Rá sem lehet ismerni a Lexus RX-re, az elszürkült megjelenésű elődhöz képest erről ordít, hogy tessék rám figyelni, mert olyat tudok, amit a vetélytársak nem! Ez pedig nem más, mint az immár három generáció óta csiszolt hibrid hajtás, aminek hála nagyon jól elvan az autó dízelmotor nélkül még az európai piacon is. Az igazságot csak egy kicsit árnyalja, hogy a tesztautó az F Sport megjelenési csomagot is magán viseli, ami még jobban kiemeli a kategóriához és méretéhez képest sportos megjelenését, ráadásként még kitűnő motorhangot is kapunk. Luxusautóról van szó, ezért mindent megtettek annak érdekében, hogy csendes legyen az utastér, az F Sportnál azonban némi elektronikus segítséggel hallhatóvá tették a 3,5 literes V6-os benzinmotort. Nagyon eltalálták, mikor kell gurguláznia, énekelnie és mikor kell a háttérbe vonulnia; persze mindezt halkan teszi, nehogy tolakodónak hasson a kifinomult utastérben.

Szuper vezetői környezet, pixelmentes kijelző, míves fabetét, de az egészbe belerondít kissé az a bizonyos figyelmeztető matrica. Fotó: Lővei Gergely Szuper vezetői környezet, pixelmentes kijelző, míves fabetét, de az egészbe belerondít kissé az a bizonyos figyelmeztető matrica. Fotó: Lővei Gergely

Szokás szerint nagyon profi anyagokból, nagyon profi módon rakták össze a belső teret, a nagyobb karosszériának hála helyből is van bőven. Még a kisebb Lexusokban esetleg zavaró széles középkonzol is helyénvaló jelen esetben, a szép ívben felfelé forduló fabetét az egyik legszebb rész. Rögtön itt van a legrondább is, az alsó tároló hátlapjára ragasztott figyelmeztető felirat alsó, cirill betűs része szem előtt van. Szerencsére bőven van olyan, ami elvonja az ember figyelmét, például a műszerfalat megkoronázó, óriási méretű és tűéles képet adó kijelző, amelyen kényelmesen elfér egymás mellett a tolató- és a körkamera képe, no meg a tolatóradar visszajelzője is.

Hely van bőven, a multimédia pedig a hátul utazókat is kényezteti Hely van bőven, a multimédia pedig a hátul utazókat is kényezteti

Hatalmas, kényelmes fotelben ülünk az első sorban, hátul rengeteg a hely, és kihúzható árnyékoló segít, hogy a támlákon elhelyezett kijelzőket jól lássuk. Ezek egyszerű monitorok, amelyekhez külön-külön lehet kütyüket csatlakoztatni. A tesztautó csomagterében elhelyezett rakományrendszerező kissé háklis, a falak rögzítése nem elég merev, ezért könnyen kicsúsznak és elborulnak. A támlákat hátul állva, a raktér jobb oldalán elhelyezett gombokkal lehet ledönteni, vagy épp felállítani, elektromotoros a mozgatás, szóval mindkét irányban aktív.

Keleti kényelem: támladöntés gombnyomásra Keleti kényelem: támladöntés gombnyomásra

Nem csak remekül szól a benzinmotor, a villanymotor segítségével élénken mozgatja az RX-et, ráadásul nem kell rögtön Sport módba tekerni az üzemmódválasztót, egy bátrabb gázadásra még Eco módban is megindul. Az energia-visszatermelés miatt jó a motorfékhatás is, nem is érzi szükségét az ember annak, hogy az előválasztó karral beavatkozzon a működésbe. Az azonban elmondható, hogy valójában csak városban és országúton hozza a dízeles fogyasztást, sztrádán (tempomattal haladva) 11 liter feletti értéket mutat a pillanatnyi fogyasztásmérő, a tesztátlag 8,6 l/100 km lett, ami kedvező a teljesítményt és a méreteket figyelembe véve. A remek konstrukció leggyengébb pontja a felfüggesztés, a 20 colos felnikkel felszerelt tesztautó kifejezetten rázósan haladt, szívesen beáldozna az ember pár km/órányi kanyarsebességet annak érdekében, hogy kényelmesebben haladjon a magyar utakon. Persze ezzel a konkurencia is így van, de azoknál legalább extraként elérhető légrugózás, a Lexusnál nincs ilyen lehetőség.

Ezt is megéltük! Mesterséges hangok festik alá a V6-os munkáját Ezt is megéltük! Mesterséges hangok festik alá a V6-os munkáját

Legalább 17 milliót kér a Lexus a hibrid hajtású RX-ért, a tesztelt kivitel már 23,7 millióba kerül. Ezek az összegek egyébként a prémiummezőnyben nem számítanak kiemelkedőnek, ráadásként itt hibrid hajtást is kapunk, meg a csomagfelszereltség politikája miatt viszonylag gazdag stafírungot.

Szép vonalú, kívánatos autó az új RX, egyedül talán a C-oszlop körüli megoldás túljátszott... Szép vonalú, kívánatos autó az új RX, egyedül talán a C-oszlop körüli megoldás túljátszott…

Tetszett
• minőségérzet, motorhang
• gazdag felszereltség
• tágas karosszéria

Nem tetszett
• sprőd rugózás
• kilátás hátrafelé
• nehézkes központi kezelőszerv

Összegzés
Karcsú, atletikus megjelenést kombinál bivalyerős benzin-elektromos hibrid hajtással a Lexus, és ez a piac szerint is nyerő kombináció – főleg úgy, hogy a hasonló teljesítményű, esetenként egyszerű benzinmotoros autóknál olcsóbb. Kár, hogy nem kényelmesebb a felfüggesztés hangolása.

Lexus RX 450h
Összlökettérfogat: 3456 cm3
Hengerek/szelepek: V6/24
BENZINMOTOR
Max. teljesítmény: 194 kW (263 LE) 6000/perc
Max. forgatónyomaték: 335 Nm 4600/perc
VILLANYMOTOR ELÖL
Max. teljesítmény: 123 kW (167 LE)
Max. forgatónyomaték: 335 Nm
VILLANYMOTOR HÁTUL
Max. teljesítmény: 50 kW (68 LE)
Max. forgatónyomaték: 139 Nm
HIBRIDRENDSZER
Max. teljesítmény: 230 kW (313 LE)
Hossz./szél./mag.: 4890/1895/1685 mm
Tengelytáv: 2790 mm
Fordulókör: 12,7 m
Saját tömeg/teherbírás: 2155/560 kg
Csomagtér: 539-1612 l (tetőig pakolva)
Üzemanyagtank: 65 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 7,7 s
Maximális sebesség: 200 km/h
Város/országút/vegyes: 5,2/5,2/5,2 l/100 km
Tesztfogyasztás: 8,6 l/100 km
CO2-kibocsátás: 120 g/km
A modell alapára: 16 900 000 Ft

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!