Az Egyesült Államokban a 60-as években találták ki az izomautót, amikor a nagyméretű karosszériába még nagyobb motort szereltek. Valami hasonló történt most az Opel Adam S esetében is, csak itt európai a lépték: a mini karosszériába kis motort tettek. Az eredmény egy olyan élményautó, amelyet az ember megemleget. Először is akkor, amikor beveri a fejét az alacsony ajtónyílásba – bár fejtér van bőven, az ajtókivágás kicsi. Ha sikerül átverekedni magunkat a szűk keresztmetszeten, hatalmas méretű és a testet jól tartó Recaro kagylóüléssel kerülünk kapcsolatba, amely már sejteti, mire számíthatunk. Ha ez nem lenne elég egyértelmű, itt van a piros bőr kézifék- és váltószoknya, a részben piros bőrrel burkolt volán. Ezzel egyébként nagyjából a végére is értünk annak, mitől lesz a hétköznapi Adam-ból S nevű sportmini.

Némi piros szín, és máris forró a hangulat. Fotó: Hilbert Péter Némi piros szín, és máris forró a hangulat. Fotó: Hilbert Péter

A lényeg jelen esetben a haladás, annak élvezete, és ezt a manapság teljesen szokványos, szép angol szóval downsizing motorral, az 1,4 literes, 150 lóerős, turbós benzinessel követjük el. Az a jó ebben, hogy nincs kihegyezve, szép fokozatosan épül fel az ereje, így nem csak ahhoz partner, hogy fel-alá száguldozzunk a kedvenc szerpentinen, de városban is könnyen lehet vele gurulni, magas fokozatban, alacsony fordulaton is elketyeg. De a lényeg itt a muzsika, amikor úgy 3000/perc felett elkezd a maga bariton hangján énekelni a motor, akkor jön az élvezet.

Nagyon jól tartanak a Recaro kagylók, a hátsó lábtér nulla Nagyon jól tartanak a Recaro kagylók, a hátsó lábtér nulla

Nincs sperrdifi (se mechanikus, se elektronikus), de nem is hiányzik, mert száraz úton még pont megbirkózik ennyi krafttal az autó, az 1,2 tonnával könnyedén elbánik a 150 lóerő. A kormányzás pontos, a hátsó tengely épp csak annyit ficánkol, hogy jelezze, róla sem szabad megfeledkezni, a fék fáradhatatlanul alakítja hővé a mozgási energiát. Nem tűnt atomkeménynek a felfüggesztés, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy a hazai téligumihiány miatt nem a gyárilag járó, 18-as, hanem 17-es felniken gördült a tesztautó. Szóval élmény a vezetés, remek az autó, már csak egy váltó kellene bele. A hatfokozatú, kézi kapcsolású egység szinkronja lassú, a kar akadozik; játékrontó tud lenni a hatalmas reccsenéssel kísért váltás.

Jó erőben van a motor, de a combos fék még rajta is túltesz Jó erőben van a motor, de a combos fék még rajta is túltesz

Néhány helyen kompromisszumot kell kötni az Adam S használatakor. Hátsó lábtér? Még viccnek is kevés. Az első ülés támlája olyan vaskos, hogy egyszerűen nem marad értékelhető tér a második sorba kényszerülő utas lábának, ha valamilyen csoda folytán sikerül mégis ide ültetni valakit, semmit nem fog látni a szűk ablakok és a széles támla mellett. A csomagtér igazából arra van, hogy beleszórjuk a bevásárlás eredményét, keskeny és mély, nagy a rakodóperem, hiába hajtjuk le a hátsó támlákat, a kis nyílás miatt érdemben akkor se tudunk semmit szállítani.

A pöttöm csomagtérbe egy kisbevásárlás holmijait pakolhatjuk A pöttöm csomagtérbe egy kisbevásárlás holmijait pakolhatjuk

Ezeket azonban hamar feledteti az az élmény, amit a kis pöttöm terelgetése nyújt. Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy párját ritkítóan olcsó a maga ötmilliós árával, könnyen megbocsát neki az ember.

Csak óvatosan a nagy gázzal kanyarban, nincs sperrdifi, úgyhogy a tapadás is korlátozott. A volánt azonban nem cibálja Csak óvatosan a nagy gázzal kanyarban, nincs sperrdifi, úgyhogy a tapadás is korlátozott. A volánt azonban nem cibálja

Tetszett
• vezetési élmény
• sportos megjelenés
• kedvező vételár

Nem tetszett
• lassú, akadozó váltó
• térkínálat hátul
• alacsony ajtónyílás

Összegzés
Kicsi az Adam, de ha erős, akkor zseniális szerkezet. Nagyobbnak érződik tényleges méreteinél, talán ezért is olyan meglepő a dinamizmusa.

Opel Adam S
Összlökettérfogat: 1364 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbó
Max. teljesítmény: 110 kW (150 LE) 4900-5500/perc
Max. forgatónyomaték: 220 Nm 2750-4500/perc

Hossz./szél./mag.: 3698/1720/1484 mm
Tengelytáv: 2311 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1472/1464 mm
Fordulókör: 11,06 m
Saját tömeg/teherbírás: 1178/337 kg
Csomagtér: 170-663 l
Üzemanyagtank: 38 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 8,5 s
Max. sebesség: 210 km/h
Város/országút/vegyes: 7,6/5,9/4,9 l/100 km
Tesztfogyasztás: 8,5 l/10 0 km
CO2-kibocsátás: 139 g/km
A modell alapára: 3 720 000 Ft (Jam 1.2, 70 LE)
A tesztelt verzió ára: 5 000 000 Ft

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!