Vezetőközpontú a kialakítás, analóg műszerek informálnak a történésekről. Fotó: Hilbert Péter

Optikai csalódásnak vagyunk az áldozatai az E-Pace esetében, no nem arról van szó, hogy ronda lenne a britek első kompakt szabadidő-autója, csak sokkal nagyobb annál, ahogy azt a sajtófotók alapján gondolná az ember. Az egésznek a kulcsa a gömbölyű vonalvezetésben keresendő, a hatalmas íveknek és a nagyméretű fényszóróknak köszönhetően játékautós a megjelenés, miközben igenis egy komoly géppel van dogunk. A 4,4 méteres hossza még parkolóhely-barát, de a 2 méteres szélességével szűk mélygarázsban már gondot jelenthet a kiszállás, főleg, hogy a hatalmas méretű ajtók épségére is oda kell figyelni – ezek körbefogják a küszöböt, jó eséllyel megússzuk a kiszállást anélkül, hogy összekoszolnánk a lábunkat. A gyár mégis kismacskának titulálja az új modelljét, amit a szélvédő ragasztásának sarkában elhelyezett grafikával is jelez, ezenkívül még a hátsó lámpában fedezhető fel a vadállat, illetve a könyöklő alatti rekesz alján lévő gumiborításon a jaguár bundájának mintázata.

Ott a kismacska a szélvédő tövében

Nagyméretű, kényelmes fotelek várják az embert az első sorban, a műszerfalat azonban kicsit üresnek érezni. A kormánykerék sokat takar belőle, de pontosan itt, a vezető keze ügyében olcsó hatású műanyag burkolatot alkalmaznak, miközben majdnem mindent díszvarrással feldobott bőrkárpit borít (ami a First Edition kivitelnek köszönhető) – mindenképpen érdekes a kontraszt. Mondjuk a manapság divatos zongoralakk-fekete műanyagnál praktikusabb választás ez a műanyag, hiszen nem látszik meg rajta a kéznyom, és a por is alig. Hatalmas méretű érintőképernyő határozza meg a középkonzolt, és itt találjuk az eredetileg jobbkormányos kialakításról árulkodó részletet is, a rádió bekapcsoló/hangerő gombja az anyósüléshez van közelebb. A szellőzés beállítására szolgáló forgókapcsolókhoz hasonlókkal nem is olyan régen a Dacia Dusterben találkoztam, s érdekes módon nem a márka többi modelljében használt forgókapcsoló, hanem hagyományos előválasztó kar segítségével lehet vezérelni a 9 fokozatú automatikus váltót. Van elég tárolóhely a kisebb-nagyobb tárgyaknak, az ajtókárpit felső részének kiképzése pedig olyan, hogy kifejezetten kényelmesen lehet pihentetni a kezet még felhúzott ablak mellett is. A második sorban kényelmesen elférni, még fejtérből is van bőven, ami azért említést érdemlő, mert a tesztautó üvegtetejének árnyékolója miatt ez másként is alakulhatott volna. A lehajtható könyöklő kényelmes magasságban van, a szellőzőnyílások alatt pedig rögtön három áramvételezési lehetőséget találni, ami az eszközfüggőknek áldás. A hátsó üléspad kialakítása egyébként a kétszemélyes használatot favorizálja, a középső hely nem olyan kényelmes, mint a kicsit besüllyesztett szélső pozíciók.

Látványos a First Edition piros cérnával feldobott fekete bőrkárpitja Kényelmesen lehet ülni a második sorban, elég magasan van az ülőlap

Amikor felnyílik az elektromos mozgatású fedél, kisméretű raktérrel szembesülünk, a hivatalos érték szerint 332 literrel. Ehhez még hozzájön ugyan a padló alatt rejtőző 93 literes fiók is, de az így összesített 425 liter is elmarad a kategória átlagától, nem egy vetélytárs 100-200 literrel több helyet kínál a csomagoknak – utóbbi értéknél beleszámítva a sínen tologatható hátsó ülésből származó litereket is. Támladöntést követően sem lesz valami nagy a raktér, ráadásul nem sík a padló sem. Úgy tűnik, a Jaguar mérnökei egyértelműen az utasok, és nem a poggyászaik komfortját részesítették előnyben, amikor a belső kialakításon dolgoztak.

Tulajdonképpen az egész autót a sofőr köré tervezték. A műszerfal kialakítása is felé orientálódik, és akkor itt van még a remek vezethetőség. A rugózás határozott, de még a 20 colos felnikkel és kifejezetten peres abroncsokkal sem túl rázós, szóval nem kell minden csatornafedelet körbeautózni, de a sok karosszériamozgás miatt azért nem tudunk kiszakadni a magyar utak valóságából. A saját fejlesztésű 2,0 literes turbómotor széles fordulatszámtartományban adja le maximális nyomatékát, így a 9 fokozatú váltónak sem kell állandóan dolgoznia ahhoz, hogy az alaphangon több mint 1,8 tonnás karosszéria meglóduljon. Jól összeszokott páros a motor-váltó, a fékek hatásosak, a kormány pontos, de elég könnyen tekerhető. Amivel nem sikerült megbarátkozni az egyhetes együttlét során, az a vezetőtámogató rendszerek némelyikét jelenti. A következő a tapasztalat: gyorsforgalmi úton, kanyarban, a külső sávban haladva az autó szerint minden rendben, az aktív sávtartó nem dolgozik, hiszen a sávelhagyás-figyelő érzékeli, hogy megfelelő helyen haladunk. Ehhez képest amikor a belső sávban egy gyorsabb autó megjelenik, fél méterrel kijjebb tessékeli az autót az elektronika a kormány aktív megmozdításával. Semmi felvillanó lámpa vagy csipogás, egyszerűen csak a kanyar közepén hirtelen ívet vált az autó. Nem értem, hogy ha az elektronika szerint megfelelően haladunk, miért kell odébb tessékelni az autót? Vagy ha nem jó helyen haladtunk korábban, azt miért nem jelezte? Nem a bizalom érzését erősíti ez a fajta beavatkozás, hanem azt, hogy nem elég következetes a vezetőtámogató rendszerek működése.

Hiába a padló alatti 93 liter, a csomagtér azt beleszámolva is átlag alatti

Tízmillió körüli alapáron érkezett a Jaguar E-Pace, szinte pontosan a kategóriában megszokott árszínvonal közepére pozicionálták. Egyedül az alapmodell, a 150 lóerős dízel elsőkerékhajtású a benzinmotor felára minimális, a 180 lóerős, összkerekes, automata váltós dízelhez képest mindössze 127 000 Ft felárat kell fizetni a 249 lóerős turbómotorért. A garancia 3 év/100 000 km, ellenben az alapáron adott Jaguar Care csomag 3 év díjmentes karbantartást tartalmaz kilométer-korlátozás nélkül.

Jól fordul az E-Pace, de azért nem tagadhatja le, hogy közel két tonnát mozgatunk

Tetszett
• vezethetőség
• utastér térkínálata
• csendes és erős motor

Nem tetszett
• kis csomagtér
• vezetőtámogató rendszerek működése

Összegzés
A prémium-kompakt szabadidő-autók mezőnyének üde színfoltja a brit típus, karakteres megjelenésével, tudásával és árával állja a versenyt, egyedül a csomagtér tekintetében kell kompromisszumot kötni.

Jaguar E-Pace P250 AWD aut.
Összlökettérfogat: 1998 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbó
Max. teljesítmény: 183 kW (249 LE) 5500/perc
Max. forgatónyomaték: 365 Nm 1200-4500/perc
Hossz./szél./mag.: 4395/1988/1649 mm
Tengelytáv: 2681 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1625/1624 mm
Fordulókör: 11,4 m
Saját tömeg/teherbírás: 1832/568 kg
Csomagtér: 425/1234 l
Üzemanyagtank: 68,5 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 7,0 s
Max. sebesség: 230 km/h
Város/országút/vegyes: 9,5/6,6/7,7 l/100 km
Tesztfogyasztás: 10,0 l/100 km
CO2-kibocsátás: 174 g/km
A modell alapára: 10 130 000 Ft (2.0D I4 150 LE, FWD, man.)
A tesztelt verzió ára: 13 441 000 Ft