Hibrid erőmérő óra a fordulatszámmérő helyén Hibrid erőmérő óra a fordulatszámmérő helyén

A 3008-as remek alap az átalakításhoz: utastere tágas, a szabadidőautósan magas kialakításhoz pedig végre „kapcsolható” összkerékhajtás is csatlakozik. A kocsi több lengőkaros hátsó felfüggesztéseket kapott, ebbe integrálták az állandó mágneses szinkronmotort, a raktér padlójába pedig az 5,5 Ah-s nikkelfémhidrid akkumulátort. A poggyász számára 432 helyett 377 liter áll rendelkezésre, fékezett utánfutóból pedig nem 1500, hanem maximum 770 kg-os vontatható.

Kétrészes a raktérajtó, a padló elülső része alatt rekesz, fölötte 377 liternyi hely a csomagoknak Kétrészes a raktérajtó, a padló elülső része alatt rekesz, fölötte 377 liternyi hely a csomagoknak

A dízel-hibrid egység (ugyanaz, mint a DS5-ösben) alapvetően kifinomultan látja el feladatát, a robotizált váltó nem túl gyorsan, de az elektromotor erőfröccsei jóvoltából az esetek többségében legalább kulturáltan kapcsol. A gyári brosúra 4,0 literes átlagfogyasztással kecsegtet – a 16 colos kerekű kivitelé 3,7 l/100 km, de ez csak szeptembertől rendelhető –, azonban ez vegyes körülmények között kivitelezhetetlen. Az általunk mért 6,1 literes átlag őszintén szólva csalódás, hiszen a korábban már tesztelt (AM 2011/22.), 163 lóerős automata 2.0 HDi-hez képest ez csupán 2 decivel szerényebb.

A 2,0 literes gázolajoshoz képest ráadásul a dízel-hibrid 1,45 millióval húzósabb áron érhető el, és az értékcsökkenése sem hétköznapi. A 3008 HYbrid4-es (9 890 000 Ft) értékvesztése az első évben több mint 35% (kb. 3,5 millió forint), amit nehéz a hajszállal csekélyebb fogyasztással behozni.

Szeptembertől érkezik a 16 colos kerekekkel és „takarékos” abroncsokkal felszerelt változat, mely már 9,29 milliótól elvihető Szeptembertől érkezik a 16 colos kerekekkel és „takarékos” abroncsokkal felszerelt változat, mely már 9,29 milliótól elvihető

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!