Az elsősorban a fiatalok alkotta, a robogózást a sportosság oldaláról megközelítő vásárlóréteg körében favorit Runner kínálatában van 50 cm3-es, közvetlen befecskendezésű és porlasztós kétütemű, továbbá 200 cm3-es, négyütemű változat is, az általunk tesztelt nyolcadliteres a kvázi arany középút, azzal a szépséghibával, hogy ennek vezetéséhez már nem elegendő a segédmotoros és a B-kategóriás jogosítvány.

Sporttagozat

Teljesítménye alapján talán jobb is így, hiszen a 15 lóerős, négyszelepes blokk alapszintet meghaladó vezetési gyakorlatot igényel. Az agilis masina 7-8 másodperc alatt eléri a százas tempót, a középső fordulatszám-tartományban dinamikusan gyorsít, erős, határozott fékje van – tehát nem ajánlatos vele csak úgy reflexből, megszokásból hajtani. A Runner VX 125 RST jó futóműve és könnyű manőverezhetősége révén ideális városi, elővárosi robogó, amely a többsávos, gyakran 70-90-100 kilométeres tempót diktáló ki- és bevezető útszakaszokon is alkalmazkodik az adott forgalmi szituációhoz. A lassabb, 50-60 km/órás sebességre képes robogókkal ugye nincs “gond”, hiszen az autósok az első adandó alkalommal kikerülik, a lüktetőbb, párhuzamos haladás azonban nagyobb tempót igényel a veszélyes helyzetek elkerülése érdekében. A 125-ös Runnerrel egyszerű a pilóta dolga, hiszen gépe nem testes túrarobogó, így könnyebben tör magának utat – s most nem feltétlenül a kocsioszlopok közti bujkálásra és a köztes sávos helyezkedésre gondolunk. Országúton készségesen tartja a megengedett maximális sebességet, ami a motoros számára sem megterhelő, hiszen a fejidom plexije viszonylag jó hatékonysággal dobja el a szelet a fej és a váll elől. Az üléspozíció egyenes testtartást tesz lehetővé, de a nyereg formázása és tömése sportosan kemény, ahogy a Runner egésze is inkább az, mintsem komfortos. Sík terepen, egy személlyel, normál felsőtesttartással, 8800-as maximális fordulatszám mellett 108 km/órás csúcstempóra képes a 125-ös Gilera, ha azonban hátracsúszunk az ülésen, és sisakunkat a plexi mögé dugva “pucsítunk”, 9500-ig szökik fel a fordulat, a sebesség pedig 123 km/óra lesz. Így persze nem túlságosan kényelmes az utazás, mint ahogy a Runner is jobban érzi magát 80-90 km/óra környékén. A fordulatszám ekkor 7200-8000 között ingadozik, s nem mellékesen a száz kilométerre vetített fogyasztás is kedvezőbb, kb. 3,3-3,6 liter, szemben a maximális igénybevételnél mért 4,5 literes értékkel. A 8,7 literes benzintank űrtartalma ez esetben sovány 200 kilométeres hatótávolságot tesz lehetővé, kíméletesebb hajszával azonban legalább plusz 50 kilométerrel számolhatunk.

Választékos

Mivel a segédmotorok kategóriájába tartozó és az A1-es jogosítvánnyal vezethető robogók vevőköre is más-más igények és lehetőségek szerint választ, a 125-ös Runner alternatívájaként is csak a 200 cm3-es nagytestvért lehet említeni. Utóbbi javára plusz 4 lóerő, kb. 10 km/órával nagyobb végsebesség, teltebb nyomatékrugalmasság és “csupán” 120 100 forintos ártöbblet írható, a kipróbálás és a különbség mérlegelése után tehát érdemes kalkulálni.