Fekete fabetét, fekete műanyag, fekete bőr – ma már nem olyan színes a kényeztető Vignale csúcsfelszereltség, mint a kezdetekkor. Fotó: Stefler Balázs

Ideális választásnak tűnik a 2,0 literes, 150 lóerős dízel a Kugához, a nagyméretű karosszériát könnyedén és tempósan mozgatja, miközben a fogyasztása is elfogadható. Túlnyomórészt autópályán használtuk a tesztautót, de országúton is mentünk vele, így sikerült 6,1 l/100 km-es átlagot elérni. A hosszúra áttételezett sebességfokozatokat kissé akadozva mozgó váltókarral lehet kapcsolni. A lágyhibrid hajtásnak köszönhetően extrémen alacsony motorfordulatról is tudunk gyorsítani, ha nem sietünk, nem kell rögtön visszakapcsolni, hogy a turbólyuk fölé emeljük a fordulatot. A motorhoz szíjjal kapcsolódó 48 voltos indítógenerátor 16 lóerős, nyomatéka 50 Nm.

Nagyok és kényelmesek az ülések, a második sorban a szellőzőnyílás alatt hagyományos konnektor szolgál töltésre

Az utastér tágas, csendesnek pedig azért nem mondható, mert a tesztautóban a gumiszalagokkal rögzített kalaptartó-háló állandóan zajongott, autópályán felhúzott ablakokkal haladva néha rázkódni kezdett, mintha erős légáram érné – az előtte próbált plug-in hibridnél ilyet nem tapasztaltunk. A második üléssor sínen állítható, és a támladöntés is változtatható, így az utasoknak vagy a csomagoknak kedvezhetünk, még az üvegtető alatt is marad kellően tágas fejtér. A felfüggesztés hangolása ugyan kényelmesebb, mint az akkumulátor által súlyosbított plug-in hibrid modellnél, de azért érezni, hogy itt is magasan van a tömegközéppont, amiért nem lágyíthatták el túlzottan a rugókat, cserében jó az irányíthatóság.

Egyedi hiba lehet a zajongó kalaptartó, a raktér az ülés előretolásával is bővíthető

Anyagiak szempontjából egyértelműen a dízel van előnyben a plug-in hibridhez képest, azonos felszereltség mellett 2,67 millióval olcsóbb a lágy-hibrid dízel, ami egyébként azon az áron kapható, mint a vetélytársak a piacon. Akinek kell az automatikus váltó, annak viszont tényleg érdemes elgondolkoznia a zöld rendszámos modellen, a 190 lóerős, összkerékhajtású, nyolcfokozatú automatával felszerelt dízel azonos felszereltség mellett csak 1,33 millióval olcsóbb a fronthajtású, 224 lóerős PHEV-hez képest.

Alig van rajta szigetelés, mégis kifejezetten csendesen és finoman teszi a dolgát az EcoBlue dízel

TETSZETT
• erős és takarékos dízel
• gazdag felszereltség
• vezethetőség
NEM TETSZETT
• hangoskodó kalaptartó
• akadozó váltókar

AM ÖSSZEGZÉS
Hosszú távú utazáshoz ideális a 150 lóerős dízel Kuga, a fogyasztása még sztrádán is baráti marad, és még több száz km megtétele után is pihenten száll ki az ember az autóból. Az indítógenerátor országúton is segít, de előzéshez azért érdemes visszakapcsolni egy-két fokozatot.

Extra króm csillogása hivatott emelni a Vignale változat fényét

Ford Kuga EcoBlue 150 LE
Összlökettérfogat: 1966 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbódízel
Max. teljesítmény: 110 kW (150 LE) 3500/perc
Max. nyomaték: 370 Nm 2000-2500/perc
Hossz./szél./mag.: 4626/1882/1690 mm
Tengelytáv: 2710 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1597/1588 mm
Fordulókör: 11,5 m
Tömeg/teherbírás: 1680/475 kg
Csomagtér: 475-645/1530 l
Üzemanyagtank: 54 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 9,6 s
Max. sebesség: 194 km/h
Átlagfogyasztás: 5,0-5,2 l/100 km
Tesztfogyasztás: 6,1 l/100 km
CO2-kibocsátás: 132-137 g/km
A modell alapára: 9 150 000 Ft (1.5 EcoBoost, 150 LE)
A tesztautó ára: 10 210 000 Ft