kurblizni. Csomagtartója öblös, a lengőzsanéros fedél nyitása bentről egy gomb, vagy a távirányító segítségével lehetséges.

60:40 arányban osztott és dönthető a hátsó üléstámla, az átrakónyílás nagy. A vékonyka padlótakaró lap alatt bújnak meg a szükséges tartozékok, s van itt némi plusz hely is

Vezetése közben lágy hangolású rugózásával hívja fel magára a figyelmet: tempósabb kanyarokban markáns a kasztni oldaldőlése, és erős fékezéskor is bólint, cserében jól kivasalja az úthibákat, könnyű földúton simán elmegy, szóval tényleg klassz családi igásló lehet belőle. Nem mond ellent ennek az 1,6-os szívó benzinmotor 6,9 literes étvágya sem, azonban a 115 lóerő érzésre bőven elbírná a hatodik sebességfokozatot – igen, merthogy a manuális váltó ötgangos szerkezet. Van persze az árlistán magasabb felszereltségi szinthez (Allure) társítható hatfokozatú automatikus egység is, ez azonban éppen 490 ezer forinttal tolja meg az árat, tehát aligha mérlegel majd a 301-es vevőköre.

Szép arcot tol maga előtt a felfrissült 301-es

Tetszett
• előnyére változott formavilág
• helykínálat
• nagy csomagtér

Nem tetszett
• rövid végáttételű sebességváltó
• hátul tekerős ablakemelő

Összegzés
Sok magyar család örülne egy ilyen autónak. Jól néz ki, szépen összerakott és optimálisan használható helyet kínál. Ezzel a motorral jól is megy, a háromhengeres, 1,2 szívó benzines azonban már 3,1 milliótól elérhető.

Peugeot 301 1.6 VTi
Összlökettérfogat: 1587 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16
Max. teljesítmény: 85 kW (115 LE) 6050/perc
Max. nyomaték: 150 Nm 4000/perc
Hossz./szél./mag.: 4445/1748/1466 mm
Tengelytáv: 2652 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1501/1478 mm
Saját tömeg/teherbírás: 1089/460 kg
Csomagtér: 506/1332 l
Üzemanyagtank: 50 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 10,3 s
Max. sebesség: 188 km/h
Város/országút/vegyes: 8,7/5,0/6,4 l/100 km
Tesztfogyasztás: 6,9 l/100 km
CO2-kibocsátás: 148 g/km
A modell alapára: 3 100 000 Ft (1.2 PureTech Acces, 82 LE, kedvezménnyel)
A tesztelt verzió ára: 3 835 000 Ft**

Könnyed vezethetőség, lágy és kissé labilis futómű jellemzi a francia ikerpárt

Rokoni kapocs
A 301-es citroënes megfelelője a C-Elysée, amelyet dízelmotorral fogtunk vallatóra.

Nos, a 82 lóerős alapmotorhoz képest 810 ezer, de még a 115 lóerős benzineshez viszonyítva is 490 ezer Ft az 1,6 literes, a frissítést követően már 100 LE/254 Nm teljesítményű dízelmotor felára, tehát sokat kell mennie annak, aki ezt ki akarja gazdálkodni.

Zavarba ejtően nagy a férőhely, az elektromos hátsó ablakemelő felára a középső (Feel) szinten 30 ezer forint

Lehetőség szerint országúton vagy autópályán, mert egyedüliként ötfokozatú, kézi kapcsolású váltóval párosítják a dízelt – hosszú a végáttétel, nagyok az ugrások az egyes fokozatok között. Városban egyszerű fordulónál is csúsztatni kell a kuplungot 2-esben, vagy le kell lassítani az 1-es fokozat használatához, s országúton is gyakorta kell használni a váltókart, mert emelkedőn ötödikben gyorsan elfogy az erő. Autópályára viszont ideális a felső fokozat, s bár ilyenkor már felerősödik az általános zajszint, de alacsonyan marad a fogyasztás.

A 100 lovas dízel tesztfogyasztása 5,6 liter volt

Az 50 literes tartály mellett kis odafigyeléssel könnyen realizálható az 1000 km-es hatótávolság. Az érintőképernyős fejegység csak a csúcs Shine szinten kérhető 280 ezer Ft-ért, azonban nagyon mélyen van a kijelző, és az szinte függőlegesen áll, nehézkesen lehet látni, pláne kezelni.

A C-Elysée is trendibb lett

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!