Szeretem a furgonokat, egyáltalán nem ódzkodom a haszonjárműves „beütésű” autóktól, ezért kifejezetten vártam, hogy alaposan próbára tehessem az Evaliát. A forma olyan, amilyen, adott egy nem túl hosszú, nagy tengelytávolságú, keskeny és magas doboz – ez egy ilyen műfaj. A hangsúly sokkal inkább a praktikumon és a versenyképes áron van, azonban mindkét ponton kihívásokkal küszködik az Evalia.

Az érem két oldala, előnyök és hátrányok

Kezdjük azzal, amiben brillírozik az Evalia! A városi használhatóságot megkönnyíti a kis sugarú fordulókör, járdaszegélyek között mérve mindössze 10,6 méterre van szükség. Az orra kellően magas, így nem kell félteni magasabb padkára történő felálláskor. A pulpitusszerű vezetőülésből remek a rálátás a forgalomra, az oldalsó tolóajtókon keresztül pedig könnyű a bejutás hátra. Az autóval nem nagy kunszt parkolni, a manőverezést pedig a navigáció képernyőjével kombinált tolatókamera teszi zökkenőmentessé. Dicséretes az Evalia 683 kilós terhelhetősége is, elővárosi ingázáshoz pedig bőséges az 1,5-ös, 110 lóerős dízel szuflája.

Nagy a pedálok közötti szintkülönbség, a kormány pedig csak magasságában állítható Nagy a pedálok közötti szintkülönbség, a kormány pedig csak magasságában állítható

A középső sor tágas, akár hárman is elférnek itt, ellenben a hátsó a rövidke lábtér miatt inkább gyerekeknek ajánlható. A furgonos gének azonban sok kompromisszumot követelnek, az Evalia számos ponton kifejezetten teherautósan viselkedik. A pedálok közötti óriási szintkülönbség zavaró, a vezetőülés és a kormány-állíthatóság korlátozott, nincs könyöklő, 100 km/óra felett pedig egészen egyszerűen hangos a fülke, a zajszigetelés csapnivaló. Hiába a hatfokozatú, kellően pontos váltó, a nagy homlokfelületű autó keltette szélzaj és a relatíve magas fordulatszám miatt (130-nál 2800/perc) zsibbasztó és költséges mulatság (tesztátlag: 7,8 l/100 km) az autópályázás. A kormány mögött csupán egy nagy sebességmérő óra található, a fordulatszámmérő az aprócska kijelzőjű fedélzeti információs rendszerből hívható elő – beletelt egy idobe, mire rátaláltam…

Az intelligens kulcs jól hangzik, a kormányoszlop tövében egy forgókapcsoló található, melynek elfordításával azonban még nem kel életre a motor. A kapcsoló mellett lapul egy apró gomb, melyet megnyomva juthatunk csak túl a gyújtás ráadásán – suta megoldás! Esős idoben tűnt fel, hogy a szélörvények keltette furcsa áramlás miatt gyorsan koszolódnak a külső visszapillantó tükörlapok és az A-oszlop tövénél az ablakok is.

Tágas a második sor, kár, hogy nincsenek ISOFIX-pontok, és a fejtámla is túl alacsony. Hátul a rendelkezésre álló hely széltében és magasságában nagyvonalú, de a lábtér már szűkös Tágas a második sor, kár, hogy nincsenek ISOFIX-pontok, és a fejtámla is túl alacsony. Hátul a rendelkezésre álló hely széltében és magasságában nagyvonalú, de a lábtér már szűkös

A variálhatóság sem tökéletes, a második sori támlák ugyan osztva dönthetők, de nem állítható a támlák dőlésszöge, és az ülések helyzete is fix. A hátsó sorba történő bejutáshoz, le-, majd előrebillenthető az előtte lévő sor, azonban beszálláskor vigyázzunk, nehogy a nadrágunk szára beakadjon a kiálló üléslábakba. A plusz két ülés feláras (105 000 Ft), a sokat pakolók nyugodtan hagyják el, mert jókora helyet vesznek el a hasznos térből. Használaton kívül a támlákat a lapjukra lehet hajtani, vagy az egészet oldalra tudjuk felszíjazni. Nem túl elegáns megoldás, ráadásul a szíjat teljesen meghúzva is jócskán belógnak az összecsukott székek a raktérbe, kiszerelésre nincs lehetőség.

Rontják a rakodhatóságot a felhajtott hátsó ülések, a hevederes rögzítés primitív megoldás Rontják a rakodhatóságot a felhajtott hátsó ülések, a hevederes rögzítés primitív megoldás

Az Evalia legfájóbb pontja a magas vételár, a hétüléses 1.5 dCi változat 6,38 milliójával jóval felülmúlja közvetlen riválisait. A szintén hétüléses Dacia Lodgy 1.5 dCi (107 LE, 4 040 000 Ft), a Fiat Dobló 1.6 Multijet (105 LE, 4 810 000 Ft), az Opel Combo 1.6 CDTI (105 LE, 5 611 000 Ft) és a VW Caddy 1.6 TDI (102 LE, 5 647 600 Ft) is jutányosabb áron érhető el.

Alacsony a hátsó küszöb, az Evalia terhelhetősége 638 kg Alacsony a hátsó küszöb, az Evalia terhelhetősége 638 kg

TETSZETT
– hatokozatú váltó
– könnyű manőverezhetőség
– navigáció/tolatókamera

NEM TETSZETT
– hangos motor
– pedálrend
– variálhatóság
– ISOFIX-pontok hiánya
– vételár

ÖSSZEGZÉS
Hiába a fényezett lökhárító és a navigáció, az Evalia le sem tagadhatná furgonos génjeit. Utóbbiakat azonban leginkább a darabos viselkedésén érezni, a variálhatóság korlátozott, sok az átgondolatlan részlet. Sztrádán halovány a Nissan produkciója, ráadásul itt már iszákos is.

Nissan NV200 Evalia 1.5 dCi
Összlökettérfogat: 1461 cm3
Hengerek/szelepek: S4/8 turbódízel
Max. teljesítmény: 81 kW (110 LE) 4000/perc
Max. forgatónyomaték: 240 Nm 1750/perc

Hossz./szél./mag.: 4400/1695/1860 mm
Tengelytáv: 2725 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1490/1510 mm
Fordulókör: 11,1 m
Saját tömeg/teherbírás: 1347/683 kg
Csomagtartó: 900/2000/2900 l (tetőig mért adatok)
Üzemanyagtank: 55 l
Gyorsulás 0-100 km/h: na.
Maximális sebesség: 160 km/h
Város/országút/vegyes: 6,3/5,0/5,5 l/100 km
Tesztfogyasztás: 7,8 l/100 km
CO2-kibocsátás: 144 g/km
A modell alapára (1.6, 110 LE): 5 764 000 Ft
A tesztelt típus ára: 6 386 000 Ft (hétüléses kivitel)

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!