Bár nem feltétlenül tartozik a legelterjedtebb vevőcsalogató módszerek közé, tény, hogy egy-egy termékre a borsos árral is fel lehet hívni a figyelmet. Ilyenkor az ember már csak kíváncsiságból is megnézi a portékát: vajon ér-e, tud-e annyit, amennyit az ára alapján elvárunk? Eddig a Kia palettája is jórészt kedvező áron kínált átlagautókból állt, a Sportage-sorozat egyik tagja azonban jócskán kilóg a sorból.
Unikum
Mivel divatos kategória, a kompakt szabadidő-autók mezőnye igazán népes. Itt indul harcba a Kia Sportage is, méghozzá komoly esélyekkel. A riválisok nagy része ugyanis jóval drágább, mint a Kia 5,5 milliós alapáron kínált kétkerék-hajtású alapmodellje. S a Sportage akkor is kiállja az összehasonlítást, ha a hatmilliós 4×4-es verzióját vetjük össze a vetélytársakkal. Tesztünk azonban nem erről, hanem a másfélszer drágább, V6-os motorral felszerelt, automata váltós, bőrüléses luxusváltozatról szól. Így az is azonnal világos lesz, hogy miért is különleges a Kia Sportage ebben a mezőnyben. A hat henger és a váltóautomatika párosa ugyanis ritka műszaki megoldás ebben az osztályban.
Benzinfaló
A V6-os Sportage lendületes és gyors. Ez újabb példa arra, hogy a száraz adatok nem feltétlenül adnak hű képet egy-egy autó dinamizmusáról, hiszen a 2,7 literből kihozott 175 lóerő papíron nem számít különösen jó értéknek, menet közben azonban a Kia nagyon is meggyőző produkciót nyújt. A motor csendes, s ha az ember éppen kedvét leli abban, hogy kicsit sportosabban vezessen, akkor a változó hosszúságú szívócsővel szerelt V6-os hangja szép is. A motor és a váltó párosa azonban nemcsak különlegessé teszi a Sportage legdrágább kivitelét, hanem ráirányítja a figyelmet e modellváltozat gyengéjére is. Az élménynek ugyanis komoly ára van: tesztautónk átlagosan 13,4 litert fogyasztott. Ez bántóan sok, hiszen terepre csak ritkán mentünk az autóval, a klímát jószerivel nem is használtuk, az összkerék-hajtást pedig ritkán vettük igénybe. Ilyen fogyasztás mellett a Sportage hatótávolsága sem nagy, a 65 literes tank még 500 kilométert sem enged meg két tankolás között. A V6-os benzines Észak-Amerikában minden bizonnyal jól fogy majd, a Sportage legtöbb itthoni vásárlója viszont jól tudja, hogy ezt az autót a sokkal takarékosabb dízelmotorral érdemes megvenni. Az kézi váltóval és ugyanilyen felszereltséggel (EX) közel kétmillióval kevesebbe kerül, s ha a dízelmotor esetén is ragaszkodunk az automatikus váltóhoz (újabb különleges Kia-ajánlat a kompakt terepesek mezőnyében), még mindig 1,5 millióval kevesebbet fizetünk.
Korhatár
A motor túlzott fogyasztása több tényezőre vezethető vissza. Egyrészt a Sportage nem a pehelysúlyban indul, másrészt a magas építés miatt nagy tempónál nagyobb a közegellenállása is. Ám a motor még így is lehetne takarékosabb, ha a hozzá kapcsolt automatikus váltó nem négy-, hanem legalább ötfokozatú lenne. A nyomatékos masina könnyedén elbírna egy hosszabb, ötödik áttételt, s ezzel jelentősen csökkenteni lehetne a fogyasztást. Az ötödik fokozat hiánya nem az egyetlen dolog, ami jelzi, hogy a Kia nem a legmodernebb váltót szereli az autóba. Amikor az ember kézi üzemmódban használja a váltót, s kis fordulaton felkapcsol, a fordulatszám olykor nem elég a következő fokozat kapcsolásához. Ilyenkor a jobb váltóművek „előjegyzésbe veszik” a kívánt fokozatot, s amint lehet, kapcsolják. A Kiáé nem, újra előre kell tolni a kart. Amikor lejtőn, motorfékes üzemben gurulunk, a váltó nem kapcsol vissza, hogy segítsen lassítani az autót, ezt is a vezetőnek kell megtennie. A kézzel kapcsolható váltási sík az anyósülés felé esik, talán logikusabb lenne, ha a vezetőhöz lenne közelebb.
Hobbi
Mivel a Sportage műszaki alapjai azonosak a közelmúltban bemutatott Hyundai Tucsonéval (az pedig egy kompakt limuzin, a Hyundai Lantra padlólemezére épül), nem meglepő, hogy a Sportage nem igazi terepjáró. Hobbicélokra azonban – mint legtöbb riválisa – bőven megfelel. A futómű összességében nagyon jó és stabil, ám a magas tömegközéppont miatt a gyorsan vett kanyarokban hajlamos a sodródásra. A terepezés miatt masszívabbra tervezett futómű nagy rugózatlan tömegei a rossz magyar utakon sokszor rázzák meg a karosszériát, egyébként a hangolás jól eltalált, a Sportage komfortosan fut, s nem tolakodó a futóműzaj sem. A Sportage a Kia szerint is „csak” városi terepjáró, s erről hamar meggyőződhetünk, ha igazi terepre megyünk az autóval. Egy terepjáróba ugyanis jobb ülések valók, hiszen terepen igazán fontos a jó oldaltartás. A Kia ülései azonban e téren legfeljebb az átlagos értéket hozzák, ráadásul a csúcsmodellben bőrhuzatot kaptak, amin az utasok még jobban csúszkálnak.
Divatfi
A lényeg tehát – ahogy ebben a kategóriában már megszokhattuk – nem a profi célú felhasználás, hanem a látszat, a divat és a variálhatóság. A Sportage belső tere szép, a nálunk járt fekete-ezüst kivitelben sallangmentes és elegáns, az összeszerelés minősége jó, minden tartósnak és robusztusnak látszik. Egyterűs vonás, hogy sok a tárolóhely, akasztófüleket szereltek a raktérbe, csak úgy hemzsegnek a pohártartók, nagyok az ajtózsebek, az első ülések támlájára pedig zsebet képező hálók kerültek. Divatos és igazán tetszetős a karosszéria is, szép részletmegoldásokat fedezhetünk fel rajta, az összkép valóban harmonikus. A rövid hátsó túlnyúlás és a dupla kipufogó (jár a dízelmotorhoz is) pedig kifejezetten vagány.
Családfő
A fentebb említett variálhatóság már előrejelzi, hogy a Kia szerint a Sportage családi autóként is beválik. A külső méretekhez képest (4,35 méteres hosszúság) igazán tágas az utastér, minden irányban kényelmesen nagy a tér, sőt az üvegfelületek miatt a valóságosnál is levegősebbnek hat. Megfelelő méretű a raktér is, variálhatósága átlagos: osztva dönthetők a hátsó ülések, ilyenkor is majdnem sík a raktér alja. A hátsó ablak külön is nyitható az ajtótól, azaz lezseren be lehet dobálni a sportfelszerelést – persze csak akkor, ha a háromrészes kalaptartó nincs a helyén. A Sportage felszereltsége pedig még többet is kínál, mint egy átlagos családi autó – ám ne feledjük, esetünkben a csúcsmodellről van szó. Van például iránytű a vakításmentes tükörben, no és fedélzeti komputer is, ám utóbbi kezelőgombja sajnos nem kapott megvilágítást. A volán ugyan csak egy irányban állítható, de helyzete így is éppen jó. A vezetőülés lapja elöl-hátul külön emelhető és süllyeszthető, az ülőlap lehetne hosszabb, az oldaltartás pedig hangsúlyosabb. Fontos kényelmi és felhasználóbarát megoldás., hogy az összkerék-hajtás automatikusan lép működésbe, ha kell. Gombnyomással persze felülbírálhatjuk: a „4WD lock” parancsra az elektronika 50:50 százalékos nyomatékelosztást tart a tengelyek között. Mivel nem profi terepes, a Sportage-ben az összkerék-hajtást a biztonsági felszereltség részének tekintjük, amely így az összesen hat légzsák, az ABS, az elektronikus fékerőelosztó és a menetstabilizáló elektronika mellett szerepel. Vitán felül áll, hogy a V6-os változat Magyarországon nem lesz sikeres, a Sportage előtt azonban fényes jövő állhat. A sokat fogyasztó és drága luxuskivitel helyett érdemes megfontolni a milliókkal olcsóbb és kevesebből fenntartható kétliteres verziókat, a lényeget ugyanis (tágas utastér, divatos megjelenés, gazdag felszereltség és biztonság) azokkal is megkapjuk.
