Magas építése ellenére szerény karosszériadőléssel fordul. Persze ehhez kőkemény futómű kell Magas építése ellenére szerény karosszériadőléssel fordul. Persze ehhez kőkemény futómű kell

Már az első generációs Fabiából is létezett RS sportmodell, de az a 130 lovas 1.9 PD TDI „olajkályhával” korántsem volt a kis izomgolyók netovábbja. Szerencsére az új Fabia RS benzinmotort kapott, méghozzá a VW-csoport többszörös Év Motorja-díjas, 1390 cm3-es, közvetlen befecskendezésű TSI egységét.

Kis méretét mechanikus kompresszor és turbófeltöltő párosa kompenzálja: így a legnagyobb teljesítménye 180 lóerő, maximálisan 250 Nm-es forgatónyomatéka pedig széles tartományban (2000-4500/perc) kiaknázható.

Az 1.4 TSI a két végén égeti a gyertyát

Ez a motor sohasem lazsál, úgy értem, késlekedés nélkül reagál a gázpedál parancsaira (néha kissé túl hirtelen is). Gyakorlatilag alapjárattól fogva határozottan lát munkához, becsülettel meglódítja a kocsit. A pörgős életmódot ki- fejezetten szereti, s azzal hálálja meg, hogy 4000-es fordulat környékén rátesz még egy lapáttal és egészen a piros mezőig elemi erővel húz. A kis sport-Skoda 7,3 másodperc alatt ugrik százra, de még 160-as tempóról is nagyot lép, csak 200 km/órás sebesség felett csökken a lelkesedése. Kihúzatva a hangját is kiereszti a négyhengeres, bentről azonban nem valami lelkesítő az érces mormolás. Közben a hétfokozatú, duplakuplungos automata (kizárólag ezzel választható az RS) villámgyorsan és többnyire jó ritmusban kapcsolgat. Egyedül akkor hajlamos némi töprengésre a DSG, amikor magasabb fokozatban haladva nyomunk egy kövér gázt, s hirtelen több áttételt kellene visszapakolnia. Persze a kormány mögötti váltófül „meghúzásával” lehet ezen segíteni – amúgy ritkán van rá szükség, hacsak nem a saját szórakoztatására használja valaki.

Jól felszerelt és áttekinthető, de kijózanítóan tárgyilagos a belső Jól felszerelt és áttekinthető, de kijózanítóan tárgyilagos a belső

Kellően közvetlen és pontos a kormány, de a rásegítés mértékét kissé eltúlozták, így kevés információval szolgál a kerekek és az út kapcsolatáról. Sajnos a futómű képességeiről nem kaptunk hiteles képet a teszt során, ugyanis téli gumikkal felszerelve a Fabia RS hamar „elvesztette a lába alól a talajt” és az orra lecsúszott az ívről – alulkormányzottsági hajlamát az XDS elektronikus differenciálzár (az egyes kerekek célzott fékezésével segíti a kanyarvételt) sem tompította. Igaz, kikapcsolt menetstabilizáló mellett, gázelvételre meg-megindul a feneke, de a kanyarsebesség még így is elmarad várakozásainktól. Annyi viszont biztos, hogy a feszesebb rugók és lengéscsillapítók, valamint a 15 mm-es ültetés miatt kőkemény a futómű. Minden egyes úthibát éreznek az utasok, rossz minőségű aszfalton meglehetősen ráz, míg a keresztbordákról elpattog a kocsi.

Sportosabb, de nem kérkedik a képességeivel

A hétköznapi használhatóságán csupán ez ejt csorbát. Kényelmesen vezetve végtelenül csendes a motor, a DSG-váltó szinte észrevétlenül teszi a dolgát és hamar felkapcsolgat, így akár 7,0 liter körüli fogyasztással is elmászkálhatunk. Komfortérzetünket némi gumizaj és az autópálya-sebességnél felerősödő szélzaj zavarhatja, de ez minden.

Hátul is jól elférni. Középen a pohártartó miatt sem kényelmes ülni Hátul is jól elférni. Középen a pohártartó miatt sem kényelmes ülni

A Skoda utastere tágasnak számít a kategóriában, izgalmakban viszont nem jeleskedik. Az RS-jelzésű háromküllős borkormányt, a sportüléseket és az alumínium pedálsort leszámítva a csúcsmodell pont olyan egyszerű és komor, mint egy mezei Fabia. Ugyanakkor éppen olyan praktikus is: pakolórekeszekből és pohártartóból nincs hiány, a kesztyűtartó dupla fedelű és hűthető, az alaphelyzetben sem szerény csomagtartó pedig bővíthető. Ahogy a többi Skoda, úgy a Fabia RS sem szenved feltűnési viszketegségben. A sportosabb orrkötény és a diffúzorbetétes hátsó lökhárító, a duplacsövű kipufogó, a tetőspoiler és az alufelnik mögött feszítő piros féknyergek, no meg a kettős fényezés harciasabb megjelenést kölcsönöz az autónak, ám az így is visszafogott tud maradni.

Féltestvérei között nemcsak a legpraktikusabb, hanem 5,6 millió forintos árával a legjutányosabb vétel is a Fabia RS – a tüzes kisautók mezőnyében azonban találni olcsóbbat is.

Vagány a kétszínű fényezés! Az egyedi tető nulla forintos opció, a „színes” felni 25 000 Ft Vagány a kétszínű fényezés! Az egyedi tető nulla forintos opció, a „színes” felni 25 000 Ft

TETSZETT
diszkréten sportos fellépés
kiváló hajtáslánc
használati érték

NEM TETSZETT
túl kemény futómű
izgalommentes belső

ÖSSZEGZÉS
Ha nem lenne ilyen kemény a rugózása, a Fabia RS pont olyan hétköznapi használatra is tökéletesen alkalmas, családi sport(os)kocsi lehetne, mint az Octavia RS – csak kicsiben.

SKODA Fabia RS
Összlökettérfogat: 1390 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbó+kompresszor
Max. teljesítmény: 132 kW (180 LE) 6200/min
Max. forgatónyomaték: 250 Nm 2000-4500/min
Hossz./szél./mag.: 4029/1642/1492 mm
Tengelytáv: 2464 mm
Fordulókör: 10,0 m
Saját tömeg/teherbírás: 1318/475 kg
Csomagtér: 315/1180 l
Üzemanyagtank: 45 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 7,3 s
Maximális sebesség: 224 km/h
Gyári átlagfogyasztás: 6,2 l/100 km
Tesztfogyasztás: 8,5 l/100 km
CO2-kibocsátás: 148 g/km
Alapár (1.2 12V Cool): 2 798 500 Ft
A tesztelt modell ára: 5 653 500 Ft