Íme az alaprajz, a valóságban a mosogató melletti közlekedő nagyon keskeny. Fotó: Stefler Balázs, Lővei Gergely és Ford

Már a koronavírus-járvány előtt rohamtempóban fejlődésnek indult a lakóautó-piac Európában, ebből a trendből az autógyártók is kivették a részüket, Magyarországon is többek kínálatában (Mercedes-Benz, Volkswagen) megjelentek a kempingautók. A Ford is elkezdte kiterjeszteni a Nugget, azaz aranyrög nevű típusának forgalmazását, és bár mi még nem tartozunk a támogatott országok közé, de egy, a határlezárások okán hazánkban ragadt példányt megkaptunk rövid próbára.

A kormány takarja a magasságfigyelmeztetést, ezért érdemes egy másik matricát jól látható helyre felragasztani

A magas tetős, nyújtott karosszériás Nugget Plus annyiból több egyszerű kempingautónál, hogy egy fél fürdőszoba is van a fedélzetén. Az alapváltozathoz képest 37 centivel hosszabb felépítmény hátsó részében szorítottak helyet a beépített WC-nek, a lenyitható mosdónak és a zuhanycsatlakozónak – utóbbit kívül kell használni, a zuhanytartó mágnesen rögzíthető a fémlemez karosszériához. A mellékhelyiség használatát érdemes szigorúan halaszthatatlan vész esetére korlátozni, a konyhától mindössze egy derékmagas, kihúzható háló választja le; nagyra nőttek a trónról akár mosogathatnak is… Amúgy is gyakran kell majd takarítani a konyhapultot, hiszen a felső ágy megközelítése azon keresztül történik: a létra rövid, a pultra lépve lehet felmászni. Az L alakú konyhapultban mosogató, két gázégő és egy mély hűtőláda kapott helyet. A felső ágy három részből álló keretének és szivacsának összeállítása és elpakolása nehézkes, ahogy a lenti ülésből kialakítható fekhellyel is dolgozni kell, de nem annyit. A 2021-ben a kereskedésekbe kerülő Big Nuggetnél lesz majd külön háló- és fürdőszoba.

Hátrafordíthatók az első ülések, de ezekhez az asztallap alacsonyan és távol van

Mindenfelé tárolóhelyet találunk, de ezek jórészt kicsik vagy specializáltak, például pohártartó, étkészlettartó satöbbi, de azért van akasztós szekrény is. Érdekes, hogy amíg a kemping-asztalt a felnyitható hátsó ajtó rejti, a két kempingszéknek nincs rögzítési lehetősége, a két zsák a lakótér hátuljába bedobva utazik ezek jelentik a legnagyobb zajforrást az úthibákon áthajtva csörömpölő étkészlet mellett. Öt, biztonsági övvel felszerelt ülés és négy hálóhely van a fedélzeten, igazából a tárolóhelyek mérete és a terhelhetőség (csomagok mennyisége) korlátozza a kirándulások időtartamát. Még a hidegtől sem kell félni, hiszen van gázolajos, programozható állófűtés a fedélzeten.

A konyhapulton keresztül mászhatunk fel az ágyba, érdemes józanon kivitelezni ezt a mutatványt. A fellépő mögötti üreg az alsó ágy lábtere, a hűtő fedele (balra) használható munkafelületnek a konyhában. Függöny híján óvatosan kell bánni a külső zuhanyzó használatával

A legnagyobb veszélyt az rejti, hogy a vezetőülésben helyet foglalva az ember könnyen megfeledkezik arról, mekkora autót is mozgat. A 185 lóerős dízelmotor még ezt az üresen is közel 3 tonnás járművet is meglepő dinamikával mozgatja, a hatfokozatú automatikus váltó ügyesen veszi le a sofőr válláról a terhet. A belső tükör használatát a konyhapult akadályozza, egyébként nincs változás a Transithoz/Tourneóhoz képest a kezelésben. A magas tetőt úgy alakították ki, hogy nem lóg be fent a látómezőbe, a magasságra figyelmeztetést (2,85 m) a kormány takarja ki, szóval észnél kell lenni. Hirtelen kanyarvételnél csak kívülről ijesztő az erős karosszériadőlés, a hamar és határozottan beavatkozó menetstabilizáló közreműködésével jól fordul a magas tetős Nugget.

Kívülről nézve a furcsa arányok miatt ijesztő az oldaldőlés, az ESP hamar és határozottan közbeavatkozik

Magyarországon nem forgalmazzák a Ford kemping- és lakóautóit, Németországban a rövid karosszériás, felnyitható tetős Nuggetért (130 LE, hatfokozatú manuális váltó) legalább 54 362,26 eurót kérnek, a magas tető felára 346 euró, míg a hosszú karosszériáért és a fél fürdőszobáért 4053,84 eurót számolnak fel. Az automatikus váltón nem érdemes spórolni, nagyban megkönnyíti a használatot, különösen meredek emelkedőn indulásnál.

Szó szerint új távlatokat nyit meg az Autó-Motor hasábjainak élvezetében a hátsó ajtó

TETSZETT
• kényelmes utazás
• sok tárolóhely
• erős és takarékos motor, jó ütemben dolgozó automatikus váltó
NEM TETSZETT
• szűk közlekedőút
• meg kell dolgozni a hálóhelyekért

ÖSSZEGZÉS
A Ford-technika megnyugtató műszaki hátteret (szervizhálózat) biztosít nagy utazásokhoz is, a fűtés miatt az egész éves használatnak sincs akadálya. A 185 lóerővel és automatikus váltóval egészen személyautós a vezethetőség, csak a 2,8 méteres magasságról nem szabad megfeledkezni.

Ford Transit Custom L2 Nugget Plus
Összlökettérfogat: 1997 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbódízel
Max. teljesítmény: 136 kW (185 LE) 3500/perc
Max. nyomaték: 415 Nm/1750-2750
Hossz./szél./mag.: 5340/2080/2800 mm
Tengelytáv: 3300 mm
Fordulókör: 13,5 m
Tömeg/teherbírás: 2943/457 kg
Üzemanyagtank: 70 l
Fogyasztás (város/országút/vegyes): 7,4/6,5/6,9 l/100 km
Tesztfogyasztás: 9,9 l/100 km
CO2-kibocsátás: 182 g/km
A tesztelt verzió ára: 63 443,85 Euro (németországi fogyasztói ár)