Sokat változott az SLK az 1996-os bemutatkozása óta. Az akkori változat üde színfolt volt a kis roadsterek piacán, fő erénye a mozgatható keménytetejében rejlett, s zömében nők vásárolták. A nyúlánk orrú, sportosabb második széria már unisex alkat, a mostani azonban erősen maszkulin fazon. Az autó hossza 54, szélessége 35, magassága pedig 6 mm-rel nőtt, de a legdrasztikusabb változás az orr-részt érintette.

Az SLK frontja meredeken emelkedik ki, a hűtőrácson tányérnyi Mercedes-embléma, a jókora motorháztető, a rövid fülke és a tömzsi far pedig a klasszikus arányú sportkocsikért rajongókat ejti rabul. Stílusból, arányosságból jelest érdemel az SLK formaterve! Persze az autó nemcsak egyszerűen nagyobb elődjénél, hanem jóval dinamikusabb és takarékosabb is, no és valamelyest javult a praktikuma is.

SLK 200: van benne tűz, elszántság és pimaszság!

Tudom, a 200-as típus – mely valójában egy 1796 cm3-es aggregátot takar – az SLK-paletta „legharmatosabb” darabja, de már a belépőmodell 184 lóerője is bőven elég az élvezetes és sportos autózáshoz. Nyugdíjazták a korábbi ötfokozatú automatát, helyébe a 7G-Tronic szerkezet (741 250 Ft) lépett, mely nemcsak a fogyasztásnak, hanem a sprintidőnek is jót tett. Az automata SLK 200-as 7 másodperc alatt éri el álló helyzetből a 100 km/órát, ami bravúros eredmény, mert ennél jobbat a 200 lóerő feletti, könnyebb sportkompaktok sem igen tudnak. Ne feledjük, hogy az SLK hátul hajt, így a vezetési élmény még üdítőbb!

Igényes a fülke kialakítása, ajánlott megrendelni a direkt kormányzást Igényes a fülke kialakítása, ajánlott megrendelni a direkt kormányzást

A direkt kormánymű (97 500 Ft) végtelenül közvetlen, sok visszajelzéssel szolgál, a fékrendszer hasonló kvalitásokkal bír. A több fokozat, a harmonikusan működo start-stop rendszer és a csökkentett légellenállási együttható (0,32 helyett 0,30 cW) révén a gyári átlagfogyasztás kb. 2 literrel lett alacsonyabb. A 7G-Tronic szép ütemben dolgozik, a kormány mögött elhelyezett fülekkel is lehet váltani, sportos módban pedig nemcsak a kapcsolási idő javul, hanem (AMG sportcsomag esetén) ércesebben szól a kipufogó is. Az AMG-szetthez (1 162 500 Ft) többek között 18 colos felnik, elöl 225/40, hátul 245/35-ös gumik dukálnak, no meg 10 mm-rel ültetett sportfutómű és megnövelt teljesítményű fékrendszer is. Tükörsima aszfalton élvezet az SLK terelgetése, jól fogja a kijelölt ívet, a fara könnyedén táncba hozható, azonban ettől eltérő útfelületen rideg rugózásra, durva ütésekre számíthatunk.

Fülkekialakítás: párocskáknak ideális

Az AMG-csomaghoz járó piros varrású kárpitok és a hasonló színű biztonsági övek nagyon dögösek. Mélyre kell be- és mélyről kell kiszállni, a határozott tartású ülések jól fogják a testet, a hosszú, ablakkeret nélküli ajtókra vigyázzunk, mert az átlagosnál jóval nagyobb helyre van szükség a nyitásukhoz. A fejtámlákba épített Airscarf (148 750 Ft) tarkófutés hűvös időben kellemes meleget ad, kár, hogy hűtőfunkciója nincs a rendszernek. Utóbbi pedig elkélne, mert bizony a feláras (145 000 Ft), színezett üvegű Varioteto nem valami hatásosan tartja távol a hőt, árnyékoló roló sajnos nem jár hozzá. Két ötlet: a fémtető alapáras, de ha az netán snassz lenne, akkor áldozzunk a Magic Sky Control (722 500 Ft) névre hallgató, változtatható fényáteresztő képességű üvegkupolára.

Nem sokat segítenek a szélterelő plexilapok Nem sokat segítenek a szélterelő plexilapok

Kabrióként használva persze kompromisszumot kell kötni, ugyanis a szélvédelem nem az erőssége az autónak. A klasszikus szélterelő háló (51 250 Ft) helyett rendelhetünk a bukókeretek mögül kihajtható, átlátszó plexilapokat is. A 101 250 forintos Airguide hatásfoka elenyésző, a kabinban kb. 100 km/óráig viselhető el a huzat.

Kabrióként csupán 225 literes a hátsó. A berakodást szűk nyílás nehezíti Kabrióként csupán 225 literes a hátsó. A berakodást szűk nyílás nehezíti

A műszerfal a számos gomb dacára viszonylag könnyen áttekinthető, a fedélzeti menü kezelése igényel némi előzetes ismerkedést, de semmi ördöngösségre nem kell számítani. Zavaró, hogy a rádió alatti, ezüstszínű gombsor feliratai nappal alig láthatók, és ideje lenne már felhagyni a lépcsőzetesen kialakított, fedett kulisszakialakítású automataváltó-kiosztással is. Utóbbi nem teszi lehetővé a programok (P, R, N, D) villámgyors kiválasztását, az eltolt kialakítás miatt elakadhatunk, ráadásul a sportos üzemmód nem a karral, hanem egy külön gombbal aktiválható. A raktér kabrióként 210-ről 225 literesre nőtt, mely kupé állapotban 335 literesre (+35 l) bővül. Azt hiszem, erre mondják, hogy szép és jó, no de vajon mennyiért? Az SLK 200-as 11,62 milliótól kapható, a hasonló teljesítményű konkurensek közül a BMW Z4 sDrive23i (204 LE) 12,19, míg az Audi TT Roadster 1.8 TFSI (160 LE) 10 869 250 Ft-tól érhető el. Előbbi erősebb és drágább is, míg utóbbi olcsóbb, viszont elöl hajt – tessék választani!

Kihúzatva ércesen szól a kipufogó, a rugózás rossz úton haladva rémálom Kihúzatva ércesen szól a kipufogó, a rugózás rossz úton haladva rémálom

TETSZETT
lehengerlő design
erő/fogyasztás/váltó
kormányzás

NEM TETSZETT
huzat (kabrióként)
kényelmetlen ki- és beszállás
feszes AMG futómu
Varioteto

ÖSSZEGZÉS
Briliáns roadster az SLK, még a 200-as alapkivitel kvalitásai is elsőrangúak. A temperamentum tükrében mért 9,36 l/100 km-es átlagfogyasztás elfogadható, ennyit szemrebbenés nélkül elnézünk egy igazi élményautónak! Sajnos az SLK-t nem bagóért mérik, és az extrákra milliókat el lehet verni.

Mercedes SLK 200 7G-Tronic
Összlökettérfogat: 1796 cm3
Hengerek/szelepek száma: S4/16 turbó
Maximális teljesítmény: 135 kW (184 LE) 5250/min
Maximális nyomaték: 270 Nm 1800-4600/min
Hossz./szél./mag.: 4134/1810/1301 mm
Tengelytáv: 2430 mm
Fordulókör: 10,52 m
Saját tömeg: 1435 kg
Terhelhetoség: 315 kg
Csomagtér: 225/335 l
Üzemanyagtank: 70 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 7,0 s
Maximális sebesség: 237 km/h
Város/országút/vegyes: 8,3-8,6/4,9-5,3/6,1-6,5 l/100 km
Tesztfogyasztás: 9,36 l/100 km
CO2-kibocsátás: 142-151 g/km
A modell alapára: 11 623 000 Ft (SLK 200)
A tesztelt verzió ára: 12 216 000 Ft (SLK 200 7G-Tronic)

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!